Zlatan és Raiola Torinóban jártak

juventus_logo

Pár órával ezelőtt robbant a bomba az interneten , amikor is elterjedt a hír, hogy Zlatan Ibrahimovic és a minden hájjal megkent menedzsere,  Mino Raiola Torinóba érkezett, és az egyes híresztelések szerint a nap folyamán együtt ebédeltek a Juventus képviselőivel, állítólag Pavel Nedved, Beppe Marotta és Fabio Paratici volt jelen a találkozón. A szabadon igazolható Ibra visszatérne Olaszországba? 

Természetesen semmilyen konkrétumot nem tudunk állítani az ügyben , csak arra hagyatkozhatunk, amiről az olaszországi hírekben értesültünk. A Premium Sport számolt be elsőnek a szenzáció gyanúsnak számító hírről, majd a tekintélyes La Gazzetta dello Sport online főoldalán is megjelent a mai napon.

Ibrahimovic jelenleg súlyos sérüléséből lábadozik, és várhatóan októberben térhet vissza a pályára. A Manchester United együttese sérülését követően nem hosszabbított vele szerződést, ezért most válogathat az ajánlatok  között a hórihorgas svéd.

Ibra korábban már futballozott az öreg hölgy kötelékében 2004-2006-ig , ahol 70 mérkőzés alatt 23 alkalommal talált zebramezben az ellenfelek hálójába. Több látványos gólt és megmozdulás fűződött a 36 éves svéd csatár nevéhez, aki 16 millió euróért igazolt Torinóba és Capello mestertől rögtön hatalmas bizalmat kapott és a kezdőcsapatban találta magát az Ajax korábbi játékosa. Egy szezon alatt nyújtott teljesítményére jellemző, hogy az idény végén 70 millió eurós(!) ajánlattal kereste meg a bianconeri vezetőségét a Real Madrid, amit aztán élből elutasítottak. Következő szezonjában más poszton kapott szerepet, többször is szélső támadót játszattak vele, és csak hét gólig jutott a bajnokságban.

A 2006 nyarán kirobbant bunda-botrány után, mikor a Juventust visszasorolták a másodosztályba, akkor a gárda több nagy sztárját nem tudta megtartani, köztük Ibrát sem, aki az Interbe távozott…

Őt is tehát úgy tartják számon, mint aki nem tartott ki a klub mellett a nehéz időkben, de akkor a pályafutása erősen felfelé ívelőben volt, és nem kockáztatta meg azt a svéd, hogy egy évig az olasz másodosztályban szerepeljen. Minden megítélés kérdése…

 

Bár már túl van pályafutása csúcsán , de kiváló fizikai állapota és gólerőssége miatt is erősítést jelenthetne az olasz bajnoknak!

Ti mit gondoltok erről?

 

 

 

Kategória: Juventus, Serie A Címkék: , ,

Ezt olvastad már?

Serie A: A Sampdoria meglepné a Juventust Serie A: A Sampdoria meglepné a Juventust
Juventus: Szczesny lehet az új kapus Juventus: Szczesny lehet az új kapus
Buffon: “Hatalmas csalódás” Buffon: “Hatalmas csalódás”

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2017 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.