Bankok kezében az európai gárdák zöme
Bankok kezében az európai gárdák zöme
Az UEFA egyik legfrissebb tanulmányából kiolvasható, hogy Európa 650 darab klubcsapata összesen 8,4 milliárd euró adósságot halmozott fel az elmúlt esztendők folyamán. Természetesen azon szinte már meg sem lepődünk, hogy a legnagyobb deficittermelők között van a Chelsea, a Manchester United, illetve a Barcelona is.
Ezek az óriási társadalmi támogatottsággal, valamint szurkolótáborral rendelkező alakulatok szinte kizárólag csupán a mindennapi életben betöltött szerepüknek köszönhetik, hogy hitelezőik még nem vonták/ vonatták őket csődeljárás alá. A labdarúgás financiális gondjaival, illetve strukturális problémáival kapcsolatban a napokban hosszabb cikket közölt a Le Monde, amellyel összefüggően az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke, Michel Platini szintén kifejtette a véleményét.
A szervezet első embere már pár évvel ezelőtt kezdeményezett reformját hozta fel ismét az interjúja során. Az egykori nagyszerű futballista elmondta, hogy a pénzügyi fair play szabály bevezetése nélkül egyre nehezebben tartható életben az aktuális rendszer. A sportdiplomata tervezete igen egyszerű alapokon nyugszik, hiszen egyetlen együttes sem költhetne többet, mint amennyi bevételt- kizárólag a labdarúgás tekintetében- évente elkönyvel. Platini szerint a veszteséges működés tiltása, s az átlátható gazdálkodás megkövetelése által fenntartható, valamint életképes maradna a kontinensünkön a futball, de amennyiben rövid időn belül nem áll be jelentős változás, akkor hamarosan jelentkezhetnek az első komolyabb problémák.
Az elöljáró továbbá figyelmezteti rendszeresen az egyesületek vezetőit: a játékosok bérezésével ugyancsak kezdeniük kellene valamit, mert elképesztően túl vannak fizetve manapság az élsportolók.
Belépés
hatharom.hu
- Egy baseball meccs elemzése – GSP nyerő formulája
- A FIFA korábbi elnöke két hónap után elhagyta a kórházat
- Cibulkova egy nehéz szett után nyert, Jankovics nagy csatában kikapott
- A megmentő Tőzsért és Rudolfot edzheti a következő szezonban
- Blake-ék kikaptak, Tipszarevicsék nyertek a csapat-vb első körében
- Döntős a férfi négypár az utolsó kvalifikációs versenyen
- Kővágó riválisa, Robert Harting hetven méter fölé jutott
- Drogba már vasárnap elköszönt csapattársaitól a Chelsea-nél
- A nőknél sikerült az Egernek, bajnokok lettek
- Nyáron Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly



