Sebastian Giovinco, az olasz válogatott és a Juventus 27
éves játékosa nyártól a Toronto FC-nél folytatja a
pályafutását. Ezt a kanadai MLS klub vezérkara is
megerősítette.
A támadó kétszeres olasz bajnok, Eb-ezüstérmes, jelenleg is az Azzurri biztos tagjának számít. 2008-ban mutatkozott be a Serie A-ban. A Juvéban 91 meccsen 12 gólt szerzett és 9 asszisztot adott a támadó. Az apró termetű labdarúgó remekül cselez és kiváló a rúgótechnikája.
Giovincót örök ígéretnek tartják az olasz és a nemzetközi futball világának szakértői.
14 éves korától a zebrák utánpótlásának kiemelkedő tagja volt, az olasz utánpótlás bajnokság sztárja. 2007-ben mutatkozhatott be a felnőtt csapatban. Debütálása alkalmával egyből gólpasszt adott a Bologna elleni első mérkőzésén.
Abban a csapatban , amelynek első számú sztárja Alessandro Del Piero volt, akihez mindig is hasonlították Atom Antit, és akihez hasonlóan kiválóan lőtte a szabadrúgásokat. Akinek az árnyékában kellett volna beteljesednie - ez az első időszakban nem is ment, kölcsönadták az Empoli együttesének.
Első emlékezetes nagy gólját az AS Romának lőtte egy 35 méteres szabadrúgásból, döntetlenre mentve csapatának a mérkőzést az utolsó percben.
2008-ban visszatért Torinóba, de majd másfél év alatt sem tudott alapemberré válni. A legendás Alex mellett most sem kapott sok szerepet. Ezután távozott a Parmába kölcsönbe, majd végleg. Az egykori UEFA kupa döntős együttesnek húzóembere volt, kiváló szabad- és pontrúgásai sok pontot hoztak a gárdának. 70 mérkőzésen 23 gólt szerzett.
És ekkor jött ismét a fordulat. Harmadszor is visszatért az öreg hölgyhöz. Most már maga az edző Antonio Conte hívta, aki végre a kezdőben számított Giovincóra. Ekkorra már az isteni Alex elbúcsúzott a szíve hölgyétől utolsó lovagként a bianconeri múltbéli játékos egyéniségei közül.
Idén viszont Allegri edzőnél ismét csak epizodistának számított szeretett klubjában. Ennek ellenére mégis tagja volt az őszi Eb-selejtezőkön az olasz nemzeti csapatnak, hiszen ott nem más, mint Conte lett a főnök…
Történelmi transzferként emlegeti a nemzetközi sajtó a kissé furcsa átigazolást, mivel az MLS történetében még sohasem sikerült megszerezni ilyen fiatalon egy élvonalbeli ország válogatott játékosát.
Úgy tűnik tehát, hogy a fekete-fehér mezben már sohasem léphet Del Piero örökébe. Várja egy új kaland. Kérdés az, hogy mennyit árthat ez a döntés az örök ígéret pályafutásának. Hiszen még csak 27 éves, és nem top bajnokságba igazol…
Ezzel szemben biztató számára hogy a Toronto csapatánál az MLS egyik legerősebb támadó párosát alkothatja az amerikai válogatott Jozy Altidore-ral.