Rövid áttekintő a 25. fordulóhoz

serie_a_logoBár az aktuális forduló középpontjában a Roma-Juventus ki-ki meccs áll, a címvédő római túrájára hétfőig kell várnia a nagyérdeműnek. Addig is lássuk, mit hoz a hétvége!

A mai napon be kell érnünk a Chievo-Milan összecsapással; Inzaghiék abban a reményben utaznak Veronába, hogy sikerül megtörniük igen gyenge idegenbeli mérlegüket a rapszodikus teljesítményt produkáló, kiesés elől menekülő Maran-alakulat ellen.

Vasárnap az ebéd mellé egy igazi kiesési rangadót kapunk: a Cagliari Verona másik csapatát, a Hellast fogadja fél 1-től.

A Parma mérkőzését megint el kellett halasztani, így a Genoa elleni összecsapásra még, bizonytalan ideig, szintén várni kell.

Támadófocit, gólzáport hozhat azonban a Sassuolo-Lazio meccs, fordulatokban gazdag összecsapást ígér a Palermo-Empoli ütközet, a 6 meccs óta nyeretlen Sampdoria a szintén gyengén muzsikáló Atalanta vendégeként lép pályára, a Cesena pedig az Udineset fogadja.

A vasárnap rangadója egyértelműen az európai szereplésért zajló Inter-Fiorentina párharc lesz 6 órától; Mancini újra egy ex-csapata ellen küldi harcba fiait.

Az ezüstéremre törő Napoli az önbizalomtól duzzadó Torino ellen játszik majd a vasárnap zárásaként, így nem telik izgalmak nélkül a hétfői rangadóra való várakozás.

Share on Tumblr
Kategória: Serie A

Ezt olvastad már?

A kupadöntő főpróbája – Juventus-Lazio előzetes A kupadöntő főpróbája – Juventus-Lazio előzetes
A Torino szélsőjével erősítene a Roma A Torino szélsőjével erősítene a Roma
Olaszországban folytathatja Klopp? Olaszországban folytathatja Klopp?
Nagy győzelmet aratott születésnapján Rafa Benítez Nagy győzelmet aratott születésnapján Rafa Benítez

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 4154 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.