Firenzei örömmel és nápolyi bánattal indult a forduló

serie_a_logoAhogy azt már megszokhattuk, szombat este két mérkőzéssel vette kezdetét a Serie A aktuális bajnoki fordulója. A csapatok idei formái alapján két szoros, kiélezett meccsre számíthattunk, amelyeken mindenféle eredmény elképzelhető, és nem is kellett csalódnunk.

A sort a Sassuolo és a Fiorentina összecsapása nyitotta előbbi otthonában, a Mapei stadionban. A mérkőzésre kilátogató hazai szurkolók bizakodva várhatták a meccset, hiszen kedvenceik a tavalyi, szenvedős idény után idén remekül szerepelnek, a középmezőny masszív tagjának számítanak, otthonukban pedig szeptember 28-a óta nem találtak legyőzőre. A Fiorentina ugyanakkor nem számít könnyű ellenfélnek: a szezont gyengén kezdő lilák mostanra alaposan belehúztak, a fiatal Babacar, a góllövő cipőjét lassacskán újra megtaláló Gomez, és az új igazolások segítségével a meccs előtt már csak 7 pontra voltak a dobogós helyezésektől.

A kezdő sípszóig a vendégek mestere, Montella szolgált némi meglepetéssel, hiszen többek között Gomezt és Valerót is a padra ültette, 3 új játékosa közül viszont csak Gilardino nem volt kezdő. A Fior hamar neki is látott a hazai védelem feltörésének, majd néhány helyzet után a második fél óra legelején 2 perc alatt el is döntötték a meccset. A 30. percben Babacar előrevágott labdájával a Chelsea-től igazolt Mohamed Salah lépett ki, majd ziccerben is higgadt maradt, így 1-0-ra vezetett a Fior. Még észbe sem kaphatott a Sassuolo, már bent volt a második is: ezúttal fordított volt a szereposztás, Salah passzolt, Babacar lefordult és lőtt - 2-0.

A második félidőben már csak negyed órára volt szüksége a vendégeknek az újabb gólhoz, ekkor egy szöglet után kivágott labdát Pizarro ívelt vissza középre, amit a védők által egyedül hagyott Babacar vett le, majd tökéletes nyugalommal gurított be a kapuba. Erre azért már volt válasza a hazai csapatnak, 5 perccel később Magnanelli felívelését Berardi fejelte nagyszerű ütemmel a kapuba, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

A meccs hőse a gól+gólpassz kombinációig jutó Salah és a 2 gólja mellé egy asszisztot is kiosztó Babacar volt, a vendégek pedig a győzelem mellett a meccs végén Gilardino visszatérésének is örülhettek. Győzelmével a Fior biztosan a 4. helyen zárja a fordulót, csupán 4 pontra a dobogós Napolitól.


Mert bár a Napolinak megvolt a lehetősége, hogy megszilárdítsa a forduló előtti 7 pontos előnyét a Violával szemben, nem tudtak élni ezzel az eséllyel Rafa Benítez tanítványai. Való igaz, a palermói Renzo Barbera stadion nem számít a könnyen bevethető erődítmények közé, ennek megfelelően a Palermo csak egyszer, szeptember végén kapott ki eddig hazai pályán az idényben.

A hazai csapatnál nagy kérdőjel volt Dybala szerepe, aki a héten a hírek szerint komolyan összeveszett Zamparini elnök úrral. A fiatal csillag ennek ellenére ott volt a pályán, mi több, egy gólt maga készített elő az emlékezetes találatok meccsén.

A Palermo a 14. percben szerezte meg a vezetést, méghozzá egy 40 méteres góllal: a balhátvéd Lazaar eresztett meg egy távoli bombát, holott Cabral kapus a vonalon állt. Mégis a balbekknek lett igaza, Cabral a forduló legnagyobb potyáját bemutatva szerencsétlenkedte be a golyót saját kapujába - 1-0. Nem álltak le azonban a rózsaszín mezesek, és a 36. percben megduplázták előnyüket: egy jobbról érkező labdát Dybala vett le, majd középre passzolta azt, az érkező Vazquez pedig szépen tekert ballal a hálóba.

A fordulás után nem sokkal Benítez a pályára küldte Gabbiadinit, de a fiatal csatár sem tudta megmenteni csapatát a KO-tól: a 65. percben a kék mezesek védelme önmaga paródiájába fulladva követte végig a Palermo egyébként remekül felépített támadását, amelynek végén Rigoni közelről a kapuba belsőzött. A találkozó érdemi részét ezzel el is döntötte a hazai gárda, de a 82. percre azért maradt még egy gyönyörű szépítő gól; De Guzman szabadrúgását a korábban emlegetett Gabbiadini a levegőből sarkazta a kapuba, így ha mást nem is, de legalább a totális vereséget elkerülte a Napoli.

Benítezék számára így katasztrofálisan alakult a szombati nap, hiszen a Fiorentina 7-ről 4 pontra csökkentette velük szemben hátrányát, és ma ugyanezt megteheti a Samp is a Chievo ellen, a Roma viszont épp ellenkezőleg, 4-ről 7 egységnyire léphet el üldözőjétől a 2. helyen.

 

Share on Tumblr
Kategória: Fiorentina, Napoli, Serie A Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Serie A nézőszámok, 29. forduló Serie A nézőszámok, 29. forduló
Dybala: A Juventus a pole-ban, de… Dybala: A Juventus a pole-ban, de…
Viszlát, SportKlub! Jövőre már csak egy csatorna közvetíti a Serie A küzdelmeit Viszlát, SportKlub! Jövőre már csak egy csatorna közvetíti a Serie A küzdelmeit

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 5783 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.