Bulgária - Olaszország, várható kezdők

Szófiában lépnek pályára ma Olaszország legjobbjai, a Conte vezette Squadra Azzurra már 5. meccsére készül az Eb-selejtezők során. A csoportot a horvátokkal holtversenyben vezető olaszok a 4. Bulgária legyőzésével újabb jelentős lépést tehetnének a tornára való kijutás felé.

Ennek érdekében Conte kész minden fegyvert bevetni, nagyon úgy tűnik, hogy a tréner egyetlen bevethető alapemberét sem fogja mellőzni a kezdő sípszó lehangzásakor - persze tény, hogy sérülés miatt a kelleténél sokkal többen lesznek kénytelenek kihagyni a mai meccset.

A kezdőcsapat összeállításakor Conte szinte biztosan a már jól megszokott 3-5-2-es hadrendet fogja elővenni ismét, az ehhez szükséges stabilitást a Juventus összeszokott négyese adhatja majd meg: Gigi Buffon előtt a Barzagli-Bonucci-Chiellini hármas apríthatja fel a bolgár támadásokat.

Egy sorral előbb már változás történhet az előzetes találgatásokhoz képest: a bal szélen Pasqual helyett végül Antonelli kezdhet, a jobb szélen ugyanakkor fixnek tűnik Darmian helye. Középen Candreva és Verratti pozíciója megingathatatlannak tűnik, ami De Rossi és Pirlo távollétében nem is csoda, mellettük harmadikként a tegnap lesérülő Marchisio és a római Florenzi (térdficam) helyett végül Bertolacci kezdhet majd, megelőzve Sorianót.

A támadószekció láttán sem sokan kapkodnak majd levegőért a meglepetéstől, a Conte-érában már jól bejáratott Zaza-Immobile kettős lehet ezúttal is a nyerő választás.

A bolgárok 4-2-3-1-es felállásban fogadják majd Buffonékat, a csapat “élén” az olasz futball egy régi ismerősével: minden bizonnyal Valeri Bojinov lehet a hazaiak egyszem csatára.

Kép forrása: goal.com

 

Share on Tumblr
Kategória: Azzurri Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Conte halálos fenyegetéseket kapott, távozhat a válogatott éléről? Conte halálos fenyegetéseket kapott, távozhat a válogatott éléről?
Új arcok Conte keretében Bulgária és Anglia ellen Új arcok Conte keretében Bulgária és Anglia ellen
FIFA-világranglista: Olaszország a spanyolokat kiütve újra top10-es FIFA-világranglista: Olaszország a spanyolokat kiütve újra top10-es

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.