Antonio Cassano szomorúan nyilatkozott a focihiányról.
A támadó felbontotta szerződését a Parmával, majd úgy volt, a Barinál játszhat, az üzlet azonban nem jött létre, a 32 éves játékos pedig így a szezonban már nem játszhat.
„Betegnek érzem magam a futball nélkül. Halálosan hiányzik. Családi okok miatt még a Barinak is nemet kellett mondanom.”
„Hiányzik az öltözőm, az edzés, és a bohóckodás a csapattársakkal reggeltől estig.”
„Nem érzem már az adrenalint, de ennek így kellett történnie. Legalább a családom már békében élhet, és ennek így kell lennie.”
„Carolinával már 5 éve vagyunk házasok, és most tölthetünk először igazán sok időt együtt a gyerekekkel.”
„Először és utoljára viszont, hiszen annyira hiányzik a futball, hogy meghalok. Még mindig szeretnék játszani, de a jövőben valamikor technikai igazgató akarok lenni, ápolni a kapcsolatot a játékosok és a klub között. Abban jó lennék, mert mindig egyből kiszúrom a problémákat.”
[endif]-->[endif]-->