Serie B, 3. forduló

serie_b_logoEgyetlen csapat maradt hibátlan a Serie B 3. fordulóját követően, miután a Frosinone, a Perugia és a Parma egyaránt pontokat vesztett az elmúlt hétvégén.

Az egyedüli listavezető Carpi alakulata a harmadik meccsét is 1-0 arányban nyerte meg, ezúttal a Salernitana ellen hazai környezetben. A mérkőzés elején Manconi lesérült és a tehetséges Giancarlo Malcore váltotta, aki alig negyedórával a becserélését követően máris megszerezte a mindent eldöntő találatot, miután Jelenic jobb oldali beadását kapásból vágta a hálóba. A 23 éves támadó a Carpi idénybeli három góljából a már a másodikat önmaga szerezte, és a romagnai csapat ezzel a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezeti a Serie B tabelláját. Ezzel szemben a salernóiak két döntetlen után most főhajtásra kényszerültek.

A Cittadella és a Perugia hétfő esti mérkőzése 1-1-es döntetlennel zárult. Az első félóra végén a vendégek szerezték meg a vezetést, miután Alberto Cerri egy pontrúgást követően kipattanót kotort be a hálóba közvetlen közelről. A folytatásban a Citta egyre komolyabb rohamokat vezetett az egyenlítés érdekében, és a második játékrész derekánál Schenetti bal oldali szabadrúgását Alessandro Salvi bólintotta gond nélkül a kapuba, miután Rosati kapus alaposan elvétette a kifutást. A Perugia két győzelem után nem tudta megtartani hibátlan mérlegét, s két pont hátrányba került az éllovas Carpi mögött, míg a venetóiak négy egységgel a középmezőnyben tanyáznak.

Őrületes mérkőzéssel vette kezdetét a hétvége, hiszen a péntek esti találkozó 3-3-as döntetlenre végződött a Pescara és a Frosinone közt. Méghozzá úgy, hogy a félidőben a házigazda már 3-0-s lépéselőnyben volt, köszönhetően a szezonbeli második mesterhármasát regisztráló Stefano Pettinari zseniális befejezéseinek, akinek találataihoz kétszer is a tehetséges Ferdinando Del Sole biztosította az előkészítést. A harmadik góllal úgy tűnt, hogy teljesen padlóra küldték a Kanárikat, Moreno Longo fiai azonban a szünet alatt összekapták magukat és nem sokkal a fordulást követően a nyári igazolás Camillo Ciano öt perc különbséggel két gólt is szerzett: egy nagyszerű szabadrúgás után lendületből tüzelt a léc alá. A második etap derekára pedig egyenlíteni is sikerült, Daniel Ciofani fordulásból bombázott Pigliacelli ketrecébe. A felek közt így megmaradt a három pont különbség az első két fordulóban diadalmaskodó lazióiak javára, akik már csak a háromgólos hátrányból való egyenlítés miatt is sokkal elégedettebbek lehetnek ezzel az egy ponttal, mint a komoly győzelmi lehetőséget elszalasztó Zeman-legénység.

Egy szombati potenciális élmezőnybeli rangadó ugyancsak 3-3-mal ért véget, a Palermo hiába vezetett többször is az Empoli ellen, a két tavalyi Serie A-s csapat mérkőzésén megosztoztak a pontokon a csapatok. A Rosanero már az első negyedórában kétgólos előnyre tett szert Thiago Cionek fejesével és Igor Coronado átlövésével, de a játékrész derekánál Lorenco Simic révén szépíteni tudtak a toszkánok, aki ugyancsak fejjel volt eredményes. Nem sokat kellett várni és az egyre bátrabban támadó Empoli az egyenlítést is kiharcolta, a szünet utáni percekben Francesco Caputo tüzelt a hálóba. Murawski és Trajkovski beállításával próbálta felrázni támadójákát a Palermo, és végül a 77. minutumban újra átvették a vezetést, amikor egy ellentámadás végén Eddy Gnahoré volt eredményes. A három pontot azonban nem tudták megszerezni, és a fiatal francia középpályás nem vált hőssé, mivel a hosszabbítás perceiben éppen Gnahoré hozott össze egy büntetőt az Empolinak, melyet Caputo kíméletlenül be is varrt Posavec ketrecébe. Az újabb döntetlen után mindkét csapat az 5 pontosok táborát erősíti a 7. és a 10. helyezés között.

A hétvége legnagyobb meglepetése kétségkívül a Parma hazai veresége volt a Brescia ellen, ugyanis a Serie B 3. fordulójának egyetlen vasárnapi mérkőzésén a lombardiaiak 1-0-ra győztek a Tardiniben a szezont két győzelemmel indító Ducali vendégeként. Az első két forduló 1-0-s sikerei után ezúttal a Parma képtelen volt bevinni a győztes találatot, ehelyett a második játékrész derekánál a számtalan játékosát nélkülözni kénytelen Brescia volt eredményes, amikor egy bal oldalról érkező beadást Alexis Ferrante fejelt védhetetlenül Frattali kapujába. A Brescia évadbeli első győzelmét, a Parma pedig a legelső vereségét regisztrálta.

Az Avellino a második hazai meccsét is megnyerte, miután szombat délután 5-1-re kiütötte a Foggia csapatát. A Farkasok hamar eldöntötték a mérkőzést, két legfőbb gólfelelősük Matteo Ardemagni és Leonardo Morosini egyaránt két-két alkalommal volt eredményes, a végeredményt pedig a csereként pályára lépő veterán Luigi Castaldo állította be. A szezonban immár második kiütéses vereséget elszenvedő pugliaiak szépítő találatát Fabio Mazzeo regisztrálta tizenegyesből. A Biancoverde 6 ponttal a közvetlen élmezőny mögé kapaszkodott fel, ellenben a Foggia három forduló után egyetlen ponttal és 3-11-es gólkülönbséggel csak a Serie B 22 csapatos mezőnyének 21. pozíciójában helyezkedik el.

Az újonc Cremonese csapata házon kívül 4-1 arányú sikert aratott a szezont kifejezetten gyengén kezdő Pro Vercelli ellen. Nyolc perc után megkezdődött a cremonai gólgyártás, köszönhetően Simone Pesce szerencsésen megpattanó lövésének, majd a szünet előtt még Andrea Brighenti is bevette Nobile ketrecét egy átlövéssel. A térfélcserét követően a Vercelli egyre többet próbálkozott a felzárkózással, azonban ehelyett az utolsó tíz percen belülre érve Michele Cavion egy félig ollózós mozdulattal, a levegőből lőtt hatalmas gólt, melyre Marco Firenze jól helyezett büntetőjével jött a szépítés, de a végeredményt Benjamin Mokulu találata állította be. A nyitómeccs elvesztése után a Grigiorossi immár a második győzelmét aratta, ellenben a Pro Vercelli háromból három vereséggel rajtolt és egyedüliként még pont nélküli, egyúttal sereghajtó a sorban.

Az új idényt nagy reményekkel kezdő Bari csapata a győztes rajt után immár a második vereségét szenvedte el, hazai környezetben 2-0-ra kapitulált az újonc Venezia ellen. Filippo Inzaghi csapata az első félóra végeztével Simone Bentivoglio büntetőjével szerzett vezetést, majd a második etap során Moreo ügyesen lefejelt labdáját Gianmarco Zigoni helyezte a hálóba, végképp bebiztosítva a vendégek kissé váratlan sikerét. A velenceiek két gól nélküli döntetlent követő első sikerükkel rögtön megelőzték a továbbra is csak három ponttal bíró legyőzöttjüket.

A Serie B-s szezon első tartományi derbijét Liguriában rendezték, melyen a Spezia nagy küzdelemben 2-1 arányban múlta felül a Virtus Entella csapatát egy hajrábeli találat jóvoltából. Mindkét csapat első győzelmét szerette volna megszerezni a szomszédos riválissal szemben, a két vereséggel rajtoló házigazda a 14. percben került előnybe az előre húzódó rutinos hátvéd Claudio Terzi szöglet utáni góljával. A második félidő elején azonban a szünetben becserélt Giuseppe De Luca fejesével válaszolt a Virtus, és sokáig úgy tűnt, hogy a csapatok megosztoznak a pontokon, ám a 89. percben Guido Marilungo közelről egy lecsorgó labdát bepofozott a hálóba, így a Sasok otthon tartották mindhárom pontot, és évadbeli első pontjaikat szerezték.

Ugyancsak két vereség után meg szerezte idénybeli első győzelmét a Novara csapata, amely hátrányból fordítva diadalmaskodott 2-1-re az Ascoli vendégeként. A Bianconeri alig hat perc elteltével vezetést szerzett Ignacio Lores Varela jóvoltából, azonban a piemontiak a nyáron szerződtetett 20 éves holland támadó Alessio Da Cruz duplájával fordítani tudtak, és mivel erre már nem érkezett válasz, így jelenleg mindkét csapat 3-3 ponttal rendelkezik a táblázat alsó régiójában.

Egyetlen korai találat döntött a Ternana és a Cesena közti potenciális alsóházi mérkőzésen a házigazda Szörnyek javára, amely három forduló után továbbra is nyeretlen és végre az első győzelmét is megszerezte. Az egyetlen gól a hetedik percben született Federico Angiulli jóvoltából, aki Defendi lekészítését követően helyezett a kapuba. A vendégek hiába próbálkoztak a továbbiakban becsülettel, az egyenlítés érdekében nyújtott rohamaik nagy része csírájában elfulladt, nagyon kevés valamire való gólszerzési lehetőséget tudtak felmutatni. A Cesena maradt egyetlen ponttal, ráadásul három forduló után a teljes Serie B-mezőny egyetlen csapata, amely még nem szerzett gólt a bajnokságban.

A Serie B 3. fordulójának legjobb 11-e:
Danilo Russo (Venezia) – Lorenco Simic (Empoli), Tiago Cionek (Palermo), Claudio Terzi (Spezia) – Simone Bentivoglio (Venezia), Leonardo Morosini (Avellino), Federico Angiulli (Ternana), Michele Cavion (Cremonese) – Alessio Da Cruz (Novara), Stefano Pettinari (Pescara), Francesco Caputo (Empoli)

További folyamatos másodosztályú hírekért kövesd rendszeresen a Serie B magyar oldalt az új idényben is!

Kategória: Serie B Címkék: 

Ezt olvastad már?

Serie B, 5. forduló Serie B, 5. forduló
Serie B, 4. forduló Serie B, 4. forduló
Serie B, 2. forduló Serie B, 2. forduló

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2017 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.