Elkorcsosult korunk legújabb szégyenfoltja – Donnarumma szubjektív

milan_logoHatalmas port kavaró hír vitte a pálmát a múlt heti sporthírek között. Történt ugyanis, hogy az AC Milan 18 éves szupertehetsége, Gianluigi Donnarumma bejelentette: nem hosszabbítja meg szerződését nevelőegyesületével. Szubjektív vélemény következik.

Hadd kezdjem valami olyannal, amit egyébiránt nem szoktam hangoztatni, mivel az Azzurri vagy épp saját cikkeim szempontjából semmi különösebb jelentősége nincs: Juventus-szurkoló vagyok. Most mégis leírom, de csak azért, mert úgy érzem, fontos momentum, hogy az egyik legnagyobb rivális szurkolójaként is izzó dühöt érzek Donnarumma iránt 2017. június 16-a óta.

Pedig még az is könnyen lehet, hogy Donnarumma megdöbbentő bejelentésének legnagyobb haszonélvezője épp a Juventus lesz. Ennek ellenére érdekes, vegyes, kettős érzelmek kavarognak bennem, amióta meghallottam a kapussal kapcsolatos híreket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Sőt, kanyarodjunk vissza inkább szűk 2 évet az időben. 2015 őszén járunk, amikor Sinisa Mihajlovic, a Milan vezetőedzője váratlanul a kezdőbe jelöli a Sassuolo elleni bajnokira a csupán 16 esztendős Gianluigi Donnarummát az addig megbízható alapembernek számító, rutinos Diego Lopez helyett. A fiatal kapus jól véd, és a kezdőben ragad – olyannyira, hogy a hátralévő 29 bajnokin mindannyiszor kezdő, és csupán egyetlenegyszer cserélik le kisebb sérülés miatt.

Donnarumma lángoló üstökösként tűnt fel a calcio egén, 16 évesen a világ egyik legnagyobb múltú klubjának lett alapembere, az pedig már nem is lehetett kérdéses, hogy a 2016/2017-es szezonban is az marad. Sinisa Mihajlovic ment, Vincenzo Montella jött, Gigio Donnarumma maradt – na de addigra már egyetlen épeszű edző sem hagyta volna ki.

Ahogy Argentínában az új Maradonát, Brazíliában az új Pelét keresik évtizedek óta, úgy Olaszországban az elmúlt 10 évben minden, átlagnál tehetségesebb kapusra rásütötték az “új Buffon” címkét. Persze ha valaki egy adott téren a világ legjobbját látja 20 éven át játszani, akkor nem akarja, hogy ez véget érjen, azt akarja, hogy az utód legalább ugyanolyan jó legyen majd – elnézést a populáris példáért, de ahogy a 30Y énekli: “minden ember azt akarja, hogy tovább élhessen másban”.

Így vagyunk mi is Buffonnal, hiszen vitathatatlanul a futballtörténelem legjobb kapusa ő, akit immár 20 éve csodálhatunk, de akinek, tudjuk jól, már nincs sok ideje hátra. Éppen ezért amikor Miranték, Siriguk, Perinek, Scuffetek után hirtelen előtűnt Donnarumma, talán mind azt gondoltátok, amit én is: most végre megvan Buffon méltó utódja.

Mint említettem, Juventus-szurkoló vagyok. Juventus-szurkolóként egyrészt hatalmas izgalommal, másrészt mardosó félelemmel várom évek óta, kivel pótolja majd a klub Buffont, ha Gigi végül mégis a visszavonulás mellett dönt. Alig egy héttel ezelőtt még gondolkodás nélkül rávágtam volna Gianluigi Donnarumma nevét, mint egyetlen lehetséges, igazán méltó utód. Aztán Donnarumma fontos döntést hozott, szembeköpte a Milan szurkolóit, tradícióit, múltját, és mindent, amit szeretünk a futballban, és most már a világ minden pénzéért sem szeretném Gianluigi Donnarummát a Juventus mezében látni.

Pedig Juventus-szurkolóként akár hátra is dőlhetnék, kezemben popcorn-nal és egy üveg sörrel, arcomon kaján vigyorral figyelhetném a Milan szurkolóinak elkeseredett reakcióit, és szurkolhatnék, hogy a Juve tényleg képes legyen megelőzni a PSG-t és a Real Madridot, és leigazolni a következő 20 év borítékolhatóan egyik legjobb kapusát.

Ha így tennék, akkor rögtön utána kiállnék az udvarra, felköpnék a levegőbe, és szépen alásétálnék. Merthogy kibaszottul szégyellném magam.

Csak hogy tisztán lássunk: Gigio Donnarumma 18 évesen 5 millió eurós évi fizetést kapott volna a Milantól, ami minden bizonnyal rövid időn belül tovább emelkedett volna. Ha nem is most azonnal, de 1-2 éven belül szinte biztosan megkapta volna a csapatkapitányi karszalagot is. Az idei nyári erősítéseket elnézve könnyen lehet, hogy hamarosan tényleg újra Európában vitézkedhetett volna a Rossonerivel. De ami a legfontosabb: megadatott neki, hogy a Milan legendájává váljon, de ő csípőből nemet mondott rá.

Lehet a Milant szeretni és lehet nem szeretni, lehet szurkolni nekik és lehet ellenük, de azt meg kell adni nekik, hogy ha klublegendákról van szó, kevés csapat lehet büszkébb a múltjára, mint ők. A Milan igazán megmutatta a világnak az elmúlt évtizedekben, hogy Milan-legendának lenni elképesztően nagy dicsőség, ami simán túltesz nemhogy egy, de 5 BL-győzelmen is. Donnarumma simán felemelkedhetett volna a Maldinik, a Baresik, a Costacurták szintjére, a döntésével pedig őket is szembe köpte.

Ne legyenek illúzióink: Donnarumma csak és kizárólag a pénz miatt mondott nemet a vezetőség ajánlatára. A neten keringenek különböző kiszivárgott infók a Raiola-Donnarumma páros horrorisztikus követeléseiről – hogy ezekben mennyi a valóság, inkább nem én szeretném eldönteni. Az viszont biztos, hogy évi 5 millió euró nem volt elég egy 18 éves suhancnak, aki minden bravúrja ellenére is 98 gólt kapott első két szezonjában.

Mert Donnarumma bizony mondhatta volna azt, hogy távozni akar, mert nem elég neki a folyamatos harc az Európa-ligáért. Mondhatta volna, és talán igaza is lett volna – ő annál a szintnél, amit a Milan az elmúlt években képviselt, mindenképpen többre hivatott. Persze 18 évesen még bőven van ideje várni, de mégis: azt gondolom, ha ezzel az indokkal állt volna a nyilvánosság elé, még a Milan-szurkolók jó része is csak szomorúan bológatva ismerte volna el, hogy igen, Gigio nem a Serie A 7. helyére való, az ő helye egy olyan klubban van, amely sikert sikerre halmoz, legyen akár a Real, akár a PSG, akár más.

Donnarumma viszont csak és kizárólag a pénz miatt mondott nemet. Nem volt elég neki az évi 5 millió euró és nem kellett neki a lehetőség, hogy egy nap majd Maldini és Baresi neve mellett emlegessék az övét is. Elmegy inkább a Realhoz, ahol ha úgy adódik, még a saját legendákkal is kíméletlenül elbánnak (Guti, Raúl, Casillas). Vagy elmegy a Juventushoz, a legnagyobb riválishoz, amivel tényleg szembeköpi a Milan minden tradícióját. Vagy elmegy a PSG-hez, ahol pedig nem is nagyon hallottak még tradíciókról. És mindezt nem a sikerek, nem az előrelépés, nem a fejlődés, hanem csakis a pénz miatt.

Egészen elképesztő a mai futballisták többségének pénzéhsége. Erről persze mi, magyarok is tudnánk mesélni, hiszen ott az élő példa, amikor valaki egy európai topliga helyett elment inkább eltemetni önmagát és az egész karrierjét előbb Dagesztánban, majd Törökországban, végül pedig valamelyik arab országban. Ezen a szinten pedig már csak a nettó pénzéhség jelenthet igazi motivációt, mert hát könyörgöm, gondoljunk bele: itt már rég nem arról van szó, hogy tud-e az ember kiflit venni a családi asztalra. Milánóban kapott volna évi 5 milliót, Torinóban majd kap évi 7-et, vagy Madridban 10-et, igazából édesmindegy. Aki évente 5 millió eurót keres 18 évesen csak a fizetéséből, annak soha életében nem kell már nélkülöznie, de egészen biztosan nem kell a családjának és a leszármazottainak sem.

Persze adódik az emberben a kérdés: ha már lehetne több, miért ne legyen több? A válasz: mert a futball nem erről szól. A futball – legalábbis nekünk, őskori romantikusoknak – még mindig az érzelmek, az alázat, az öröm, a tisztelet játéka, de semmiképpen sem a pénzé. Mert aki igazán futballista, annak a mögöttes tartalom többet jelent plusz 2 millió eurónál. Aki igazán futballista, annak a szurkolók szeretete, tisztelete, a nevelőegyesület színei, a csapat címere, a legendává válás lehetősége többet jelent minden másnál.

Sajnos igazi futballistából egyre kevesebb van. Elmúlt már az a kor, amikor még Del Piero, Maldini, Javier Zanetti, Raúl, Giggs, Scholes, Gerrard, Puyol, vagy épp Totti jelentették az európai futball csúcsát – azaz csupa olyan játékos, akik nem csak fantasztikus tudásukkal, hanem elképesztő klubhűségükkel is igazi példát szolgáltattak. Vannak persze még kivételek, és lesznek is mindig, de épp ez a baj: hogy mára ők számítanak kivételnek. Voltak persze régen is világsztárok, akik hatalmas port kavaró klubváltáson mentek át, hiszen Figo a Barcából a Realba, Baggio a Fiorentinából a Juventusba igazolt, és még lehetne sorolni. Csak éppen ezt Baggio például simán indokolhatta azzal, hogy ő jobb a Fiorentina által képviselt szintnél, na meg akkor még ezek az esetek jelentették a kivételeket.

Ma viszont már az Ibrahimovicok, a Pogbák, a Donnarummák vannak többségben. Futballszurkolóként, őskori futballromantikusként ezt megélni, ezt látni nagyon fájdalmas, mert éppen a “beautiful game” legnagyobb gyönyörűsége veszett ki a sportágból csaknem teljesen az elmúlt 10-20 évben. És éppen ez az oka, hogy Juventus-szurkolóként is ugyanúgy fáj Donnarumma és a Milan szétválása, mint amennyire az fájna, ha mondjuk Marchisio jelentené be, hogy neki elege volt az elbukott BL-döntőkből, inkább a Real Madridhoz igazol.

Van ennek az ügynek még egy szereplője, akit a legtöbben a fő bűnösnek tartanak. Ő Mino Raiola. A dörzsölt sztárügynök, a híres-hírhedt, sokak által rettegett dagadék, aki elképesztő üzleteket ütött már nyélbe. Most szinte mindenki őt hibáztatja, mondván, ő beszélte tele Donnarumma fejét is baromságokkal, ő érte el, hogy ne elégedjen meg a felkínált pénzzel, hogy váltson csak nyugodtan.

Raiola egy hihetetlenül unszimpatikus, a fair play-t még hírből sem ismerő alakja a mai labdarúgásnak, de nem vagyok képes őt hibáztatni. Ő a dolgát végzi: játékosügynökként neki nem kell lojálisnak lennie egy klubhoz sem, neki nem a klubhűség, csak a saját pénztárca számít. Nyilván ő is keresni akar, minél többet, mert, ahogy már korábban mondtam: ha már lehet több, miért ne legyen több? Ennek ellenére egy ilyen döntésért nem az ügynököt terheli a felelősség, csak és kizárólag a játékost. A végső döntés mindig a játékosé, és ha az ügynök baromságokat beszél, hát dönthet úgy is, hogy kirúgja a fenébe. Igen, többek között Ibrahimovic és Pogba ügynöke is Raiola, ami nyilván nem is véletlen. De sokan elfelejtik, hogy például Pavel Nedved is az ő ügyfele volt – és oké, Nedved a Lazio mezét a Juventuséra cserélte, de az valóban egy előrelépés volt a karrierjében, utána pedig a klubhűség mintapéldájává vált ő is, amikor 2006 nyarán a zsírosabbnál zsírosabb ajánlatok helyett a Serie B-be is a Juventusszal tartott. Pedig biztosak lehetünk benne, Raiola akkor az ő fülébe is duruzsolt, nem csak Ibrahimovicéba…

Persze mondhatjuk, hogy egy 18 éves suhanc fejét még könnyebben összezavarja a nagy pénzről, csillogó jövőről és hasonlókról szóló duruzsolás, mint mondjuk az akkorra már rutinos öreg rókának számító Nedvedét, de mégis, egyszerűen képtelen vagyok Raiolát hibáztatni az egész ügy miatt. Raiola ugyan rásegített, de végül mégis Donnarumma döntött.

Donnarumma pedig úgy döntött, hogy fittyet hány a múltra, a tradíciókra, a legendákra, és ezzel a döntéssel megint megölt egy kis darabot a romantikus szurkolói lelkemből. Fáj ez a döntés, pedig nem szurkolok a Milannak, sőt, lehet, hogy végül tényleg ő lesz majd Buffon utódja a Juventusban. De már nem szeretném ezt. Nem tudnék benne ezek után megbízni a Juventus kapusaként, nem tudnám azt, amit Buffon esetében: hogy bármi történik is, ő mindig ott lesz, ő mindig a csapattal tart majd. Aztán ha végül mégis Torinóban köt ki, előbb-utóbb nyilván megszeretem majd (megint) Donnarummát, mert hát a szurkoló már csak ilyen. De az igazság az, hogy nem szeretném megint megszeretni.

Mert hatalmasat csalódtam benne, és rajta keresztül a jelenkori futballban is újra.

Menj külföldre, Gigio. Menj külföldre, és soha ne gyere vissza.

Borzasztóan haragszok rád.

Kategória: Azzurri, Juventus, Kiemelt, Milan, Serie A Címkék: 

Ezt olvastad már?

U21-es Eb, olasz-spanyol: A tanulságok U21-es Eb, olasz-spanyol: A tanulságok
Fényes jövő, azúrkék jövő! Fényes jövő, azúrkék jövő!
“Mindened megvan, hogy te jelképezd a korszakot” – Buffon üzenete Donnarummának “Mindened megvan, hogy te jelképezd a korszakot” – Buffon üzenete Donnarummának

4 komment érkezett a(z) "Elkorcsosult korunk legújabb szégyenfoltja – Donnarumma szubjektív" cikkhez.

  1. Balázs szerint:

    Akármennyire is feldühített a szituáció Milan drukkerként, elég megalapozatlanul használtad a (ha már alter) Kiscsillag slágerének dalszövegét. Abszurd gondolat, hogy Donnarummának csak pénzzel lett volna baja. Kapus Neueren kívül sehol se keres 5 milliónál többet, a Real Madridban sem. Főleg nem 18 évesen.
    Ezen kívül pedig minden szituációban érdemes meghallgatni a másik oldalt is, akármennyire is kényelmes elfogadni a populáris véleményt.

    https://www.fourfourtwo.com/sg/news/raiola-milan-bullied-and-created-hostile-environment-donnarumma

  2. fuzzy9 szerint:

    Sajnos a szavaid 99%-ával egyet kell értenem. A Raiolás rész, ami számomra kicsit kérdéses, valahogy azt akarom hinni, hogy ez nem lehetett Gigio döntése, ebben a döntésben a dagadéknak nagyon mélyen benne van a keze, de abban igazad van, hogy Donnarummának kellett kimondani a végső szót. Amit viszont vitatnék: “Ő a dolgát végzi: játékosügynökként neki nem kell lojálisnak lennie egy klubhoz sem, neki nem a klubhűség, csak a saját pénztárca számít.” Szerintem ez nem így van. Neki igen is az ügyfele érdekeit kell nézni, ami jelen esetben nem az, hogy minél többet keressen, hanem hogy ne tegye tönkre egy 18 éves srác karrierjét egy ilyen undorító manőverrel. Ő is szembeköpte az egész labdarúgást Donnarummával együtt, hiszen szezon közben még arról volt szó, hogy megvárják mit tesznek az új tulajdonosok. Egyértelműen megindult az építkezés, erre nincs szerződéshosszabbítás. Nagyon csalódott vagyok. Egyébként korrekt a cikk, nem kötekedni akartam. Azt kívánom én is, hogy ha már megy, akkor hagyja el Olaszországot.

    • biancineri101 szerint:

      Szerintem aki ügynököt tart, azért tartja, hogy majd ő kimaxolja neki a pénzt. Ez az ügynök dolga, akit az ilyesmi nem érdekel az nem tart ügynököt, csak kinevezi a testvérét (pl Del Piero) és focizik nyugodtan. Ha valaki egy Raiola-val áll le, az azért teszi mert hírnevet és sok pénzt akar, lehetőleg egy olyan helyen ahol trófeák is jönnek.

  3. jencius szerint:

    Nem rossz írás, de a Milan 6. lett a bajnokságban- nem hetedik.

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2017 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.