Hoppá: Di Marzio szerint Higuain átesett az orvosin a Juventusnál!

juventus_logoAz elmúlt napokban úgy tűnt, a Juventus végül letett Gonzalo Higuain megszerzéséről, mivel a kivásárlási ár csökkentését megcélzó tárgyalásaik nem vezettek eredményre a Napolival, a 94 millió eurót pedig nem szeretné kifizetni a Juve.

Így tűnt egészen mostanáig. Néhány perccel ezelőtt ugyanis Gianluca Di Marzio, a Sky Sport transzferzsenije számolt be róla, hogy Higuain már holnap a Juventus játékosa lehet.

Di Marzio beszámolója alapján a Juventus mégis hajlandó kifizetni a Napoli által megszabott 94 milliós árat, így a háttérben egyeztetések folytak az elmúlt napokban a játékos és a torinói csapat között. A tárgyalások eredményeként megszületett a megállapodás: Higuain négy évre ír alá szezononként 7,5 millió euróért - ő maga 10-et szeretett volna kapni, de a Juve átenged neki bizonyos személyiségi jogokból származó bevételeket.

Di Marzio ráadásul arról is beszámolt, hogy Higuain az éjjel át is esett a Juventus orvosi vizsgálatain, méghozzá titokban, egy madridi klinikán, ahol a Juve orvosi stábján kívül a csapat sportigazgatói, Marotta és Paratici is jelen voltak.

Ezek után a Juventus akár már ma, de legkésőbb holnap jelezni fogja a Napolinak, hogy kifizetik a kivásárlási záradékban szereplő összeget az argentin csatárért, írja Di Marzio.

Higuain még soha nem állt olyan közel a Juventushoz, mint most.

Share on Tumblr
Kategória: Calciomercato, Juventus, Napoli Címkék: 

Ezt olvastad már?

Nagyszabású nápolyi tervek, Milik után további 4 játékos érkezhet Nagyszabású nápolyi tervek, Milik után további 4 játékos érkezhet
Már ma Nápolyba érkezik Higuain utódja Már ma Nápolyba érkezik Higuain utódja
Spalletti szerint Higuain Torinóba igazolása jót tenne a Serie A-nak

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.