A FIGC elutasítja Agnelli kritikus szavait

ID-10020338_freedigitalphotos.net_dream designsA szövetség nem ért egyet Agnelli kritikus nyilatkozatával, miszerint a szövetség megkötései gyötrik az olasz futballt.

A Juventus elnöke nemrég egy részvényesek közti találkozón hívta fel a figyelmet arra, hogy az olasz labdarúgás mennyire lemarad a nemzetközi sztenderdtől, és hogy a szövetség is okolható azért a tényért, hogy az olasz csapatok nem tudják felvenni a versenyt európai riválisaikkal a nemzetközi porondon.

“Ma feleannyi a stadionok bevétele Olaszországban, mint a német vagy a spanyol bajnokságban, az éves érték 200 millió euróra esett vissza, aminek ötödét csak a Juventus Stadion adja.”-mondta az elnök.

Agnelli kiemelte, hogy régen ugyanolyan bevételek jellemezték a Serie A-t is,mint például a Bundesligát, és hogy az olasz futball példaértékű volt még az angolok számára is, ha a stadionok telítettségét, a játékosok és csapatok színvonalát, és a meccsre kilátogató emberek számát tekintjük.

Michel Uva, a FIGC elnöke ma határozottan elutasította Agnelli szavait, és a szövetséget védelembe véve azt nyilatkozta, az olasz klubok csakis magukat okolhatják a kialakult helyzetért.

“Az nem a Szövetség hibája, hogy az olyan csapatok, mint a Barcelona vagy a Real Madrid megháromszorozták a bevételüket az utóbbi 10 évben.”-mondta Uva.

“A Szövetség a labdarúgással kapcsolatos ügyeket kezeli, a klubok pedig saját maguk döntenek a stadionokat és jegyeket érintő kérdésekben.”

“Egyértelmű, hogy az utóbbi időben a klubok túlságosan is a televíziós jogdíjakra koncentráltak. A Szövetség és a klubok között ott van a Liga, ahol a kluboknak, melyek uralják a versenyt, nagyobb a beleszólásuk a dolgokba.”

“Mi segíthetünk a Ligának – számos reform be lett már vezetve, például a Pénzügyi Fair Play és a klubok egészséges anyagi helyzetének vizsgálata – de a klubok és a Liga önálló politikája nem kellene, hogy döntően befolyásolja a stratégiáinkat.”

 

 

 

 

 

Share on Tumblr
Kategória: Azzurri, Juventus Címkék: , ,

Ezt olvastad már?

Conte halálos fenyegetéseket kapott, távozhat a válogatott éléről? Conte halálos fenyegetéseket kapott, távozhat a válogatott éléről?
Juventus: perre fel!? Juventus: perre fel!?
Újabb pontlevonással szankcionálhatják a Parmát Újabb pontlevonással szankcionálhatják a Parmát

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.