D’Onofrio: “Agnelli szabály- és nem jogellenesen járt el”

juventus_logoAndrea Agnellit, a Juventus elnökét egy évre tiltották el, miután bebizonyosodott róla, hogy jegyüzérkedett, vagyis a klub ultráinak adott el mérkőzésjegyeket. A helyzetet súlyosbítja az a feltételezés, hogy Agnelli tudott róla, hogy az említett ultrák kapcsolatban állnak bizonyos alvilági csoportokkal, például a hírhed ‘Ndragheta mafiacsoporttal.

Az ügyben megszólalt Agnelli ügyvéde is:

“Úgy gondolom, az ítélet nem eléggé meglaapozott.”-mondta Paco D’Onofrio.

“Nem meggyőző, mégpedig a következő, egyértelmű indokból: amennyiben az ügyészség vádai helytállóak, vagyis terhelő bizonyíték van Agnelli elnök esetleges szövetkezésére bizonyos bűnszervezetekkel, akkor helyt lehetett volna adni a szövetségi főügyész kérelmének.”

“Ha azonban, ahogy az a döntésből megállapítható, nem bizonyítható ez az együttműködés, tehát semmilyen törvényen kívüli kapcsolat nem áll fent bizonyíthatóan az elnök és a bűnszervezet között, akkor még az egy éves eltiltás is igazságtalanul túlzó.”

“A sportban az igazságszolgáltatásnak elég nagy szabadsága van a büntetőjoggal szemben, ahol a legenyhébb és a legsúlyosabb ítélet közül kell választani. Vagyis az ítéletet ténylegesen az ügy súlyossága szerint hozzák meg. Itt viszont nincs összhangban a döntés és a büntetés mértéke.”

“Arról van szó, hogy az elnök ‘nemtörődöm’ hozzáállást tanúsított, amikor több mint négy jegyet értékesített, ez pedig puszta szabályellenesség, nem pedig jogellenesség.”-magyarázta D’onofrio, aki fellebbezni fog a döntés ellen.

Football Italia

Share on Tumblr
Kategória: Juventus Címkék: 

Ezt olvastad már?

Juve-Inter: egy történelmi rivalizálás 10 pontja Juve-Inter: egy történelmi rivalizálás 10 pontja
Nyilatkozott a Juve vezetősége az ‘Ndrangheta-vádakkal kapcsolatban Nyilatkozott a Juve vezetősége az ‘Ndrangheta-vádakkal kapcsolatban
A Roma épülő stadionjának margójára A Roma épülő stadionjának margójára

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2017 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.