Legalábbis ügynöke, Mino Raiola szerint, aki
a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában beszélt
a 21 éves ügyfeléről terjengő átigazolási pletykák kapcsán.
Raiola véleménye az, hogy a váltás csakis egy top csapathoz történhet, mivel szerinte a jelenlegi kenyéradója, a Juventus “szinte” bármennyi pénzt elkérhetne érte. Ha csak az idei szezonban nyújtott teljesítményét nézzük, akkor ebben van is igazság. Persze a szinte megfogalmazás egy kicsit erős, de Raiola úgy gondolja, hogy a Juventus simán elkérhet a franciáért akár 100 millió eurót.
Az újságírói kérdésre az ügynök elmondta, hogy ő maximum 18 hónapot ad arra, hogy még a Juventus-ban marad Pogba. Raiola ezen interjúját lehet egyfajta keringőre való felhívásnak is értelmezni. A nagy európai kluboknak tehát mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk Pogbáért, ami akár rekord összegű igazolás is lehet.
Pogba távozása egyértelműen kár lenne mind a Juventus, mind a Serie A számára. Viszont, ha megnézzük a másik oldalt, akkor láthatjuk, hogy a francia eladásával komoly pénz érkezne Torinóba, amit okos befektetéssel a Juventus saját maga és a Serie A javára fordíthat.