Forradalom nélkül nincsen siker!

squadra_azzurra_logo

Az  olasz válogatott meglepetésre, de nem megalapozatlanul kapott ki Svédországban a világbajnoki kvalifikációs párharc első mérkőzésén 1-0-ás különbséggel. A Ventura szövetségi kapitány által irányított azúrkékek védekezésben lassan, támadásban szürkén futballoztak a remekül és olykor durván védekező skandinávok ellen, akik fegyelmezett és masszív játékkal egy szerencsés góllal nyerték meg a mérkőzést. Döntés Milánóban, ahol várhatóan tömött lelátók előtt léphet pályára az Azzurri. Hatalmas erőfeszítés és változtatások szükségesek ahhoz, hogy jövő nyáron ott lehessen a nemzeti együttes Oroszországban! 

 

Mára bizonyossá vált, hogy ami elég volt az olasz első osztály kis csapatainál, majd a Torino együttesénél, az kevés a válogatottban. A Serie A -ban tökéletes taktikával bent lehet tartani egy csapatot, de nemzetközi és válogatott szinten több kell!

Gian Piero Ventura korábbi kinevezése megosztotta a szakmát és a közvéleményt is. Conte távozása után űr maradt a kispadon, amit valljuk be magunknak, nem az utóbbi úriemberrel töltöttünk volna be. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt sok lehetséges opció, vagy választási lehetőség, gyors megoldást sürgetett a szövetség, és ekkor esett a választásuk Venturára. A Toro gárdáját öt évig irányító szakember sohasem a forradalmi döntésiről volt híres, csapatai stabilak, fegyelmezettek voltak, de nagy kockázatokat nem vállaltak. A nemzeti együttesben próbálta a klubcsapataiban megszerzett tapasztalatát kamatoztatni. A világbajnoki selejtező sorozat kezdete előtt lehetett tudni, hogy a Spanyolország nehéz falat lehet az Azzurri számára, ellenük minden mérkőzésen bravúr kell majd. A többi mérkőzést pedig meg lehet nyerni a gyengébb riválisok ellen. A spanyolok elleni idegenbeli 3-0-ás vereség után itthon egy szűk siker Izrael, majd egy döntetlen Macedónia legjobbjai ellen , és egy Albániában aratott 1-0-ás sikerrel zárta a csapat a csoportját második helyen.

A sorsolásnál azok a svédek következtek akik mínusz Ibrahimovic, és egy megfiatalított garnitúrával a franciák mögött, de jobb gólkülönbséggel  a hollandok előtt (!) végeztek  a csoportjukban. Kevés kapott gól már előre jelezhette , hogy főleg idegenben nem lesz egyszerű ellenük a mérkőzés!

És ezt be is bizonyította a találkozó. Bár nem erre számított az olasz együttes, de rögtön a meccs elején a svéd támadók voltak igazán agresszívak. A klubváltása miatt is szenvedő állítólagos szuper hátvéd Bonucci jó nagy könyököst kapott a veterán Toivonentől , aki még mindig bevethető a legmagasabb szinten . Anno Dzsudzsák csapattársa volt a hórihorgas center Eindhovenben, és még mindig nagy cél reményében lépett pályára a hűvös Stockholmi éjszakában. ( Balázs már azóta csak a meccsek utáni sajtótájékoztatók magyarázkodó sztárja , a korábbi hollandiai sikerkorszak letűnt fénye) Mellette egy bizonyos Marcus Berg osztotta a pofonokat( mondjuk sokáig büntetlenül) , aki a magyar válogatott csapatkapitányához hasonlóan ugyancsak az Emírségekben keresi a kenyerét harminc fölött. Akitől a legjobban talán tartottak az olaszok a lipcsei Forsberg volt, de ő indokolatlanul rossz szabadrúgásokkal vétette észre magát a mérkőzés elején. Az összecsapáson a lelátón tiszteletét tevő , a válogatottságtól visszavonuló legenda , Zlatan Ibrahimovic talán fel is sóhajtott a meccs elején ígéretes helyekről járó szabadrúgások láttán , hogy ha a pályán lenne, bizony más a labda mögött nem lenne! De ezek a lehetőségek kimaradtak , ahogyan az Azzurri helyzetei pedig elmaradtak… a kihagyása után láthatóan meccshiánnyal küzdő Belotti így is eldönthette volna az első félidőt, ajtó-ablak szituációban a hosszú kapufa mellé bólintott!

Erre a félidőre ha mást nem is, csak az eredményt nézve talán Ventura is bólintott, azt gondolom , hogy az elsőben   visszafogottan futballozó olasz gárda vonult pihenőre. A fordulás után egy csapásra meglódult Ventura legénysége, de a játékrész elején ismét nem sikerült a kapuba találni, meddő mezőnyfölény volt ez , kevés lehetőséggel. Negyedóra alvás után magukra találtak a sárga-kékek és egy többszörösen megpattanó lövés után megszerezték a vezetést! A történeseket látva azt gondolhattuk a képernyő előtt, hogy  Ventura irányítása alatt még nem volt nehezebb helyzetben a nemzeti csapat. (kivéve a spanyolországi vereséget , majd a macedónok elleni keserves fordítást)

Nem is sikerült megoldani. Bár évekkel korábban még csúcsformában játszó és a mai meccsen az akkori formáját idézően szereplő Darmian egy távoli próbálkozásbók a kapufát találta telibe, ennél közelebb nem jártak az egyenlítéshez az azúrkékek. Azt gondoljuk, hogy talán nem ívelgetéssel és meddő oldalpasszokkal kellet volna tölteni a hátralévő időt, ez a vereség egyik oka volt. Meg Insigne padon hagyása, Edernek pedig a becserélése. ( aki nem mellesleg klubjában az Interben is tartalék a bajnokság kezdete óta) Sajnos a Serie A-ban és a nemzetközi porondon is csúcsformában futballozó laziós Immobile ezen az estén elveszett a svéd bekkek szorításában, vagy mondjuk inkább azt, el sem jutott hozzá sokszor a játékszer… A középpályán a kipontozódott Verrati robotolt becsülettel, de kulcspassza nem volt, ahogyan egyik belsőnek sem, bár Parolo egy ízben majdnem betalált Olsson kapujába a svédek kényelmességének köszönhetően. Chiellini megindulásai jelentettek többször is veszélyt a svédek védekezésére, de sajnos a befejezésekbe, beadásokba mindig hiba csúszott. A harmadik cserét ki sem (!) használó Ventura a padon felejtett pár játékost , valakit még ott sem, a Serie A-ban hetek óta eredményes El Shaarawy még a keretbe sem fért be, a PL-ben egyelőre eredménytelen Gabbiadini ellenben igen…

Bár kísérletezésre nem ez az időszak megfelelő, azt hiszem a szövetségi kapitánynak kockáztatnia kell! Az eltiltott Verrati helyén akár a Napoli középpályájának szíve -lelke, Jorginho kaphatna esélyt. Nagy kockázat , de jó döntés lehet! Ha sérülése elmúlik , a Valenciában parádézó gólvágó Zaza segíthetne, a szélen pedig a fáraó lendülete és Insigne zsenialitása már a kezdő sípszótól kamatozhatna. De ott van még a padon Bernardeschi is , akinek az átlövései nagy veszélyt hordozhatnának. Mert gólt kell lőni , és nem biztos , hogy elég lesz egyet!

Tudom persze mi várható. Hasonló felállás és a csoda , vagyis a vezető gól várása. Ki tudja meddig és egy esetleges hosszabbítás. Ha Ventura személyesnek veszi a döntést. Ha nem akarja magát meghazudtolni. De állj, ez nem személyes, ez a közérdek! Ott kell, hogy legyen az Azzurri a világbajnokságon! Mert ott a helye! El tudnátok képzelni a világ egyik legszebb himnusza nélkül az oroszországi tornát? Mi nem! És senki sem akit kicsit is érdekel az olasz labdarúgás! Ha kell védjen Buffon öt büntetőt, de legyen jövő nyáron Oroszország egy része azúrkékben!

#1-0

Legyen a pályán forradalom, Forza Azzurri!!!

 

ITALIIIIA

 

 

 

Kategória: Azzurri Címkék: , ,

Ezt olvastad már?

Buffon: “Megy majd tovább azt élet nélkülem is!” Buffon: “Megy majd tovább azt élet nélkülem is!”
Svéd-olasz: Belotti-Immobile duó a győzelemért Svéd-olasz: Belotti-Immobile duó a győzelemért
Magabiztosan a világbajnokságért! Magabiztosan a világbajnokságért!

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 7601 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.