Azzurri: Nem lehetett más a vége – zakó a svédektől

squadra_azzurra_logoAz olasz válogatott péntek este Stockholmban 1-0-ra elveszítette a vb-pótselejtező párharc első mérkőzését Svédország ellen, és a kiesés szélére sodródott.

A visszavágót hétfő este rendezik a San Siróban, Olaszországnak két góllal kell legyőznie a rendkívül masszív svédeket hazai pályán ahhoz, hogy ne maradjon távol a jövőévi világbajnokságtól.

Hiába tért vissza több sérült is a válogatott keretébe az utolsó selejtezős csoportmeccsek után, Giampiero Ventura továbbra sem volt hajlandó jelentős változásokat eszközölni, és az elmúlt időszak gyenge szereplései ellenére is ugyanazokat a hibásnak bizonyuló döntéseket követte el a veterán mester.

A spanyol bajnokságban csúcsformában teljesítő Simone Zaza ugyan meghívót kapott a válogatottba, de két nappal a meccs előtt egy tréningen térdsérülést szenvedett, így csak a padra férhetett oda az egyaránt sérülés után lévő Immobile és Belotti mellett. Ráadásul amikor hátrányba került az Azzurri, természetesen régi jól nem bevált “csodafegyverét”, Edert vetett a Torino korábbi szakvezetője.

A középpályáról ismét hiányzott egy olyan labdarúgó, aki a kezébe vette volna a karmesteri pálcát: a 3-5-2-es felállásban ráadásul négy, inkább védekező felfogású játékos kapott helyet a középpályán. Marco Verratti ezúttal is jobbára a védekezéssel volt elfoglalva, erőfeszítéseit nem koronázta siker, a nagy igyekezetben pedig “kipontozta” magát, és nem lehet ott a visszavágón eltiltás miatt. Az egyetlen kifejezetten támadószellemű kezdő középpályás, Antonio Candreva pedig jócskán elmaradt az Interben idén nyújtott kiváló produkciójától. A Napoliban a bal szélen remekelő Lorenzo Insigne mindössze negyedórát kapott, és azt sem saját posztján, a válogatottba végre behívott Jorginho pedig egyelőre nem jutott szóhoz.

Az egész csapat legjobbja az általános vélekedés szerint Matteo Darmian volt, aki szélső hátvédként, ezúttal a középpálya bal oldalán kapott lehetőséget, többször is remek keresztlabdát intézett a csatárok irányába, akik képtelenek voltak élni a lehetőségekkel, ráadásul egy hatalmas kapufa formájában ő állt a legközelebb az Azzurri-gólhoz is.

A támadósorban Andrea Belotti és Ciro Immobile meg sem tudta közelíteni a klubcsapatában hétről hétre mutatott góltermelést, alighanem más egy kontrákra játszó, felfelé igyekvő középcsapatban eredményesen szerepelni, és más egy komoly terveket szövögető válogatottban topcsatárt játszani, és egyre inkább kezd bebizonyosodni, hogy egyikük sem az. Már csak ezért is volt érthetetlen, hogy Ventura miért megint Edertől várta a megváltást, ha Zaza sérült is, a Chelsea ellen nemrég parádézó Stephan El Shaarawy alighanem megérdemelt volna egy lehetőséget, főleg hogy a harmadik cserét ki sem használtuk egy sorsdöntő meccs elvesztésekor.

A védelemben a BBC igencsak megfáradtnak tűnt, Giorgio Chiellini ugyan még mindig képes a csapat motorja lenni, és ezúttal Leonardo Bonucci sem játszott annyira félelmetesen gyengén, mint a Milanba igazolása óta rendszerint, de Andrea Barzagli már aligha olasz válogatott kezdőszintű. Mondjuk emiatt a klubcsapatok is jócskán hibásak, hogy például Daniele Rugani vagy Alessio Romagnoli kaliberű tehetségek, nem igazán kapnak állandó játéklehetőséget, így értelemszerűen az Azzurriban sem kezdhetnek, pedig az olasz futball jövője miatt őket kéne beépíteni, nem méregdrága légiósokat igazolni minden évben.

Egész ősszel érezhettük a válogatott kapcsán, hogy valami nincs rendben: a szeptember eleji spanyolok elleni 3-0-s fiaskó hatalmas pofon volt, melyet gyakorlatilag azóta sem hevert ki a csapat. 1-0-ra ugyan sikerült megverni Izraelt és Albániát is meglehetősen visszafogott játékkal, Macedónia azonban a végén egyenlített (1-1), és most a svédek ellen újra vereség. Az utolsó öt tétmeccsen három rúgott gól, mindent elmond…

Az Azzurri legutolsó öt mérkőzése:
Szeptember 2., Spanyolország-Olaszország 3-0
Szeptember 5., Olaszország-Izrael 1-0
Október 6., Olaszország-Macedónia 1-1
Október 9., Albánia-Olaszország 0-1
November 10., Svédország-Olaszország 1-0

Az elmúlt hónapok teljesítménye fényében kijelenthetjük, semmi meglepő nem történt Stockholmban. Talán abban bízhatunk, hogy a spanyolok elleni zakó és a macedónok elleni remi után pár nappal egyaránt győzni tudtunk, de ezúttal nem Izrael vagy Albánia lesz az ellenfél, hanem a kifejezetten jó erőkből álló Svédország, és az 1-0 is csak a hosszabbításhoz lenne elég.

Ébresztő Azzurri! Ébresztő Ventura! Valami nagy változásra lenne végre szükség!

Kategória: Azzurri, Kiemelt

Ezt olvastad már?

Egyetlen pont – Atletico-Roma előzetes Egyetlen pont – Atletico-Roma előzetes
Győzni kell a csodálatos San Paolo-ban ! Győzni kell a csodálatos San Paolo-ban !
Serie B, 15. forduló Serie B, 15. forduló
Nyeretlenek csatája Veronában Nyeretlenek csatája Veronában

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 7582 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.