Balotelli és Menez rohamozhat majd a Coppa Itáliában

coppa_italiaEgy gólos előnyben a Milan, felkészül a tartalék duó. Csodát tehet még az Alessandria?

Az Olasz kupa keddi elődöntőjének visszavágóján az AC Milan hazai pályán fogadja a sorozat korábbi fordulóiban bravúrt bravúrra halmozó, több magasabb osztályú együttest is búcsúztató harmadosztályú Alessandria gárdáját. A kiscsapatnak most idegenben kellene kiharcolni a továbbjutást úgy, hogy az első meccsen 1-0-s vereséget szenvedett az ellen a Milan ellen, amely nagy formajavuláson megy keresztül az olasz bajnokságban, és a kupában is a döntőbe jutás az egyértelmű célja. Mindenesetre izgalmas mérkőzésnek ígérkezik a találkozó, és az Alessandria sokat tehet érte, hogy végig nyílt legyen a továbbjutás kérdése. A csapat szurkolóin nem múlik majd semmi, hiszen alaposan megtölthetik a vendég szektort a San Siro-ban.

Nem lehet hibázni a szerb mesternél

“Ma nincs helye a hibáknak!” - adta utasításba Sinisa Mihajlovic az Olasz kupa-mérkőzés előtt fiainak. Ez alapján elképzelhető, milyen játékot és továbbjutást vár el csapatától a szerb vezetőedző - magabiztosat. Ennek megfelelően ma a Balotelli-Menez duóval fogja feltehetően rohamozni az alsóbb osztályú gárda kapuját a rossoneri.

Valószínűleg most sokkal erőteljesebb jelentést kaphatott ez a mondat, hiszen a hétvége folyamán a csapat fiatal csatára, Niang karambolozott autójával, és a balesetnek köszönhetően kidőlt a sorból. A francia támadó szombatról vasárnapra virradóan, a Milan-Torino mérkőzést követően történt balesetben komolyan megsérült, váll- és bokaszalag-sérüléseket szenvedett. Jelenleg is kórházban van, ahol az első jelentések két hónapos kihagyást jósolnak neki, ezzel véget is érhet az idei szezonja. A vizsgálatok szerint alkoholt nem fogyasztott, a tesztje negatív lett. A klub hivatalos közleménye szerint Niang bal bokája sérült meg, és a vállában is zúzódások vannak. Nem ez volt azonban az első balesete a labdarúgónak, aki 2014-ben egyszer már összetörte magát és az autóját, amikor a Montpellier együttesénél volt kölcsönben: akkor több autónak is nekiment, és egy fának csapódott… Az eset után 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetést is kapott a francia.

Mihajlovic elmondta, hogy arra vágyik, hogy csapata a döntőbe jusson a mai mérkőzést követően, és ott majd elhódítsa a serleget. Jó formában van csapata, hiszen legutóbbi 11 tétmeccsén veretlen maradt, legutóbb pedig a Torino együttesét verte 1-0 arányban. Hatodik helyen állnak a bajnokságban, egy pontra a városi rivális Internazionale mögött, így a nemzetközi kupaszereplés kivívása szempontjából is nagyon fontos a mai találkozó.

Az edző a következő kerettel készül a kupamérkőzésre:

Abbiati, Donnarumma, Livieri; Abate, Alex, Antonelli, Calabria, De Sciglio, Romagnoli, Simic, Zapata; Bertolacci, Bonaventura, Crociata, Mauri, Kucka, Locatelli, Poli; Bacca, Balotelli, Boateng, Honda, Menez.

A kezdőcsapatot illetően a legfőbb változás az lehet, hogy jó eséllyel Abbiati véd majd Donnarumma helyett. Abate és Bertolacci játéka kérdéses, Montolivo biztosan nem játszhat. Honda és Bonaventura helyett pedig a fent említett Supermario és Menez kezdhet, akik vélhetőleg nagyon ki vannak éhezve a játékra.

“Balonak és Meneznek bizonyítania kell. Ők minőségi játékosok, úgyhogy sokat várok tőlük a találkozón. Azt várom tőlük, hogy vezessék győzelemre a csapatunkat!”

Hatalmas bevétel, bravúrra fel!

Az Alessandria vezetőségét pedig már az elődöntőbe jutás is nagy megelégedéssel tölti el, hiszen a bravúrok szép pénzt hoztak a konyhára, 2,2 millió euró került eddig a klub kasszájába. Az pedig a csapat mellett szól, hogy egyes becslések szerint 12-13 ezer Alessandria fanatikus utazik a visszavágóra, hogy megtekintsék kedvenceiket a San Siróban!

A csapat vereséggel hangolt a mai meccsre, hiszen hazai pályán a Bassano gárdája elvitte mind a három bajnoki pontot a hétvégén, 2-1-re győztek a vendégek. A szépítő gólt a gárda középpályása, Mezavilla szerezte. Az óriásölő Bocalon is végig a pályán volt a Bassano ellen, de nem sikerült a kapuba találnia. Ezzel a csapat az 5. helyre esett vissza a harmadosztályban, három pontra a feljutásra jogosító helyektől. Bocalon viszont vezeti a góllövőlistát 12 góljával a Cremonese támadójával, Brighentivel holtversenyben, de Iocolano, a csapat szélsője is az élmezőnyben van hét góljával. A jobb oldali szélső, Marras eddig csak két alkalommal talált be az ellenfeleknek, ő viszont többször eredményes volt a kupában a menetelés során, Bocalonhoz hasonlóan.

Az Alessandria mestere, Gregucci szerint nem feltett kézzel mennek a Milan otthonába, azt várja el csapatától, hogy felszabadultan futballozzon, élvezze azt a sikert, amit eddig elértek az Olasz kupában. Az összeállítást illetően abban biztosak lehetünk, hogy a legjobb formációban küldi a csatába fiait Gregucci.

Út az elődöntőig

A két csapat eddig csak egy alkalommal találkozott úgy, hogy a Milan volt a pályaválasztó: az 1936-37-es kupaszezonban a lombardok 4-0-ra diadalmaskodtak az Alessandria ellen.

A két csapat eddigi útja a Coppa Italiában:

Milan - Perugia 2-0
Milan - Crotone: 3-1
Sampdoria - Milan: 0-2
Milan - Carpi: 2-1
Alessandria - Milan: 0-1

Alessandria - Altovicentino: 2-0
Pro Vercelli - Alessandria: 1-2
Alessandria - Juve Stabia: 1-0
Palermo - Alessandria: 2-3
Genoa - Alessandria: 1-2
Spezia - Alessandria: 1-2
Alessandria - Milan: 0-1

Az arany gyerek

A két csapat történelmében több játékos is volt, aki mindkét fél mezét viselte, közülük is a leghíresebb Gianni Rivera volt, aki az olasz futballtörténelem egyik nagy alakja, Itália legjobb játékosai között tartják számon. Pályafutása során csak e két gárda mezét viselte, de természetesen a piros-fekete színekben lett világklasszis labdarúgó.

Egy korábbi interjúban elismerte a 72 éves klasszis, hogy szorít mindkét csapatnak, és a helyszínen tekinti meg a találkozót. A Bambino d’Oro (aranygyerek) becenévre hallgató középpályás 501 alkalommal lépett pályára a rossoneri mezében, 122 gólt szerzett. Az olasz válogatottban 60 fellépésen 14 gól a mutatója, 1968-ban Eb-t nyert az Azzurrival. 1969-ben pedig fantasztikus teljesítményének elismeréseként megkapta az Aranylabdát a Milan legendája. Sok fórumon minden idők egyik legnagyobb játékosaként emlegetik a gólerős középpályás zsenit.

A találkozót Marco Guida játékvezető dirigálja, asszisztensei Barbirati di Ferrara és Marzaloni di Rimini, a negyedik játékvezető pedig Carmine Russo lesz.

A találkozót Olaszországban a RAI DUE közvetíti, amely a “Forza Grigi!” (az Alessandria edzőjére, Greguccira utalva) felkiáltással vezette fel a kupa mérkőzést.

Nálunk 21 órától a DIGI Sport 3 csatorna közvetíti a mérkőzést.

 

Share on Tumblr
Kategória: Milan, Olasz Kupa Címkék: , , , ,

Ezt olvastad már?

Eb 2016: Pirlo, De Rossi és Balotelli játékára sem számít Conte? Eb 2016: Pirlo, De Rossi és Balotelli játékára sem számít Conte?
Berlusconi: “Mihajlovicnak minden meccset meg kell nyernie!” Berlusconi: “Mihajlovicnak minden meccset meg kell nyernie!”
Folytatódik a Coppa Italia Folytatódik a Coppa Italia

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2016 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.