Toszkán földre látogat az Udine
Empoli-Udinese mérkőzést rendeznek a Serie A 20. fordulójának hétfői mérkőzésén 19 órától. A két együttesben közös, hogy egyik sem tudott győzelmet szerezni legutóbbi öt mérkőzésén az olasz labdarúgó bajnokságban. Ennek ellenére talán Stramaccioni gárdája az esélyesebb a mai találkozón.
Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy otthonában ebből az öt nyeretlen mérkőzésből egyen sem szenvedett vereséget a toszkán csapat. Maurizio Sarri gárdájára, főleg hazai pályán a kőkemény és jól szervezett védekezés jellemző.
Ezt a legutóbbi bajnoki fordulóban az Internazionale is megtapasztalhatta, hiszen képtelenek voltak áttörni a Sepe kapus által irányított védelmet. Az alsóházban, a 16. helyen tanyázó együttes edzője erre építi a taktikáját, és a hibátlan védekezésből próbál ellentámadásokat vezetni. a 23 kapott gól jól mutatja, hogy mi az erőssége az Empolinak. A Sampdoriától és a Fiorentinától is csak egyet kapott a gárda, utóbbi ellen ez egy pontot is eredményezett.
Támadásban már nem ilyen fényesek a mutatók, a 17 rúgott gól elég kevésnek hat a lejátszott fordulók tekintetében, ezzel az utolsó előtti helyen állnak a lőtt gólokat tekintve.
Ez magyarázható azzal is, hogy a keretben található veterán csatárduó nem volt eddig túl termékeny. Maccaronénak és Tavanónak is volt termékenyebb idénye az ideinél. A keret legeredményesebb játékosa a belső védő Tonelli négy góllal.
A mai összeállítás a fentiek miatt hozhat változást is Sarri mester elképzelése szerint. A Milantól kölcsönvett Saponara Verdi duóból az utóbbi kezdőként kaphat szerepet. És Mchedlidze pedig bekerülhet a támadósorba, bár eddig ő is csak a kupamérkőzéseken volt eredményes a korábbiakban. Így nézhet ki a kezdő: Sepe-Laurini, Rugani, Tonelli, Mario Rui-Vecino, Valdifiori, Croce-Verdi-Mchedlidze, Pucciarelli.
Az Udinese csapatának is égető szüksége lehet a pontokra hiszen csak a 13 . helyen áll Strammacioni legénysége. Bár egy két győzelemmel több helyet is feljebb léphetnének a tabellán.
A múlt héten veszteség is érte az együttest, hiszen Sampdoriába távozott az egyik erősségük, Muriel. Üdvözítő azonban , hogy a a támadósorban is még mindig van két labdarúgó, akik el tudják dönteni a mérkőzéseket. A francia Thereau és a csapatkapitány Antonio Di Natale. Bár az utóbbi kevesebbet gólt szerzet az elmúlt időszakban, de formájára hosszú távon nem lehet panasz. Mint a jó bor , az idő múlásával egyre jobb lesz, érettebb. És akkor még itt van a görög válogatott csatár Koné is. Aki a legutóbbi Olasz Kupa találkozón beszállva nagyon jó teljesítményt nyújtott, bomba gólt lőtt. Középpályáról indulva lendületből elég nagy zavart okozhat az Empoli szilárd védelmének.
Ebben a csapatrészben található a két kiváló brazil, Allan és Guilherme is , mindketten technikás játszó labdarúgók. Bár utóbbi hibázott a Napoli elleni kupameccsen a büntetőpárbajban, feltétlen bízik benne a Stramaccioni-Sztankovic edzőpáros. A két szakember neve és szaktudása is garancia lehet a fejlődésre, de ennek most már győzelmekben kellene megmutatkoznia.
A vendégek kezdője ez lehet: Karnezis- Heurtaux, Danilo, Piris- Widmer,Allan, Guilherme,Kone, Pasquale-Thereau-Di Natale.
Mivel a héten mindkét együttes kiesett az Olasz Kupából, így már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk. (Az Empoli a Roma otthonában kapott ki 2-1 arányban, az Udine pedig a Napoli otthonában búcsúzott büntetőpárbaj során)
Ezért jó iramú , kiélezett mérkőzést várhatunk ma este.