Beleszerettek Nagy Ádámba Olaszországban

Igencsak illusztris társaságba került Olaszországban Nagy Ádám. No persze semmiféle hivatalos választásról vagy gyűjtésről nincs szó ezúttal, “csupán” egy szurkolói elismerést kapott honfitársunk, köszönhetően az internet csodás világának.

Egy 2013-ban alapított olasz képes sportújság, a L’ultimo Uomo - magyarul Utolsó Férfi - kiváló blogja szentelt egy hosszabb cikket, na meg nem kevés időt és energiát Nagy Ádámnak, a calcio egyik legnagyobb ígéretének. A blog két éve indított el egy cikksorozatot Európa legtehetségesebb fiataljainak szentelve, a széria legfrissebb témája pedig Nagy Ádám lett. Érdemes egyébként végignézni EZEN A LINKEN a korábbi cikkek címét, hiszen valóban kiemelkedő európai tehetségek kaptak már helyet az Innamorati (“beleszeretve”) sorozatban, akik közül mára jó néhányan a tehetség státuszból kilépve komoly sztároknak számítanak.

Következzen tehát a L’ultimo Uomo cikke honfitársunkról!

Innamorati di Nagy Ádám - Beleszerettünk Nagy Ádámba

Hozzáadtuk a kedvenc játékosaink listájához a Bologna magyar középpályását.

A nyár egyik legérdekesebb transzfere majdnem észrevétlen maradt: Nagy Ádámot, a nyári Európa-bajnokság egyik felfedezettjét mindössze 1,5 millió euróért vásárolta meg a Bologna.

Nagy 1995. június 17-én született Budapesten, ahol már 5 évesen megpróbálkozott a labdarúgással. 16 évesen került először külföldre, amikor úgy döntött, hogy csatlakozik a VisionPro Sports Institute labdarúgó iskolához Spanyolországban - a projektet két egykori brit focista, Ian Wright és Mark Hughes vezette. A projekt Portugáliában folytatódott, de 2013-ban véget ért: Nagy ekkor aláírt a Ferencvároshoz, és a keret részese lett a 2013/2014-es szezonra.

A Ferencvárosnál eleinte a második csapatban játszott, amely a magyar harmadosztályban szerepel. 2015 májusában, 19 évesen debütált a felnőtt csapatban, a Paks ellen 45 perc után cserélték be a kispadról. Rendszeres játéklehetőséget csak az utolsó szezontól kapott.

Az ificsapatban Nagy sokat játszott a középpálya mindkét szélén, viszont a felnőtt csapat edzője, a német Thomas Doll (a Lazio és a Bari korábbi futballistája) már középső középpályásként és mélységi irányítóként számolt vele.

Az elmúlt szezonban a Ferencváros a legtöbbször 4-3-3-as vagy 4-2-3-1-es felállásban játszott, de néha a rombusz középpályát, és olykor a 3 fős védelmet is láthattuk tőlük. A csapat uralta a bajnokságot, és 33 forduló után 76 ponttal zárt az élen. Egy kiváló egyéni képességekkel rendelkező csapat voltak, amely mindig igyekezett dominálni a meccset és sokat játszani a labdával.

A 4-3-3-as felállásban Nagy a magyar foci két veteránjával játszott együtt: Hajnal Tamással, a 35 éves korábbi Bundesliga-játékossal, és Gera Zoltánnal, a Fulham és a West Ham egykori középpályásával [a cikk itt téved, Gera nem a West Ham, hanem a West Brom futballistája volt összesen 7 évig - a szerk.]. Ezt nem érdemes lebecsülni, mivel képességei ellenére Nagyon olykor felfedezhető volt némi egészséges félelem a két rutinos csapattárssal szemben.

Gera általában mélységi irányítóként szerepelt, Nagy pedig jobb oldali középső középpályásként. Ebben a szerepkörben Nagy Ádám kiválóan teljesített, köszönhetően jórészt a labda nélküli mozgásának. Csak kevés játékos tud úgy mozogni, ahogy Nagy: egy passz után rögtön új mozgásba kezd, amivel vagy saját maga kerül újra megjátszható helyzetbe, vagy egy társnak csinál szabad területet. A labda nélküli mozgásoknál rengeteget dolgozik gyors irányváltásokkal, hogy megtévessze az ellenfelet.

- Nagy a vonalak között mozog, és mindig megpróbál megjátszható maradni -

A labda és a területjáték

Nagy kiváló kognitív képességekkel rendelkező játékos. Remek szeme van a játék megítéléséhez, és egy jó értelemben vett érzéke az üres területekhez. Középső középpályásként kiválóan helyezkedik, mindig tudja, mi történik a háta mögött, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a lehető legjobban helyezkedjen a labdára és a játékosokra való tekintettel. Amikor egy csapattárs egy egyszerű lapos passzt indít meg felé, Nagy máris tudja, hogyan helyezkedjen, hogy megkapja a labdát az ellenfelek között: egyfolytában mozgásban van, mindig a labdát akarja, ez határozza meg a játékának minden aspektusát. Amikor elkéri a labdát, azt gyakran látványosan, hevesen gesztikulálva teszi. De a Ferencvárosnál csapattársai inkább a veterán Gera Zoltánt preferálták.

Az első érintéseire talán ráfér még némi javítás, de többnyire a jó irányba mozog. Általában már az átvétel előtt tudja, hogy mit akar csinálni a labdával, ezért már az első érintésével ennek megfelelően tudja irányítani a labdát, akár igen távoli célpontokhoz is, így használva ki a lehető legjobban a rendelkezésére álló teret.

- Nagy mélységi irányítóként. Az első érintés sarokkal, majd minőségi váltás. -

Technikailag Nagy labdakezelésén még van mit csiszolni, de ezt sikerül leküzdenie azzal, hogy gyorsan hoz jó döntéseket. Ebben az is segíti, hogy jobbal és ballal is egyaránt ügyesen tud cselezni és passzolni. A hosszú labdákat is képes mindkét lábával megjátszani, csaknem ugyanazzal a hatékonysággal.

A Ferencvárosban Nagy gyakran a biztosra ment, egyszerű lapos passzokat osztogatott a középhátvédeknek vagy a legközelebbi csapattársaknak. Igyekezett kevés kockázatot vállalni és vonalban játszani: a balról érkező labdákat továbbította jobbra. Ez a mélységi hiányosság egyben a Ferencváros hiányossága is, a csapat ugyanis a labdát sokat birtokolva, kis passzokkal játszik széthúzva a pályát, és gyakran operálnak keresztlabdákkal.

Taktikai szinten Nagynak elsősorban meg kell tanulnia kockáztatni. Jó szeme van a játékhoz, gyorsan hoz meg jó döntéseket, de egyben sokszor egyszerűeket is: gyakran nem figyel a mélységi lehetőségekre, valamint a labdát tőle megkapó játékosra helyezett nyomásra. Gyorsan játssza meg a labdát, de anélkül, hogy felmérné a passzai következményeit. De tekintettel a kognitív képességeire és főleg az életkorára ezek olyan dolgok, amelyeken az edzők rengeteget tudnak majd segíteni.

- Labda nélküli mozgás, amivel segíti csapattársait a labdabirtoklásban -

Nagy sokat segít labda nélküli játékával a passzjátékban. Mint már említettük, minden passza után azonnal mozgásba lendül. Vonalban játszik, ugyanakkor egy passza után képes megteremteni a teret a társainak a mozgásával. Például megjátszik egy labdát a bal oldalra, majd azonnal előrefut, így magával visz egy ellenfelet, és területet nyit középen. Ráadásul ezzel a fajta mozgással sok esetben csökkentheti a labdás csapattársra nehezedő nyomást. Ha középső középpályásként játszik, Nagy elég intelligens ahhoz, hogy biztonságosabbá tegye a megmozdulásokat a csapattársak számára.

Mélységi irányítóként is fejlődnie kell még: megvan benne a potenciál, de a Ferencvárosban a korlátai is megmutatkoztak. Ugyanakkor a Ferencváros játékstílusa is hozzájárult ehhez, Nagy Ádám így sokat játszott össze a középhátvédekkel, többek között a kiváló képességekkel rendelkező Pintér Ádámmal. Nagy néha túlságosan is kikerült a szélre, ami korlátozta számára a rendelkezésre álló teret és nagyobb nyomást helyezett rá a labdával való játékban.

De a legtöbb ilyen probléma a csapat átfogó mechanizmusaiból származik. A magyar válogatottban már jóval nagyobb szerepet kapott támadásban, itt a 4-2-3-1-es felállásban játszott Gera Zoltán oldalán. A csapat a labdával mindig igyekezett jól felépíteni a támadásait hátulról, rövid és lapos passzokkal: Nagy rengetegszer tűnt fel a középhátvédek között, ez a mozgás pedig jól illett a csapat játékához.

- Izland ellen -

Nagy meccsek, nagy játékosok

Az Európa-bajnokság idején Nagy játéka sokak figyelmét felkeltette. A fiatal magyar kiválóan teljesített mélységi irányítóként, mindig bátran játszott, és láthatóan szerette volna megszerezni a labdát, hogy aztán továbbtegye azt előre, és létrehozzon egy veszélyes helyzetet. A Ferencvárosban mutatott játékával összehasonlítva az Eb-n bátrabban játszott, több mélységi passzal operálva. A csapat bízott benne, ami ideális lehetőség volt képességei fitogtatására.

Mindenesetre a támadásbeli erősségei ellenére Nagy legnagyobb erénye a letámadása. A labda nélküli játék során Nagy mindig nagyon figyelmes, folyamatosan próbál minél több információt begyűjteni arról, hogy mi történik a pályán, így hatékonyabb nyomást tud kifejteni.

A letámadás egy rendkívül fontos dolog, amely elsősorban az ellenfelek passzsávjainak lezárását jelenti, és amely olyan képesség, amellyel csak kevés játékos rendelkezik. Nagy kivételes módon hajtja ezt végre, még akkor is, ha ezt a fajta munkát nem könnyű megfigyelni.

- Nagy nem embert fog, hanem lezárja a passzsávokat -

Ahogy a védelem előtt mozog, az néha furcsának tűnhet. Nagy sok apró és gyors lépéssel igyekszik közel kerülni a labda tulajdonosához anélkül, hogy passzsávot nyitna meg előtte. Ezzel akár egyedül is nagy nyomást tud kifejteni.

- Kiváló védekezés -

Nagy intuíciója segít neki kiválasztani a tökéletes helyet az átmenetre, valamint a második labdaérintések és a megelőző szerelések tekintetében is.

- Egyéni letámadás -

Nagy szerepvállalása a védekezésben egy kicsit a Serie A egy másik (régi-)új játékosára emlékeztet: ő a szintén alulértékelt Miguel Veloso. Egy játékos, aki lassúnak tűnhet, de nagyon gyorsan gondolkozik, és valójában a bajnokság egyik legjobb játékosa védekezésben. Nem nyer látványos párharcokat, nem fut sokat, nem használja sokat a testét. De fizikai párharcokat nyerni egy túlértékelt tényező, valószínűleg azért, mert sokkal látványosabb mód ez. Nagy, akárcsak Veloso, pontosan tudja, hogyan kell fizikai összecsapások nélkül megszerezni a labdát, ugyanakkor előnyt kovácsolva a helyezkedésből és a passzsávok lezárásából.

- Nagy jól helyezkedik, amivel segíti a csapattársakat is a helyezkedésben, és lezárja a passzsávokat. Ugyan kap egy kötényt, de ez volt az egyetlen lehetősége, és az ellenfél mozgása így már nem jó. -

Veloso-hoz képest nagy gyorsabb és mozgékonyabb. Veloso kevésbé látványos, viszont stratégiailag kiváló. Nagy remekül olvassa a játékot, gyakran előre látja a dolgokat, és jól érzi meg a játék dinamikáját, azonban ahhoz, hogy mélységi irányító legyen, túl sokat mozog a védelem felé, és túl sokszor hagyja el a pozícióját. Nagy már a Ferencváros belső középpályásaként is nagy területet játszott be, néha fellépve a támadók mellé, néha kihúzódva a szélre. A letámadása rendben van, de ezzel azt kockáztatja, hogy üres területeket hagy maga mögött, amit egyetlen csapattársa sem fog betölteni.

Szerepkeresésben

Az Európa-bajnokság előtt a Rapid Wien érdeklődött a leginkább Nagy iránt. Miután Thanos Petsos elhagyta a klubot, és a Werder Bremen-hez igazolt, az osztrák csapat úgy döntött, Nagy lehet az ideális helyettese, a Ferencváros pedig el is fogadta a klub ajánlatát. Azonban az Eb-n már az első meccsei megmutatták, hogy ez a srác túl jó az osztrák Bundesligához, és rögtön felkeltette sok más csapat érdeklődését is. A Benfica és a Marseille nagyon szerették volna megszerezni, de végül Nagy úgy döntött, nem akar túl nagyot ugrani előre, és a Bolognát választotta, amely Amadou Diawarát veszítette el Nápolyba igazolása miatt.

Diawara távozásával felszabadult a mélységi irányító pozíciója a 4-3-3-ban Nagy számára, de nehéz megmondani, hogy mélységi irányítóként vagy középső középpályásként nyújthat-e jobb teljesítményt. A támadásban mutatott tehetsége miatt Nagy ideális mélységi irányító lehetne, de a mindkét fázisban mutatott labda nélküli mozgásai miatt talán hasznosabb lehet a középpálya közepén, mint a védelem előtt.

Úgy tűnik, egyelőre Roberto Donadoni is keresi az ideális megoldást. Például a Schalke elleni barátságos meccsen Donadoni Nagyot középre tette a középpályán, az oldalán Erick Pulgarral. Nagy csendesen játszott, nem volt sokat játékban, de úgy tűnt, Pulgarral egyre jobban megértik egymást.

A Crotone elleni Serie A-nyitányon Donadoni változtatott, Pulgart rakta a középpálya közepére, Nagyot pedig a bal oldalára. Mindketten jó mérkőzést játszottak. Nagy stabil teljesítményt nyújtott, csak kis hibái voltak, ugyanakkor megmutatta technikai adottságait. Védekezésben ugyanakkor még nem mutatta meg letámadási tudományát.

- Sarok, sarok, sarok. Nagy Ádámot letámadni nem egyszerű feladat -

Mindössze 1,5 millió euróért a Bologna kiváló üzletet csinált, bár még nem világos, mi lehet Nagy ideális szerepköre. Új csapatában hamar komoly verseny fogadta a középpályán: Pulgar a jelek szerint jól helyettesítheti Diawarát, Dzemaili és Taider is remek középpályások, éppen ezért a Torino elleni idegenbeli meccsen a magyar fiú csak az utolsó fél órára állt be. Nagy kivételes intelligenciája lehetővé teheti neki, hogy gyorsan alkalmazkodjon az olasz bajnokság követelményeihez és szintjéhez. A képességei talán nem a leglátványosabb fajtából valók, így a média talán alábecsüli őt, de a csapat számára egyre fontosabb játékos lehet.

Alex Belinger, L’ultimo Uomo

Share on Tumblr
Kategória: Kiemelt, Serie A Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Mercato 2016 – utolsó nap Mercato 2016 - utolsó nap
Balotelli az olasz csapatok célpontjában Balotelli az olasz csapatok célpontjában
Nagy Ádám a mezőny legjobbja! Nagy Ádám a mezőny legjobbja!

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.