Serie B, 14. forduló

serie_b_logoA Serie B elmúlt hétvégi fordulójában a tavalyi élvonalbeli Palermo csapata visszavette a vezetést a Frosinonétól, miközben a harmadik helyen a Venezia szorosan követi őket, de a Bari és a Parma is sikerrel vette a legutóbbi akadályt.

A játékhét élmezőnybeli rangadóján a Palermo együttese 2-1-es sikert aratott az elmúlt kiírást a harmadosztályban töltő Cremonese vendégeként. Az első félidő derekánál egy gyors gólváltás történt a felek közt: előbb az eltiltásból visszatérő veterán Claiton a hazaiakat juttatta vezetéshez, két perc múlva Andrea Rispoli jóvoltából egyenlített a Palermo. A folytatásban is kiegyenlített csata dúlt a pályán, nem sokkal a szünet után viszont Ivaylo Chochev már a szicíliai gárdát tolta lépéselőnybe, és hiába próbált meg mindent Attilio Tesser együttese, a Grigiorossi képtelen volt egyenlíteni. Győzelmével a Palermo egy ponttal megelőzte a Frosinonét és visszatért a tabella élére, míg a közel két hónap után újra legyőzőre találó Cremonese jelenleg négy ponttal mögöttük, a hatodik helyet foglalja el.

A szombat esti mérkőzésen a forduló előtti éllovas Frosinone csupán 1-1-es döntetlent ért el a Spezia ellenében. Az első félidő alatt nem született találat, majd a második játékrész első elején Daniel CIofani juttatta előnyhöz a házon kívül fellépő Ciociarit. A liguriaiak sokáig nagy lendülettel rohamoztak az egyenlítés érdekében, végül a 78. percben Alberto Gilardino tudott pontot menteni a Spezia javára egy véleményes büntetőből, ezzel a világbajnok támadó első gólját szerezte a csapat színeiben. A Frosinone így elvesztette vezető helyét a Serie B-ben, miközben a sorozatban harmadszor ikszelő Spezia továbbra is a legutolsó bennmaradó helyet foglalja el.

A Serie B 14. fordulójának vasárnap déli összecsapásán a Venezia egy korai góllal 1-0-ra legyőzte a Perugia együttesét. Filippo Inzaghi csapata már a hatodik percben bevitte a mindent eldöntő találatot, amikor a veterán Agostino Garofalo tudott eredményes lenni. A Perugiának ugyan voltak lehetőségei az egyenlítésre, de a második etap elején Alberto Cerri a második sárga lapjával a kiállítás sorsára jutott, megpecsételve ezzel csapata sorsát. A velenceiek a harmadik helyen egyetlen pontra felzárkóztak a listavezető mögé, míg a szeptember 23-a óta nyeretlen Grifoni osztályozós pozícióba csúszott vissza, s egyre inkább úgy néz ki, hogy egyelőre az edzőváltás sem segített a liga legrosszabb formájában lévő csapatán.

A Bari 1-0-s győzelmet aratott hazai környezetben a Pescara felett a vasárnap esti zárótalálkozón. A házigazda Galletti mindkét félidőben nagyobb erőket mozgósított a győztes gól megszerzése érdekében, végül mindez az utolsó negyedórán belül a csereként pályára lépő Franco Brienza sorfalon irányt változtató szabadrúgásával sikerült nekik. A nyolcadik hazai fellépéséből a hetediket megnyerő Bari jelenleg a táblázat negyedik helyén áll, míg a rendkívül hullámzóan teljesítő Pescara továbbra is csak a 13. pozícióban szerénykedik, és az utolsó négy meccsén képtelen volt győzni.

Az öt fordulón belül negyedszer diadalmaskodó Parma ezúttal 2-1-re nyert a Cittadella otthonában. Az ötödik helyre előretörő Ducali mindkét találatát a veterán Emanuele Calaio szerezte, aki mindkét félidő hajrájában eredményes tudott lenni, ezzel már öt gólnál tart az idei kiírásban. A kettő közt a második etap során a Citta átmenetileg Manuel Iori tizenegyes góljával tudott válaszolni, de a hajrában Davide Adorni kiállítása nehéz helyzetbe hozta őket. Az egyre jobb formába lendülő Parma két pontra megközelítette az aktuális éllovast az ötödik helyen, míg a Cittadella csupán a tizedik pozícióban tanyázik, s utolsó hat fellépéséből csak egyet nyert meg.

Meglepetéssel indult a Serie B elmúlt fordulója, ugyanis az első szombati mérkőzésen a Pro Vercelli 2-1-re felülmúlta a tavaly még Serie A-ban szereplő Empoli csapatát. A találkozó elején még a toszkánok szereztek vezetést a góllövőlistát vezető Francesco Caputo évadbeli 11. találatával, azonban Marco Firenze percek alatt válaszolni tudott Raicevic előkészítését követően. A vendégek igyekezete ellenére pedig a találkozó hajrájához közeledve, Luca Castiglia a győztes gólt is bevitte a piemontiak javára, akik így egymást követő második sikerükkel a 16. helyre kapaszkodtak fel, ellenben az Empoli a váratlan fiaskóval a hetedik helyre hátrált.

A Serie B-s mezőny legrégebb óta veretlen csapata, a Salernitana elképesztő csatában mentett pontot a Cesena elleni 3-3-as döntetlen alkalmával. A Tengeri Csikók alig több mint húsz perc alatt máris kétgólos előnyre tettek szerint Tomasz Kupisz fejesével és Moussa Kone távoli bombagóljával, ám a Gránátok a korábbi Cesena-játékos Alejandro Rodriguez jóvoltából feljebb tudtak zárkózni a szünet előtt. A második játékrész során viszont Pucino balszerencsés öngóljával már 3-1-re vezetett a hazai gárda, ráadásul nem sokkal később Leonardo Gatto három perc alatt begyűjtött két sárga lapot, tíz emberrel hagyva a vendég csapatot. A feltámadásokról híres salernóiak azonban ezúttal sem adták fel, Riccardo Bocalon a saját kipattanójából talált be, Matteo Ricci pedig szabadrúgásból volt eredményes. Így a Salernitana ki tudta harcolni az újabb bravúros pontmentést, ezzel már 11 forduló óta veretlenek és tartják helyüket a rájátszás-pozícióban. Ezzel szemben a továbbra is a kieső zónában elhelyezkedő Cesena sorozatban a harmadik fellépésén is csak egy pontot szerzett, annak ellenére, hogy lett volna esélye akár a győzelemre is.

Újabb fontos idegenbeli győzelmet aratott az Ascoli elleni kiesési rangadót 2-0-ra megnyerő Foggia csapata. A nagy iramú összecsapáson bár a Bianconerinek is voltak komoly lehetőségei a vezetés megszerzésére, végül a tavaly a Benevento történelmi Serie A-s feljutásához hozzájáruló Michele Camporese az Ördögök javára szerzett előnyt. Giovanni Stroppa legénysége a hajrában a csereként beküldött Cosimo Chirico találatával biztosította be a három pontot, mellyel a 15. helyre kapaszkodtak fel, ellenben az Ascoli egymást követő harmadik vereségével csak sereghajtó, és egyre komolyabb veszélybe került Fulvio Fiorin helye a csapat kispadján.

Nem született találat szombaton az Avellino és a Virtus Entella közti mérkőzésen. A házigazdák mindkét félidőben többet próbálkoztak a támadások vezetésével, de mindkét oldalon csak kevés igazi gólszerzési lehetőség adódott, így végül egyik oldalon sem rezdült meg a háló a 90 perc során, Alfredo Aglietti tehát egy ponttal ünnepelte visszatérését az Entella kispadjára. A pontosztozkodással a két csapat közt megmaradt a három pontos különbség a 12. helyen tanyázó Farkasok javára, míg a Virtus csak osztályozót jelentő helyen tanyázik.

A Carpi és a Brescia középmezőnybeli csörtéjén 1-1-es döntetlen született két korai gól jóvoltából. A Serie B mindenkori góllövőlistájának élmezőnyét ostromló Andrea Caracciolo újabb találatával a Leonessa szerzett vezetést, de négy minutummal később Luca Verna révén egyenlített a romagnai gárda. A Carpi kilencedik pozícióban megtartotta három pontos előnyét a 14. helyet elfoglaló lombardiaiakkal szemben.

Ugyancsak 1-1-re végzett egymással a Ternana és a Novara, ezen a meccsen mindkét találat a találkozó hajrájában esett. Alessio Da Cruz a vendégeket tolta lépéselőnybe, de a szlovák Martin Valjent három perc múlva máris egalizálni tudott, így tovább folytatódott mindkét csapat jó néhány kör óta tartó nyeretlen szériája. Kettőjük közül a Serie B tabelláján változatlanul a Novara van jobb helyzetben, Eugenio Corini legénysége ugyanis a 11. lépcsőfokot birtokolja, ellenben a Szörnyek évadbeli nyolcadik döntetlenjükkel sem tudtak elmozdulni a kieső zónából.

A Serie B 14. fordulójának legjobbjai:
Alberto Pomini (Palermo) – Andrea Rispoli (Palermo), Claiton (Cremonese), Agostino Garofalo (Venezia) – Marco Firenze (Pro Vercelli), Moussa Kone (Cesena), Ivaylo Chochev (Palermo), Luca Verna (Carpi) – Franco Brienza (Bari), Emanuele Calaio (Parma), Riccardo Bocalon (Salernitana)

További folyamatos másodosztályú hírekért kövesd rendszeresen a Serie B magyar oldalt!

Kategória: Serie B Címkék: 

Ezt olvastad már?

Serie B, 15. forduló Serie B, 15. forduló
Serie B, 13. forduló Serie B, 13. forduló
Serie B, 12. forduló Serie B, 12. forduló

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 7564 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.