Döntött a liga, megmentik a Parmát

parma_logoA mai ülésen döntött a liga, vagyis a csapatok képviselői: a klubok közül 16 támogatta a javaslatot, miszerint nyújtsanak a szezon befejezéséhez elegendő kölcsönt a Parmának, hogy ne essen meg az a szégyen a klubbal, hogy nem tudja befejezni a szezont.

Mindez hivatalosan valószínűleg csak március 19-én léphet majd hatályba, mintegy öt millió euróról van szó egyébként, ennyivel a Parma kihúzhatja a szezon végééig, és a játékosok fizetése mellett a hazai meccset is meg tudja rendezni, valamint idegenbeli bajnokijaira is el tud utazni. Ugyanakkor arról még nincs döntés, hogy az Udinese és a Genoa elleni elmaradt bajnokik sorsa hogyan alakul.

A 16 támogató klub mellett három egyesült tartózkodott a szavazásnál (Roma, Napoli, Sassuolo), valamint csupán egy klub, a Cesena szavazott a javaslat ellen. Viszont nem mindenki támogatja ezt az ötletet, Enrico Preziosi, a Genoa, valamint Maurizio Zamparini, a Palermo elnöke is nemtetszését fejezte ki az üggyel kapcsolatban.

“Nem bízom Manentiben. (A Parma tulajdonosa - a szerk.) Azért ültünk ma össze, hogy megbeszéljük, a Parma hogyan tudná folytatni a bajnokságot. Szerintem ez nem oldja meg a problémát. A jövőben meg kell akadályoznunk, hogy egy klub ilyen helyzetbe kerüljön, meg kell előznünk azt, hogy 200, 300 játékosa legyen egy csapatnak. Angliában szerintem ez nem fordulhatott volna elő. Jobban kell ügyelnie a szövetségnek, mert Angliában az sosem fordulhat elő, hogy 1 euróért cserél gazdát egy klub.” - nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak Enrico Preziosi, a Genoa elnöke.

“Nem egy elképzelhetetlen helyzet az, amibe a Parma került, a média felhajtása hihetetlen. Ha egy klub rosszul gazdálkodik, mindenki ott van. Nem hinném, hogy a többi klubnak kellene törődnie a Parma megmentésével.” - fogalmazott a rózsaszín milánói sportlapnak a Palermo elnöke, Maurizio Zamparini.

Most úgy tűnik tehát, hogy a Parma kap annyi segítséget, hogy befejezze a bajnokságot, és vasárnap 15 órától fogadni tudja az Atalantát, és le tudja játszani soros bajnokiját.

Share on Tumblr
Kategória: Serie A Címkék: 

Ezt olvastad már?

Serie A nézőszámok, 26. forduló Serie A nézőszámok, 26. forduló
Ma kezdődik, de igazán csak hétfőn indul be a Serie A 27. fordulója Ma kezdődik, de igazán csak hétfőn indul be a Serie A 27. fordulója
Újabb pontlevonással szankcionálhatják a Parmát Újabb pontlevonással szankcionálhatják a Parmát

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.