Inter-Juventus, 4. felvonás

coppa_italiaNegyedik, egyben utolsó alkalommal csap össze egymással az idei szezonban az Internazionale és a Juventus, azaz ma este újra Derby d’Italia lesz a program Olaszországban. Igaz, ezúttal alighanem tét nélkül.

Bő egy hónapja, január 27-én ugyanis a Juventus nem csak megnyerte az odavágót az Olasz kupa elődöntőjében, de szinte biztosan le is zárta a párharcot. Morata előbb 11-esből törte meg saját góltalansági szériáját, majd Felipe Melo gólpasszából duplázta meg az előnyt, hogy aztán a hajrában a csereként beszállt Dybala is betaláljon. 3-0, a két csapat jelen formája alapján egy pillanatig sem lehet kérdéses: a Juventus bejutott a fináléba.

Csodák persze történnek olykor, de valószínűleg nem ma este. Ezt, ha egy csepp esze van, Mancini is belátta már, a helyzet ugyanis az, hogy szinte teljesen felesleges lenne a csapatnak hatalmas energiákat mozgósítania a mai meccsért - egyszerűen nem ér már annyit ez a párharc. Az Inter jelen helyzetében egyedül a bajnokságra kell hogy koncentráljon, ott természetesen továbbra is él a remény, bár már nem a bajnoki címre, de a BL-indulás kivívására azért mindenképpen.

Igaz, a Nerazzurri a bajnokságban is komoly javulást kell hogy produkáljon, ha nem akar a BL-ről, sőt, adott esetben az El-ről is lemaradni, hiszen a városi rivális Milan most már mindössze egyetlen ponttal van az Inter mögött a 6. helyen - egyértelmű tehát, hogy a bajnoki szereplésre muszáj lesz ráfeküdnie az Internek.

És ha már Milan: a Rossoneri fölényes tegnapi győzelmével már bejutott az Olasz kupa döntőjébe, aminek az európai kupaszereplés miatt is van jelentősége. A kupa győztese automatikus jogot szerez az Európa-liga indulásra, idén viszont a jelek szerint a Juve és a Milan játssza majd a finálét, akik közül a Juve önerőből is kvalifikálja magát az európai porondra jövőre. A Milannak ennek ellenére nem jelent automatikus El-kvalifikációt a finálé, ugyanakkor ha Mihajlovicék megnyerik a kupát, úgy a 6. pozíció is El-indulást ér majd a bajnokságban - így tehát az Internek egy 6. hely is El-t érne ebben az esetben.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Internek ma este már csak két reális célja lehet: a presztízs megőrzése, és a góltalanság megszüntetése, a két csapat idei három összecsapásán ugyanis a Nerazzurri még képtelen volt a hálóba találni. Az őszi, milánói bajnokin egy akkor még szenvedő, de már némi életjelet mutató Juventus találkozott egy olyan Interrel, amely bár aznap nem volt csúcsformában, de mégis, éppen a legszebb hónapjait futotta 2010 tavasza óta. Az akkori 0-0 egyik csapatnak sem kedvezett igazán, a győzelemhez talán a Juve járt közelebb, elsősorban Khedira kapufájánál foghatták a fejüket a torinói csapat szurkolói. A sort a már említett 3-0-s kupameccs folytatta, majd 3 nappal ezelőtt, vasárnap este hazai pályán nyert bajnokin 2-0-ra a Juve: előbb Bonucci volt eredményes D’Ambrosio rossz passzából, majd Morata állította be a végeredményt büntetőből.

Hogy az Inter ne maradjon idén negyedszer is gól nélkül a Juve ellen, arról valószínűleg a 4-3-3-as felállás és a Perisic, Eder, Ljajic hármas gondoskodhat. Az Interrel ellentétben a Juve alaposan tartalékosra veheti a figurát, igaz, Mandzukic és Marchisio pihentetési célból maradhatnak le a meccsről.

Várható kezdők:

INTER (4-3-3): Handanovic - Santon, Medel, Juan Jesus, Nagatomo - Brozovic, Gnoukouri, Kondogbia - Perisic, Eder, Ljajic.

JUVENTUS (4-3-1-2): Neto - Padoin, Bonucci, Rugani, Alex Sandro - Sturaro, Hernanes, Asamoah - Pereyra - Zaza, Morata.

Az Inter-Juventus találkozót 20:45-től a Digi Sport 2 közvetíti majd.

 

Share on Tumblr
Kategória: Inter, Juventus, Olasz Kupa Címkék: 

Ezt olvastad már?

Mancini: “Korrekt eredmény született” Mancini: “Korrekt eredmény született”
Buffon: “Már csak elöl kell javulnunk!”
Derby D’Italia előzetes Derby D’Italia előzetes

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.