Franciaországban a csoportelsőség a tét a liláknak, a Fiorentina a Guingamp ellen vizitál
Az Európa-Liga csoportkörének ötödik fordulójában a K-csoportot 10 ponttal vezető, már biztosan továbbjutott firenzei gárda a francia Guingamp otthonában vendégeskedik. A mérkőzés tétje, hogy ki végezhet a kvartett élén, amelyhez egy pont is elegendő Vincenzo Montella együttesének.
És erre minden esélyük megvan Cuadradóéknak, hiszen az első franciák elleni mérkőzésen 3-0 arányban múlták felül Gourvennec mester csapatát az Artemio Franchi stadionban. A fent említett kolumbiai szélső gólt szerzett és elő is készített egyet a találkozón. Az hazai mérkőzésen alkalmazott 4-3-3-as felállás köszönhet vissza Montella mester taktikájában. Visszatérhet a sérüléséből felépült német támadó, Marko Marin. A 25 éves játékos két alkalommal szerepelt eddig a sorozatban, és most bizonyítási lehetőséget kaphat az edzőjétől. Lehet számítani arra, hogy az olasz mester pihentetni fogja egy-két alapemberét, de többé-kevésbé a Firenzében aratott fenti győzelem alkalmával szereplő kezdő csapat fog ma este visszaköszönni. Montella elmondta, hogy szeretnék az első perctől kezdve akaratukat ráerőltetni a francia bajnokságban a kiesés elkerülés (!) küzdő Guingamp gárdájára. Ha ez sikerül, ismét győzelmet arathatnak a lila mezesek idegenben is.
Ragnotti írása