Optimista a katalánok trénere

bl

A lehetetlennel dacol a a Barcelona együttese ma este a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A Juventus formáját nézve ez nem is csoda, főként annak a tükrében, hogy a torinói odavágót három góllal nyerte a zebramezes együttes a múlt héten. Luis Enrique  optimistán nyilatkozott  a mai összecsapás előtt, bár ezt annak tudatában tette, hogy tisztában van vele, pokoli nehéz dolguk lesz az öreg hölggyel. Reméljük beletörik ebbe  katalánok bicskája, a Juve azért más kávéház, mint a PSG!

 

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatóan az Enrique edző és játékosa Andres Iniesta is nyilatkozott az újságíróknak.

” – Sok helyzetet kell kialakítanunk, akkor lesz esélyünk a bravúrra. Mindenkitől a legjobbja kell, hogy feltörjük az olaszok védelmét. Nagy szükségünk lesz csodálatos szurkolóink támogatására, hiszen most nehéz helyzetben vagyunk. Mindenkinek egy irányba kell húznia, egyszer más sikerült a bravúr a PSG ellen. Nincs veszítenivalónk, támadnunk kell mindenáron! Nagy este elé nézünk, reméljük sikerül a bravúr, nem gondolunk másra! “

Iniesta is a korábbi PSG elleni bravúrt emlegette:

” – Annyi a hasonlóság a franciák elleni meccshez képest, hogy ismét nagyon nehéz a helyzetünk. Sajnos az odavágón méretes hátrányt szedtünk össze, ezért bravúr kell ismét. Tisztában vagyunk azokkal a hibákkal , amit Torinóban elkövettünk, ezért azokon javítanunk kell. Danival (Alves) nagyon jóban vagyunk, de meggyőződésem az, hogy jó döntést hozott azzal, hogy a Juvéba igazolt. Szerda este erősnek kell lennünk, és hinni kell magunkban. Csak úgy sikerülhet! Kockázatokat kell vállalnunk, csak akkor lehet esélyünk a  bravúrra! “

 

Az mindenesetre látszik, hogy a spanyolok hisznek abban, hogy innen még fel lehet állni, és biztos, hogy mindent megtesznek majd a siker érdekében. Azonban mi pedig abban hiszünk, hogy ezt a Juventust nem lehet elbúcsúztatni három gólos hátrányból. A tények azt mondatják velünk, hogy ez most a Juve éve lesz, de elsősorban azt, hogy a zebrák jutnak az elődöntőbe!

Forza Juve!!!

 

 

 

 

Kategória: Bajnokok Ligája, Juventus Címkék: 

Ezt olvastad már?

Juventus: Szczesny lehet az új kapus Juventus: Szczesny lehet az új kapus
Buffon: “Hatalmas csalódás” Buffon: “Hatalmas csalódás”
Miért nyerhetne a Real Madrid ma este? Miért nyerhetne a Real Madrid ma este?

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2017 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.