Serie A: Genovában a Rossoneri

serie_a_logoMúlt vasárnap a Genoa és az AC Milan mérkőzését egyaránt el kellett halasztani, most azonban 18 órától egymással csapnak össze a felek a Stadio Luigi Ferrarisban.

A Fiorentina mellett kétségkívül a Genoa és a Cagliari csapatát érintette a legérzékenyebben Davide Astori elvesztése, ugyanis egy héttel ezelőtt e két csapat már éppen a Serie A vasárnap déli mérkőzésére készült, amikor nyilvánosságra került a Fiorentina csapatkapitányának halála, és percekkel a meccs tervezett kezdési időpontja előtt halasztották el a találkozót, majd a teljes Serie A-s forduló hátralévő összes mérkőzését.

A Genoa két hete lépett pályára utoljára a Bologna elleni, 2-0-s idegenbeli vereség alkalmával, ezt megelőzően a Lazio-Chievo-Inter hármast fektették két vállra.

A három fronton versenyben lévő AC Milannak sűrűbb volt a programja, bár az Inter elleni Derby della Madonnina Astori halála miatt elmaradt, csütörtökön az Európa-liga nyolcaddöntőjében hazai környezetben 2-0-ra kikaptak az Arsenaltól, ezzel a Rossoneri 13 meccses veretlen szériája megszakadt, de a Serie A-ban december 23-a óta nem kaptak ki.

“Gennaro Gattuso irányításával a Milan fantasztikusan összeállt, nagyon jó erőkből álló, motivált csapat, csak órási szívvel és tiszta fejjel játszva vehetjük fel velük a versenyt. Meggyőződésem, hogy az elmúlt hetekben látott Milan nagyon közel van a Juventus és a Napoli szintjéhez, ezért pokolian nehéz dolgunk lesz ellenük” – jegyezte meg a Genoa vezetőedzője, a szezon közben kinevezett Davide Ballardini.

A Genoa sokáig a mezőny egyik utolsó csapataként nyeretlen volt hazai környezetben, otthoni három győzelmét az utolsó négy genovai fellépésén belül jegyezte. A 13. helyen a Grifoni előnye nyolc pont a legjobb kieső helyezettel szemben, vagyis nincsenek közvetlen veszélyben, de végérvényesen még abszolút nem nyugodhatnak meg, elnézve több menekülő csapat formáját.

A Milan idegenben az ötödik legtöbb pontot szerezte a Serie A-ban, legutolsó öt házon kívüli fellépésén nem talált legyőzőre, az elmúlt két alkalommal a SPAL-t és az AS Romát egyaránt kapott gól nélküli múlta felül.

A házigazda soraiban Miguel Veloso és Armando Izzo továbbra is harcképtelen, viszont Giuseppe Rossi és Adel Taarabt a kispadon már újra ott lehet. A milánóiaknál a jobbhátvéd-helyzet a legkritikusabb, Conti és Abate sérülése mellett a hétközi El-meccsen Davide Calabria is kisebb nyavalyát szedett össze, és amennyiben nem tudja vállalni a játékot, úgy Fabio Borini tűnhet fel a védelem jobb oldalán, aki az elmúlt napokban már ezen a poszton szerepelt a csapat tréningjein.

A felek őszi egymás elleni mérkőzése gól nélküli döntetlennel ért véget, a Genoa az utolsó három hazai fellépésén legyőzte a Milant, legutoljára 2016 októberében például 3-0-ra nyertek. A Rossoneri idegenben 2014. április 7-én tudott diadalmaskodni aktuális ellenfelével szemben, az akkori 2-1-es milánói siker alkalmával a most a Genoát erősítő Taarabt is eredményes volt.

Külön pikáns lehet az összecsapás a Milantól a Genoában kölcsönben szereplő Andrea Bertolacci és Gianluca Lapadula számára, akik ha lehetőséghez jutnak, biztosan szeretnének bizonyítani a milánói gárda ellen.

A hazai pályán bárkire veszélyes Genoa a saját publikumának támogatását élvezve, különösen motiváltan léphet pályára a Milan ellen. Emellett meglátjuk majd, hogy Gattusóékat mennyire zökkentette a hétközi fiaskó, és/vagy mennyire lesznek fáradtak, görcsösek a csütörtöki fellépést követően, főleg hogy a múlt heti halasztást leszámítva immár hetek óta heti két meccset játszanak. Jó eséllyel azért Gattuso a hazai porondon ismét eredményre vezetheti fiait, de a Marassiban még a Milannál előrébb helyet foglaló csapatok sem számíthatnak könnyű diadalmenetre.

GENOA (3-5-2): Perin; Biraschi, Spolli, Zukanovic; Lazovic, L. Rigoni, Bertolacci, Hiljemark, Laxalt; Pandev, Galabinov.
MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Borini, Bonucci, Romagnoli, Rodriguez; Kessiè, Biglia, Bonaventura; Suso, Kalinic, Calhanoglu.

Kategória: Milan, Serie A Címkék: , ,

Ezt olvastad már?

Serie A, 36. forduló: szinte minden fontos kérdés eldőlhet a hétvégén Serie A, 36. forduló: szinte minden fontos kérdés eldőlhet a hétvégén
Serie A: A Hellas nyerte a veronai derbyt Serie A: A Hellas nyerte a veronai derbyt
Serie A: Hatpontos kiesési rangadó a Sassuolo és a SPAL között Serie A: Hatpontos kiesési rangadó a Sassuolo és a SPAL között

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2018 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.