A spanyolországi fájó vereséget követően (3-0) az olasz labdarúgó válogatott ma Izraelt fogadja világbajnoki selejtező mérkőzésen a G jelű csoportban. Ventura együttesének győznie kell ahhoz, hogy a csoport első helyének elérésére még egy minimális esély mutatkozzon! (persze ehhez az ibériaiaknak is buknia kellene…) A mérkőzésre Reggio-Emíliában kerül sor ma este.
A csalódottság ellenére a válogatottnak meg kell mutatnia, hogy a pillanatnyi áramszünet után újra képes a legmagasabb szinten futballozni. A győzelem elengedhetetlen a csapat számára, és ennek megfelelően nagyon elszánt az együttes!
Az izraeli nemzeti együttes pár napja hazai pályán veszített hazai környezetben Macedónia ellen, a csoportban kilenc pontjával a negyedik pozíciót foglalja el, távola továbbjutástól. Három mérkőzés óta nyeretlenek, és ma sem ők a találkozó esélyesei.
A két együttes korábban négy alkalommal találkozott egymással, három olasz győzelem mellett egy gól nélküli döntetlen született, és mindig kettőnél több gól volt a kettő vagy annál több gól különbség volt az olaszok javára a két gárda között a talján sikerek alkalmával. Legutóbb a jelenlegi selejtező sorozatban Tel-Avivban találkoztak egymással, és az Azzurri 3-1-re győzött Pelle , Candreva és Immobile góljaival.
Az olasz válogatott utoljára 12 évvel ezelőtt lépett pályára Reggio-Emíliában, akkor 4-0-ra győzték le Livániát a Stadio del Giglioban az 1996-os Európa-bajnokság selejtezői során.
Egy mérkőzés, 90 perc és gyakorlatilag meg van a csoport második helyezése és a play-off lehetősége. ennek tudatában lép pályára majd a csapat hazai környezetben.
” - Fel kell készülnünk arra, hogy a második helyen fejezzük be a csoportot. Korai lenne még kétségbe esni, ha Izrael ellen győzünk, biztos a második pozíció. Tudomásul vettük a spanyolok elleni hibákat, kiértékeltük, most már csak előre nézünk! Spanyolország megmutatta, hogy előttünk jár, fizikailag és technikailag is. A meccs előtt tíz hónapig csak pozitív tapasztalataink voltak a csoportban, ezért ezt szeretnénk folytatni tovább! Nem kötődöm, hogy csak egy játékrendszerben játsszon a csapat, megmutattuk korábban , hogy többféle felállásban is eredményesek tudunk lenni! Dolgozunk tovább, hogy ott lehessünk Oroszországban. Tiszteljük a mai ellenfelet, de nekünk ma este győznünk kell itthon! “-mondta Giampiero Ventura szövetségi kapitány.
” -A labdarúgásban mindenkinek van és lehet véleménye. A kritika elkerülhetetlen. De csak akkor ha igazságos. Akik rosszindulatúak azokkal nem foglalkozunk. Egy a célunk, ma este legyőzni Izraelt! “-mondta az Azzurri csapatkapitánya, Gianluigi Buffon.
A mérkőzés 20 óra 45 perckor kezdődik Izrael ellen.
Forza Azzurri!!!
