Ahogy közeledik a sokak által bajnoki döntőként beharangozott Roma-Juventus szuperrangadó, úgy sokasodnak a meccset övező találgatások, valamint a főszereplők nyilatkozatai is.
Érdekes megfigyelni, hogy míg a Juventinók többségében fogadkoznak, és azt hangoztatják, hogy nem lesz döntő a mai összecsapás, addig a rómaiak épp a másik oldalról látják a dolgokat, és tudatában vannak, hogy egy mai vereséggel talán az utolsó esélyük is elszállna a bajnoki címre.
“Ez a meccs nem lehet döntő a bajnokság ezen pontján. Semminek sem lesz vége, bárhogy alakuljon is a meccs. Bízok benne, hogy egy normális meccset játszhatunk, mindenféle dráma nélkül. Az első játszik a második ellen, remélem, hogy ma megmutathatjuk az olasz futball erejét a világnak.” - összegezte véleményét a Juventus csapatkapitány-helyettese, Giorgio Chiellini.
“Teljes mértékben készen állunk a Juventus elleni meccsre, felkészültünk, amennyire csak fel lehet készülni egy bajnoki döntőre. Ha megverjük a Juventust, újra versenyben leszünk a Scudettóért. A legnagyobb tisztelettel viseltetek a Juventus iránt, de ha valaki játszott már a Barcelonáért, akkor az senkitől sem fél többé.” - Seydou Keita, a Roma rutinos kápéja merőben ellenkező véleményen van, mint a rivális védője.
“Úgy képzeltük, hogy más lesz a helyzet a szezon ezen pontján, és egy ilyen meccsen akár meg is előzhetjük a Juventust. Sajnos elaludtunk a szezon során, de ma este meg kell vernünk a Juventust. A sérülések komoly szerepet játszottak a formaingadozásban: túl sok volt belőlük, ami óhatatlanul negatív hatással volt ránk.” - De Rossi egyenes és konkrét véleménnyel bír, ahogy azt már megszokhattuk tőle.
“Azt hiszem, a mai meccs lehet a döntő az idei bajnokságban. A Romának ez az utolsó esélye, hogy elkapja a Juventust. Kilenc pont nagy előny, de ha ma le tudnák győzni a címvédőt, biztos vagyok benne, hogy a küzdelem csak a legvégén dőlne el.” - fogalmazott a Roma korábbi kiváló kapusa, Franco Tancredi, aki korábban majdnem 300 meccsen védte a Farkasok kapuját.
