A Milan behúzta Destrót és Bocchettit

milan_logoKét igazolást is nyélbe ütött a Lazio elleni kupakudarc után az AC Milan: a rossoneri a Roma csatára, Mattia Destro mellett a Szpartak Moszkvától megszerezte Salvatore Bocchettit is, mindkét játékos egyelőre kölcsönbe érkezik új klubjába.

Az ötszörös válogatott, 28 éves védő, Salvatore Bocchetti 2010-ben hagyta el a Serie A-t: akkor a Genoából a Rubin Kazanyhoz igazolt, most pedig, mintegy négy év után tér vissza Itáliába. Korábban a térdével voltak problémái, de a legutóbbi hírek szerint teljesen egészséges a középen, és a balszélen is bevethető védő. Bocchetti egyelőre az idény végééig, kölcsönbe érkezik a Milanhoz, a hírek szerint rendkívül gyorsan megegyeztek a felek, hiszen csupán kedd délelőtt vetődött fel a neve a milánói klubnál, a csütörtöki edzésen azonban már részt is vett Milanellóban a védő.

Mattia Destro esetleges milánói klubváltásáról még régóta szó volt: ma azonban hivatalossá is válhat a dolog. Destro elfogadta a Milan ajánlatát, amely végül az idény végééig tartó kölcsönszerződés (amelyért 700 ezer eurót fizet a Milan) mellett egy opciós jogot is tartalmaz a vásárlásra, bár korábban voltak olyan hírek is, hogy kötelező vásárlást szeretett volna elérni Destro, végül nem ebben állapodtak meg. A Roma tehát eladta centerét, és jelenleg csupán Francesco Totti maradt, mint bevethető játékos azon a poszton, így elképzelhető, hogy a Farkasok is igazolnak még az átigazolási időszak végééig.

Share on Tumblr
Kategória: Calciomercato, Milan Címkék: ,

Ezt olvastad már?

Handanovic: viszlát, Inter? Handanovic: viszlát, Inter?
Intézkedik a Milan csatárügyben Intézkedik a Milan csatárügyben
Destro be, Pazzini ki? Destro be, Pazzini ki?

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 4947 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.