A város segítségét kéri a visszavágóra Montella

fiorentina_logoNehéz helyzetbe került a Fiorentina az Európa Liga elődöntőjében: a firenzeiek 3-0-ra kikaptak a Sevilla vendégeként az első meccsen, így nagyon nehéz dolguk lesz Borja Valeróéknak azt illetően, hogy bejussanak a sorozat fináléjába.

“Valóban kár ezért a meccsért, mert egy remek találkozót játszottunk, azonban keveset lőttünk. Nem szeretnék beszélni az egyéni teljesítményekről. Hogyan tovább? A város segítségét szeretném kérni, folytatnunk kell azokat a dolgokat, amik jók voltak az odavágón, még ha nem is sok mindent találhattunk. Egy minimális esélyünk még van, ennek növekedéséhez pedig akár egy apró momentum is elég lehet” - tekintett a firenzei visszavágóra a lilák mestere, a Fiorentinának 4-0-ra, vagy négygólos különbséggel kellene nyernie a második mérkőzésen a döntőbe jutáshoz.

“Fizikailag voltunk kicsit lemaradva, nem hinném, hogy technikailag rosszabbak lennénk ellenfelünknél, főleg a középpályán. Meg vagyok róla győződve, hogy a mi fegyvereinkkel képesek lehetünk majd ilyen magas szinten játszani a második meccsen” - fogalmazott Vincenzo Montella.

Share on Tumblr
Kategória: Európa-liga, Fiorentina Címkék: 

Ezt olvastad már?

Montella sikerre született Montella sikerre született
“A problémáink mentálisak, nem fizikaiak” – Montella “A problémáink mentálisak, nem fizikaiak” - Montella
Dinamo Kijev – Fiorentina: mestermunkájára készül Montella Dinamo Kijev - Fiorentina: mestermunkájára készül Montella

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.