Brutális középpályát hozhat létre napokon belül a Napoli

napoli_logoSzűk két héttel a mercato zárása előtt felgyorsulhatnak az események az olasz átigazolási piacon. Miután 4 csapat, név szerint a Juventus, a Napoli, a Lazio és a Torino még semmiféle transzfert nem hajtott végre, a déli gárda most alaposan belehúzhat a csapaterősítésbe.

A Napoli lehetséges igazolásai már hetek óta szolgáltatnak beszédtémát, de a kinézettek közül Gonalons és Antonelli megszerzéséről is le kellett tennie De Laurentiis-éknek. A legfrissebb hírek szerint viszont összeállt az új kívánságlista Benítez fejében, sőt mi több, az illetékesek már közel vannak az ügyek tető alá hozásához.

A Verona tehetsége, Jorginho már napokkal ezelőtt is közel volt a Nápolyba szerződéshez, erről mi magunk is írtunk. Gianluca Di Marzio transzfermágus ma arról írt, hogy már csak néhány részlet tisztázására van szükség, majd a felek egyműs kezébe csaphatnak, Jorginho pedig halványkék mezt ölthet a szezon hátralévő részére. Di Marzio szerint ezek az apróságok már ma elsimításra kerülhetnek, így a liga egyik legtehetségesebb középpályásával erősíthet a Napoli.

Két további középpályás jelöltjük is van ennek ellenére: a lyoni Michel Bastos esetében az elmúlt napokban gyorsultak fel az események. A 31 éves brazil szélső, aki pár éve nagyon közel volt a Juventusba igazoláshoz, de végül maradt a franciáknál, majd egy Schalkés kölcsönszerződés után idén az Al Ain színeiben az Emirátusokban kergeti a bőrt. A védekezésben és támadásban is bevethető balszélsőt gyorsaságáról és hatalmas erejű bal lábáról ismerhetjük elsősorban, olasz források szerint már vasárnap megérkezik Nápolyba, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon.

A harmadik név a 7-szeres francia válogatott Étienne Capoue, a Tottenham védekező középpályása. A 25 éves játékos csak nyáron csatlakozott a nagybevásárlás keretein belül a Spurs-höz, azóta pedig nem tudott állandó helyet kiharcolni magának: 11 meccsen 2 gólt szerzett ezidáig. A korábban a Toulouse-ban 6 évig alapembernek számító játékos megszerzése érdekében a Napoli képviselője, Bigon ma Londonba utazik a hírek szerint.

A fenti hármas megszerzése komoly fegyvertényt jelentene a Napoli amúgy is igencsak erős középpályájának, az Inler-Capoue-Behrami védekező hármas és a támadásban bevethető Hamsik-Insigne-Callejón-Mertens-Bastos-Jorginho hatos a liga egyik legütősebb középpályás sorát állítaná fel Nápolyban.

Share on Tumblr
Kategória: Calciomercato, Napoli Címkék: , , , ,

Ezt olvastad már?

Serie A nézőszámok, 26. forduló Serie A nézőszámok, 26. forduló
Ma kezdődik, de igazán csak hétfőn indul be a Serie A 27. fordulója Ma kezdődik, de igazán csak hétfőn indul be a Serie A 27. fordulója
Két fix hazaival indul a 26. kör? Két fix hazaival indul a 26. kör?

2 komment érkezett a(z) "Brutális középpályát hozhat létre napokon belül a Napoli" cikkhez.

  1. ASR szerint:

    Nagyon jó érzés látni, hogy anyagilag mi, déliek vagyunk most a legerősebbek, a Roma és a Napoli.

  2. I szerint:

    Roma okosan igazolt, jó áron.
    A Napoli pedig jól jött ki Cavani eladásából, mint anno az Inter Ibra eladásából. Csak a fizetésekkel ők is egy kicsit átbillennek a ló túloldalára.

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 7738 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.