Mercato up-to-date

calciomercatoMire is menne az egyszeri futballszurkoló a rendszeresen megrendezésre kerülő átigazolási időszakok páratlan izgalma nélkül? És mire menne az egyszeri honlapszerkesztő, ha nem lenne minden évben 4 hónap, amikor a hírek csak úgy áradnak, özönlenek, patakzanak hozzá, neki pedig más dolga sincs, mint fogni a játékosok és a lehetséges új csapatok neveit, a megszellőztetett átigazolási összegeket, és mindezt átadnia a magyar olvasóknak?

Szerencsére ahogy minden év, úgy 2015 is meghozta magával a januári mercatót, így a hátralévő szűk egy hónapban minden erőnkkel belemerülhetünk a pletykák, bejelentések, sajtótájékoztatók tengerében, újra kulcsszavakká válik a talán, a felmerültalehetősége, a megnemerősítettinformációkszerint, a bombaigazolásrakészül, no és persze a váratlanfordulat, egy szó, mint száz: az átigazolásoké a főszerep!

Mi pedig, mivel olvasóinkért élünk és halunk, úgy döntöttünk, megkönnyítjük nektek, hogy tájékozottak és naprakészek legyetek a hivatalos transzferek ügyében az idei mercato során. Ezért jött létre ez a cikk, amelyet az előttünk álló hetek során rendszeresen, naponta többször frissítünk majd az újonnan bejelentett fontosabb hivatalos transzferekkel, így senkinek nincs semmi más dolga, mint rendszeresen kattintani, és végigpörgetni a neveket, amelyeket csapatok szerint listázunk nektek. Kellemes mercatót mindenkinek!

Atalanta

Érkezők
Mauricio Pinilla - csatár - Genoa - kölcsön
Urby Emanuelson - védő - Roma - kölcsön

Távozók
Salvatore Molina - középpályás - Carpi - kölcsön

Cagliari

Érkezők
Alejandro González - védő - Hellas Verona - kölcsön
Zeljko Brkic - kapus - Udinese - kölcsön
Josef Husbauer - középpályás - Sparta Praha - kölcsön
Duje Cop - csatár - Dinamo Zagreb - kölcsön
Paul-José Mpoku - csatár - Al-Arabi - kölcsön

Távozók
Sebastian Eriksson - középpályás - Göteborg - kölcsön
Victor Ibarbo - csatár - Roma - kölcsön

Chievo

Érkezők
Anders Christiansen - középpályás - Nordsjaelland - ?
Ioannis Fetfatzidis - középpályás - Genoa - kölcsön
Federico Mattiello - középpályás - Juventus - kölcsön

Távozók
Paul Papp - védő - Steaua Bukarest - 0,5 millió €
Tomasz Kupisz - csatár - Cittadella - kölcsön
Edimar - hátvéd - Córdoba - kölcsön
Maxi López - csatár - Torino - kölcsön
Nicola Bellomo - középpályás - Bari - kölcsön
Dejan Lazarevic - csatár - Sassuolo - kölcsön

Cesena

Érkezők
-

Távozók
Manuel Coppola - középpályás - Catania - ?
Hugo Almeida - csatár - munkanélküli - ingyen
Antonio Mazzotta - hátvéd - Catania - kölcsön

Empoli

Érkezők
Riccardo Saponara - középpályás - Milan - kölcsön
Joshua Brillante - középpályás - Fiorentina - kölcsön
Michele Somma - védő - Roma - kölcsön

Távozók
Davide Moro - középpályás - Salernitana - ?
Matteo Bianchetti - védő - Hellas Verona - kölcsönből vissza
Diego Laxalt - középpályás - Inter - kölcsönből vissza

Fiorentina

Érkezők
Alessandro Diamanti - középpályás - Guangzhou Evergrande - kölcsön
Antonio Rosati - kapus - Napoli - ?
Alberto Gilardino - csatár - Guangzhou Evergrande - kölcsön
Mohamed Salah - csatár - Chelsea - kölcsön
Aleandro Rosi - középpályás - Genoa - kölcsön

Távozók
Marko Marin - középpályás - Chelsea - kölcsönből vissza
Joshua Brillante - középpályás - Empoli - kölcsön
Oleksandr Iakovenko - csatár - ADO Den Haag - kölcsön
Juan Cuadrado - csatár - Chelsea - 33,4 millió €

Genoa

Érkezők
Zé Eduardo - csatár - Coritiba - kölcsönből vissza
Tino Costa - középpályás - Szpartak Moszkva - kölcsön
M’Baye Niang - csatár - Milan - kölcsön
Zakarya Bergdich - védő - Valladolid - kölcsön
Marco Borriello - csatár - Roma - kölcsön
Lorenzo Ariaudo - védő - Sassuolo - kölcsön

Távozók
Felipe Seymour - középpályás - Cruzeiro - ingyen
Leandro Greco - középpályás - Hellas Verona - kölcsön
Mauricio Pinilla - csatár - Atalanta - kölcsön
Ioannis Fetfatzidis - középpályás - Chievo - kölcsön
Alessandro Matri - csatár - Juventus - kölcsön
Aleandro Rosi - középpályás - Fiorentina - kölcsön
Rodney Strasser - középpályás - Livorno - kölcsön
Luca Antonelli - védő - Milan - kölcsön

Hellas Verona

Érkezők
Leandro Greco - középpályás - Genoa - kölcsön
Fernandinho - csatár - Gremio - kölcsön
Matteo Bianchetti - védő - Empoli - kölcsönből vissza
Eros Pisano - védő - Palermo - kölcsön

Távozók
Alejandro González - védő - Cagliari - kölcsön
Matteo Bianchetti - védő - Spezia - kölcsön
Nené - csatár - Spezia - kölcsön

Internazionale

Érkezők
Lukas Podolski - csatár - Arsenal - kölcsön
Xherdan Shaqiri - csatár - Bayern München - kölcsön
Marcelo Brozovic - középpályás - Dinamo Zágráb - 8 millió €
Diego Laxalt - középpályás - Empoli - kölcsönből vissza
Vid Belec - kapus - Konyaspor - kölcsönből vissza
Davide Santon - védő - Newcastle - kölcsön

Távozók
Álvaro Pereira - védő - Estudiantes - kölcsön
Ibrahima Mbaye - védő - Bologna - kölcsön
Yann M’Vila - középpályás - Rubin Kazany - kölcsönből vissza
Rene Krhin - középpályás - Córdoba - kölcsön
Pablo Osvaldo - csatár - Boca Juniors - kölcsön

Juventus

Érkezők
Paolo De Ceglie - védő - Parma - kölcsönből vissza
Alessandro Matri - csatár - Genoa - kölcsön
Stefano Sturaro - középpályás - Genoa - kölcsönből vissza
Andrés Tello - középpályás - Envigado - kölcsön

Távozók
Federico Mattiello - középpályás - Chievo - kölcsön
Marco Motta - védő - ? - szerződést bontott
Sebastian Giovinco - csatár - Toronto - ingyen

Lazio

Érkezők
Maurício - hátvéd - Sporting Lisszabon - kölcsön
Brayan Perea - csatár - Perugia - kölcsönből vissza

Távozók
Álvaro Gonzálaz - középpályás - Torino - kölcsön

Milan

Érkezők
Alessio Cerci - csatár - Atletico Madrid - kölcsön
Suso - középpályás - Liverpool - kölcsön
Salvatore Bocchetti - védő - Spartak Moszkva - kölcsön
Mattia Destro - csatár - Roma - kölcsön
Luca Antonelli - védő - Genoa - kölcsön
Gabriel Paletta - védő - Parma - 2 millió €

Távozók
Fernando Torres - csatár - Atletico Madrid - kölcsön
Andrea Petagna - csatár - Vicenza - kölcsön
Antonio Nocerino - középpályás - Parma - kölcsön
Riccardo Saponara - középpályás - Empoli - kölcsön
M’Baye Niang - csatár - Genoa - kölcsön

Napoli

Érkezők
Bruno Uvini - védő - Santos - kölcsönből vissza
Ivan Strinic - hátvéd - Dnipro - ingyen
Manolo Gabbiadini - csatár - Sampdoria - 12,5 millió €

Távozók
Novothny Soma - csatár - Südtirol - kölcsön
Antonio Rosati - kapus - Fiorentina - ?

Palermo

Érkezők
Mato Jajalo - középpályás - HNK Rijeka - ingyen
Andrea Rispoli - védő - Parma - kölcsön

Távozók
Sol Bamba - védő - Leeds United - kölcsön
Granddi N’Goyi - középpályás - Leeds United - kölcsön
Ezequiel Munoz - védő - Sampdoria - kölcsön
Eros Pisano - védő - Hellas Verona - kölcsön
Zouhair Feddal - védő - Parma - kölcsönből vissza

Parma

Érkezők
Andi Lila - középpályás - Giannina - ingyen
Antonio Nocerino - középpályás - Milan - kölcsön
Silvestre Varela - csatár - Porto - kölcsön
Cristian Rodríguez - csatár - Atletico Madrid - kölcsön
Zouhair Feddal - védő - Palermo - kölcsönből vissza

Távozók
Antonio Cassano - csatár - ? - szerződést bontott
Paolo De Ceglie - védő - Juventus - kölcsönből vissza
Andrea Rispoli - védő - Palermo - kölcsön
Gabriel Paletta - védő - Milan - 2 millió €
Felipe - védő - ? - szerződést bontott

Roma

Érkezők
Kevin Méndez - csatár - Penarol - 2 millió €
Mapou Yanga-Mbiwa - védő - Newcastle - 7,35 millió € (végleg megvéve)
Seydou Doumbia - csatár - CSZKA Moszkva - 14,4 millió €
Victor Ibarbo - csatár - Cagliari - kölcsön
Nicolás Spolli - védő - Roma - kölcsön

Távozók
Kevin Méndez - csatár - Perugia - kölcsön
Tin Jedvaj - védő - Leverkusen - 7 millió €
Urby Emanuelson - védő - Atalanta - ?
Mattia Destro - csatár - Milan - kölcsön
Michele Somma - védő - Empoli - kölcsön
Marco Borriello - csatár - Genoa - kölcsön
Stefano Pettinari - csatár - Pescara - kölcsön

Sampdoria

Érkezők
Joaquín Correa - középpályás - Estudiantes - 8,2 millió €
Andrés Ponce - csatár - Llaneros - ?
Luis Muriel - csatár - Udinese - kölcsön
Andrea Coda - védő - Udinese - kölcsön
Samuel Eto’o - csatár - Everton - ingyen
Afriyie Acquah - középpályás - Hoffenheim - kölcsön
Ezequiel Munoz - védő - Palermo - kölcsön

Távozók
Manolo Gabbiadini - csatár - Napoli - 12,5 millió €
Gianluca Sansone - csatár - Bologna - kölcsön
Francesco Fedato - csatár - Modena - kölcsön
Daniele Gastaldello - védő - Bologna - 800 ezer €

Sassuolo

Érkezők
Dejan Lazarevic - csatár - Chievo - kölcsön
Anastasios Donis - csatár - Juventus - kölcsön

Távozók
Thomas Manfredini - védő - Vicenza - kölcsön
Lorenzo Ariaudo - védő - Genoa - kölcsön

Torino

Érkezők
Maxi López - csatár - Chievo - kölcsön
Salvador Ichazo - kapus - Danubio - kölcsön
Álvaro González - középpályás - Lazio - kölcsön

Távozók
Antonio Nocerino - középpályás - Parma - kölcsönből vissza
Rubén Pérez - középpályás - Atletico Madrid - kölcsönből vissza
Marcelo Larrondo - csatár - Tigre - kölcsön
Jean-Francois Gillet - kapus - Catania - ?

Udinese

Érkezők
Ivan Kelava - kapus - Carpi - kölcsönből vissza
Stipe Perica - csatár - Chelsea - kölcsön

Távozók
Nicola Belmonte - védő - Catania - ?
Zeljko Brkic - kapus - Cagliari - kölcsön
Luis Muriel - csatár - Sampdoria - kölcsön
Andrea Coda - védő - Sampdoria - kölcsön
Davide Faraoni - középpályás - Perugia - kölcsön
Ivan Kelava - kapus - Szpartak Trnava - kölcsön

 

Share on Tumblr
Kategória: Calciomercato, Fiorentina, Inter, Juventus, Lazio, Milan, Napoli, Roma, Serie A Címkék: , , , , , , , , , , , ,

Ezt olvastad már?

Allegri bízik benne, hogy Pirlo játszhat a Dortmund ellen Allegri bízik benne, hogy Pirlo játszhat a Dortmund ellen
Serie A nézőszámok, 26. forduló Serie A nézőszámok, 26. forduló
Ma kezdődik, de igazán csak hétfőn indul be a Serie A 27. fordulója Ma kezdődik, de igazán csak hétfőn indul be a Serie A 27. fordulója

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 5597 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.