Roma, Baldissoni: “Van még idő!”

roma_logoMauro Baldissoni megnyugtatta a Roma szurkolóit: a mercato java még hátra van.

“Van néhány köztudott határidő az átogazolási időszakban.”-kezdte Baldissoni, a Roma általános igazgatója, aki ott van a csapattal a pinzoloi edzőtáborban.

“Augusztus 30-ig tart, és egy csapat sem fejezte be már ilyen korán az igazolásait.”

“Dolgozunk rajta. A Roma egyik célja a védelem megerősítése. Sabatini, másokkal segítségével, dolgozik az ügyön, és hamarosan megleszünk a védelemmel.”

“Ha bármely más lehetőség felugrik, azt később megfontoljuk.”

Baldissonit arról is kérdezték, hogyan kezdte a csapat a felkészülést.

“A csapat reakciója tökéletes volt. Az a célunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan reagál a csapat, és nincs miért aggódnunk. Teljes erőbedobást tapasztalunk a régiektől, az újaktól, és a srácoktól is. A technikai stáb nagyon elégedett.”

“Spalletti nagyon tapasztalt, pontosan tudja, mit akar, milyen üzenetet akar közvetíteni. A csapat teljes mértékben rendelkezésére áll ebben a döntő időszakban, hogy megfelelelően felkészüljön a szezonra. Nagyszerű munkát végez, elégedettek vagyunk azzal, ahogy a csapat reagált.”

“Az új igazolások? Szerencsére le tudtuk igazolni Gersont az előző szezonban. Már volt alkalma találkozni az új csapattársakkal, és összhangban van a szokásainkkal, a projekttel.”

“Mario Rui már egy ideje Olaszországban játszik. Ismeri a Romát, Spalletti pedig őt. Az új srácok szépen épülnek be a csapatba.”-tette hozzá Baldissoni.

Némi aggodalomra addhat okot, hogy Totti is Manolas is apróbb sérüléssel bajlódik már az edzőtábor legelején; a Kapitánynak a combjával, a görög bekknek a térdével van kisebb gond.

Football Italia

Share on Tumblr
Kategória: Roma

Ezt olvastad már?

Coppa Italia, 1. forduló Coppa Italia, 1. forduló
A jövő csillagai XIII. – Alessio Romagnoli A jövő csillagai XIII. - Alessio Romagnoli
No Pjanic, no problem? No Pjanic, no problem?
Lazio: Keita hamarosan távozik? Lazio: Keita hamarosan távozik?

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.