Revansot vennének a Farkasok – Roma-Torino előzetes

serie_a_logoA Nápolyban aratott diadal és az ukránok elleni visszavágó között fogadják a Farkasok a finoman szólva sem szárnyaló Toro csapatát.

Az európai kupaszereplésért folyó harc egyre kiélezettebb, a BL-ért például versenyben van a Román kívül az Inter és a Lazio is, így a ma estihez hasonló találkozóknak kulcsfontosságú a szerepe a fővárosiak szempontjából.

Bár a találkozóra mint kötelező feladatra tekinthetnek a rómaiak, fontos kiemelni Edin Dzeko hiányát a támadósorban, ahogy azt a tényt is, hogy Fazio szintén eltiltott,  De Rossi pedig pihenhet a jövő heti BL-összecsapás előtt.

A bosnyák támadó hiányában Patrick Schicknek kellene ma mindenképp bizonyítani: a cseh sztárpalánta még mindig nem szerzett gólt új csapatában, és ma kezdőként kellene megtörnie a jeget egy szívós, de hátul azért rendre bizonytalan Torino ellenfeleként. Természetesen a bombaformában játszó Ünder is kulcsfigura lehet a hazaiak sikerének szempontjából, őt minden bizonnyal nem lesz könnyű megállítania a szélen Ansaldinak.

A vendégek számára nehéz lenne megmondani, mi a cél a szezon hátralévő részére, hiszen az El-pozíció pillanatnyilag hiú ábrándnak tűnik. Persze amíg a matematikai esély megvan a 6-ik hely megszerzésére, Belottiéknak minden követ meg kell mozgatniuk a sikerért – az olasz támadótól pedig újra nagyon kellenének a gólok a jelenlegi 5 találat mellé, mert nélküle a Bikák képtelenek lesznek kilábalni a szürke teljesítményből.

A vendég támadósorban egy speciális maszk segítségével kezdhet az a Niang, aki edzés közben orrtörést szenvedett, ami pedig a hátsó tengelyt illeti, Burdisso eltiltás miatt nem játszhat volt csapata ellen.

Forma: Roma (GY D GY GY GY) Torino (V V GY D GY)

Az előző szezonban: Roma 4-1 Torino

Érdekesség: a Roma 2007 májusa óta nem szenvedett vereséget bajnokin a Toro ellenfeleként, a kupában elszenvedett kudarc azonban még fájó lehet a Bordósárgáknak.

Roma (várható): Alisson; Florenzi, Manolas, Juan Jesus, Kolarov; Pellegrini, Strootman, Nainggolan; Under, Schick, Perotti

Eltiltva: Fazio, Dzeko

Torino (várható): Sirigu; De Silvestri, N’Koulou, Moretti, Ansaldi; Baselli, Rincon, Obi; Iago Falque, Belotti, Niang

Eltiltva: Burdisso

Football Italia

Kategória: Roma Címkék: , , ,

Ezt olvastad már?

Serie A, 36. forduló: szinte minden fontos kérdés eldőlhet a hétvégén Serie A, 36. forduló: szinte minden fontos kérdés eldőlhet a hétvégén
Immobile nem csak a góllövőlistát vezeti, a legtöbb pontot is ő szállította Immobile nem csak a góllövőlistát vezeti, a legtöbb pontot is ő szállította
Derby della Mole, 198. felvonás Derby della Mole, 198. felvonás

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2018 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.