A ma esti Európa-liga visszavágók kapcsán a
Torino van az egyik legrosszabb - vagy, ha
lehet így fogalmazni, akkor az egyik legreménytelenebb -
helyzetben. A Toro az idei szereplésével minden várakozást
felülmúlt, így tulajdonképp senki se élné meg kudarcként, ha
ma este búcsúznának a sorozattól.
Giampiero Ventura, a Torino edzője kicsit borúlátóan - de egyáltalán nem lemondón - nyilatkozott, amikor az esélyekről kérdezték. Saját csapatának mindösszesen 40%-ot adott arra nézve, hogy bejut a következő körbe. Ha sikerül, akkor hősökké válnak. Éppen ezért bízik abban, hogy veterán játékosai minden orosz csapatokkal kapcsolatos tapasztalatukat előveszik - itt főleg Molinaróra és Amaurira gondolt, akik már játszottak korábban a Zenit ellen.
Ventura szerint ugyanakkor az igazán nagy lökést a szurkolók fogják adni. A meccsre eladtak minden jegyet, tehát a jó hangulat az biztosított.
Szintén bízik a szurkolók adta plusz erőben a csapat középpályása, Omar El Kaddouri is. Elmondása szerint Bilbaóban az őket kísérő közel 3000 szurkolót a pályáról is jól lehetett hallani, és ez komoly löketet adott nekik. Most azonban közel 25000-en fogják buzdítani a hazai csapatot, szóval ez hatványozottan megvalósulhat.
Az öltözői hangulatról is beszélt El Kaddouri. Szerinte mindenki nyugodt, nem aggódik senki. Pontosan olyan, mint amikor várták a baszk csapat elleni kinti mérkőzést.
A Torino bízhat a “babonában” is. Ugyanis 1993 óta nem kapott ki hazai pályán a csapat a nemzetközi kupák alkalmával. Reméljük folytatják ezt a sorozatot, és megfejelik egy továbbjutással is.