Serie A: A Hellas nyerte a veronai derbyt

serie_a_logoA Serie A 28. fordulójának egyetlen szombati mérkőzésén a Hellas Verona 1-0-s győzelmet aratott a Chievo Verona ellen az évadbeli harmadik Derby della Scala alkalmával, ezzel a Coppa Italia után a régebbik veronai csapat másodszor páholta el ebben a kiírásban a Repülő Szamarakat.

A városi rangadót eldöntő találatot a Hellas csapatkapitánya, Antonio Caracciolo szerezte, miután a második félidő elején kapásból tüzelt Sorrentino kapujába. A Hellas egymás után két győzelmet ért el, s a kieső zóna legjobb helyén egyetlen pontra megközelítette az utolsó bennmaradó helyeket birtokló Sassuolo és SPAL csapatait, valamint három pontra feljött a legyőzött vetélytárs mögé.

“Tisztában vagyok a gól fontosságával, de még mindig nagyon lent vagyunk. Döntők egész sorozata vár még ránk, ez csak az első volt, tartanunk kell tovább ezt a formát. Kőkeményen dolgozunk a céljainkért az edzéseken, ezúttal végre megvolt az eredménye, igazi csapatként harcoltuk ki ezt a győzelmet” – értékelt a lefújást követően a mindent eldöntő gólt szerző hátvéd.

A győztes csapat vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy “céljaink elérhető közelségbe kerültek, nagyon elégedett vagyok a csapatom hozzáállásával, főleg hogy több fiatal játékost is be kellett vetnem sérülések miatt.”

A Serie A alsóházában valóban kezd egyre élesebb lenni a verseny: a Hellas mellett a SPAL is felfelé halad, a Crotone és a Sassuolo sokat hátrált az elmúlt időszakban, de a Cagliari és a Chievo is hosszú ideje adós az eredményesebb szerepléssel. Ezen hat csapat jelenleg négy ponton belül tartózkodik a 14. és a 19. pozíció között, melynek utolsó két tagja már a vonal alatt van.

A múlt fordulóból elhalasztott mérkőzések is jócskán összekuszálták a helyzetet, a Hellas derby-győzelme pedig még jobban összerázta a Serie A kieső zónáját: a lemaradóban lévő sereghajtó helyzete menthetetlennek tűnik, viszont az őket megelőző hatosból szinte lehetetlen megjósolni így bő 10 fordulóval a vége előtt, hogy mely csapatok fognak az évad végén búcsúzni az élvonaltól.

A Serie A alsóházának aktuális helyzete:
14. Cagliari 25 pont (26 lejátszott mérkőzés)
15. Chievo Verona 25 pont (27 lejátszott mérkőzés)
16. Sassuolo 23 pont (26 lejátszott mérkőzés)
17. SPAL 23 pont (27 lejátszott mérkőzés)
18. Hellas Verona 22 pont (27 lejátszott mérkőzés)
19. Crotone 21 pont (26 lejátszott mérkőzés)
20. Benevento 10 pont (26 lejátszott mérkőzés)

Kategória: Serie A Címkék: , ,

Ezt olvastad már?

Serie A, 36. forduló: szinte minden fontos kérdés eldőlhet a hétvégén Serie A, 36. forduló: szinte minden fontos kérdés eldőlhet a hétvégén
Serie A: Genovában a Rossoneri Serie A: Genovában a Rossoneri
Serie A: Hatpontos kiesési rangadó a Sassuolo és a SPAL között Serie A: Hatpontos kiesési rangadó a Sassuolo és a SPAL között

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2018 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.