A Roma ma este a Feyenoord ellen megkezdi az Európa Liga
küzdelmeit, a kérdőjelek pedig csak úgy repkednek a
megtépázott Farkasok körül.
Kicsit talán túl drámain hangzik a kérdés, hogy mit is tegyen tulajdonképp Garcia, hiszen a Roma, dacára az eredménytelenségnek, azért mindenképpen favoritnak kell, hogy számítson a hollandok elleni párharcban. Amiatt azonban, hogyan is tudná végre felpörgetni fiai támadójátékát, elkerülve egy esetleges újabb blamát, nagyon is törnie kell a fejét a francia mesternek, akit egyre több füttyszó ér meccsről meccsre, ponthullajtásról ponthullajtásra.
A képlet sokak szerint egyszerű. Pjanic meddő játéka miatt több esélyt kellene adni a meglepően jó Paredesnek a középpályán, ami pedig Daniele Verdét illeti, nos az ő játéka, kezdése talán már alapkövetelmény sok Romanistától; ezzel a húzással talán elkerülhető lett volna a Parma elleni kínos hazai iksz is. A fiatal olasz már korántsem az a szégyenlős Primavera-játékos, aki a Palermo ellen még remegő térddel állt be a nagyok közé: a Cagliari vendégeként a meccs embere volt, az előbb említett Parma ellen pedig szintén talán csak ő tudott némi színt és lendületet hozni a fakó próbálkozásokkal tűzdelt római játékba. Többen éppen ezért akár Ljajic, akár Gervinho helyén elnéznék ma este; előbbi, ugyan legalább felvállalja az 1 – 1 elleni szituációkat és jól cselez, szintén bajban van manapság, ha a befejezésről van szó, bár a Cagliari elleni döntő találatot azért ne vegyük el tőle. Gervinho pedig, hiába alapember a Romában és várták vissza, mint a Messiást, talán még nem pihente ki az Afrika Kupát, és egy kis időre van szüksége, mielőtt újra száz százalékos lesz. Arra azért mégis magas az odds, hogy Verde épp helyette kap majd kezdőként bizalmat, de egy Gervinho-Totti(Doumbia)-Verde trident talán okos húzás lenne, még ha a fiatal számára teljesen új tapasztalat is lesz az európai porond.
A másik nagy kérdés az, hogy Doumbia vagy Totti kezdjen-e középen. Ha az elefántcsontparti kezd középsőként, Totti csak csere lesz, pedig az ő jelenléte bizony kulcsfontosságú a csapat szempontjából, és Francesco az előző meccsen sem lehetett ott betegsége miatt. Amennyiben Garcia a Kapitányt választja mint „hamis kilencest”, számos opció áll rendelkezésére, és variálhatja a Totti előtti két támadót kedve szerint, például egy Ljajic-Gervinho duóval. Az sem kizárt azonban, hogy a mester a két Elefántot játszatja majd a karmester előtt, hiszen Doumbia sem csak egy poszton bevethető támadó. Seydou legnagyobb erénye az “erőcsatár” pozíció, hiszen múltját tekintve akkor volt a legeredményesebb, amikor egyedüli középcsatárként rohamozhatott. Mivel a Parma ellen is megvolt ezen lehetősége, talán most a harmadik opció tűnik valószínűbbnek, vagyis a Totti; Doumbia, Gervinho (Verde, Ljajic) trió, egy gyakorlatilag 4-3-1-2-es felállásban.
A várható középpályán és a védősoron nem sok mindent lehet vitatni; Maicon sérült, így az egyetlen kérdés a jobb szélt érinti: Torosidis, vagy Florenzi pótolja majd a térdsérüléssel bajlódó brazilt? Az, hogy a mostanság néha kissé bizonytalan Astori helyet kap-e a kezdőben, nagy rejtély, Yanga Mbiwa és Holebas játéka viszont szinte biztosnak tűnik. A középpálya legfontosabb eleme, Nainggolan biztosan játszik majd, így már csak az a kérdés, mennyi időt ad Garcia Pjanicnak, mielőtt meghúzná, hogy Paredest hozza be helyette, ha a bosnyák továbbra sem tud villanni. Az, hogy De Rossi vagy Keita játszik-e majd védekező középpályásként, gyakorlatilag mindegy, rajtuk aztán nem igazán múlik és múlt eddig sem semmi, mindketten biztos pontjai a középső tengelynek, de nyilván valószínűsíthető a Futuro Capitano játéka.
Hamarosan kiderül, vajon a rutin, vagy a változás szele lebeg-e inkább majd Garcia szeme előtt, amikor kijelöli a kezdőjét, és amikor bele kéne nyúlni a meccsbe, de annyi bizonyos, hogy amennyiben a csapat nem változtat/változtatott valamin, a nem túl acélos, viszont a Parmánál mindenképpen nagyobb erőt képviselő rotterdamiak meglepetést okozhatnak az Olimpicoban.
Egy várható felállás (Az olasz lapok valamiért egyöntetűen Skorupskit várják a kezdőbe)
De Sanctis; Florenzi, Manolas, Yanga-MBiwa, Holebas; Pjanic, De Rossi, Nainggolan; Doumbia, Totti, Gervinho
Egy kis statisztika az ellenfélről:
A Feyenoord legutóbbi 5 tétmeccsén 7 pontot szerzett, három idegenbeli találkozójából kettőt elveszített, először a Heerenven majd a Heracles ellen, jelenleg pedig az Alkmaar-ral karöltve harmadikok a tabellán jelentős, 20 pontos hátrányban az első helyezett PSV mögött. Bajnoki álmokat már nem kerget a csapat, és a kupában sem érdekeltek már, így mindenképpen az EL-ben szeretnének valami maradandót alkotni. Egyetlen hiányzójuk ma este a védő Van Beek lesz, és valószínűleg szintén 4-3-3-as, esetleg 4-2-3-1-es felállásban játszanak majd. Házi gólkirályukra mindenképp érdemes lesz odafigyelnie a Romának; Kazim-Richards 19 meccsen 9 gólnál jár.