Nagyon kelendőek mostanában a Hellas Verona játékosai: a Napoli már szinte biztosan leigazolja Jorginhót, és most a Juventus is bejelentkezett. Az ősz meglepetécsapatában három ember nyújtott igazán kiemelkedőt, két fiatal és egy veterán, így hát nem véletlen, hogy Marotta az egyiküket vinné. Ugyanakkor itt is van már más jelentkező.
Az egyik ilyen a már említett Jorginho, a másik a veterán Toni, a harmadik, és a Juve érdeklődésének tárgya pedig Juan Iturbe. Az idén nyáron a Portóból érkező játékos (aki lehet hogy a Portónál több nyelven is megtanulta a portugál nyelvet…) tizenkét meccsen öt gólt szerzett. A Tuttosport szerint azonban a Roma is versenyben van, ők úgy vennék meg, hogy a mostani és a következő szezont még a Hellasnál töltené.
A Juventus nem tud velünk versenyezni anyagilag, tehát ha ezen múlik, akkor Farkas lesz!
Ezt ugye Te sem gondoltad komolyan?
Teljesen komolyan gondoltam.
Nézd meg az utolsó évben elköltött összegeket.
A Juve 28 milliót költött, mi 61-et.
Ők ingyen leigazolták az utóbbi években Pirlót, Pogbát, Llorentét, majdnem ingyen Barzaglit, tehát a fél csapatuk ingyen volt, a másik fele 8-10 milliós játékos, nem tudnak költeni, nincs pénzük.
Az átigazolási gurujuk most jelentette ki, hogy nincs pénz januári igazolásra, ami miatt Conte idegrohamot kapott, mert ugye mi és a Napoli naponta igazolunk.
Nekünk mostanában nem nagyon volt olyan kinézett játékosunk, akit ne szereztünk volna meg.
Lehet engem köpködni, hogy mit gondolok komolyan és mit nem, de a tényekkel nem érdemes vitatkozni.
A “nem tudnak költeni” és a “nem akarnak felelőtlenül költeni” az nagyon nem ugyanaz. A Juve azért igazolt ennyiért, mert egyrészt okosak, másrészt alapból sokkal előrébb tartanak mint mondjuk a Roma vagy a Napoli. Ha van lehetőségük ingyen igazolni Pogbát, Pirlot, Llorentét, meg 9 millióért klasszis csatárt Tevez személyében, akkor mi értelme lenne 20-30 milliókért nézni játékosokat? Másrészt a csapatuk nagy része kész volt már az elmúlt évek csapatépítései során, volt egy mag, ami bajnok lett, erre ráhúztak pár embert a következő évben, erősebb lett a keret és újra bajnokok lettek, most nyáron pedig ezen kellett még egy kicsit foltozgatni. Az, hogy ezt a csapatot ilyen olcsón hozták össze, inkább briliáns.
Marotta nem ezt nyilatkozta, hanem azt, hogy nem igazolnak senkit januárban, ami egyrészt koránt sem igaz, másrészt miért kéne nagy neveket hozniuk? Olyan keretük és még inkább olyan előnyük van, amivel a bajnokságot szinte lehetetlen elbukniuk. A BL-re kellenének erősítések, de a BL-ből kiestek. Az EL-t akármennyire bizonygatják is, nem fogják igazán véresen komolyan venni, csak ha végleg eldöntik a bajnokságot, viszont ez a keretük is elég lehet akár a sorozat megnyerésére is. Hova erősítsenek hát télen? Conte idegrohama pedig enyhén szólva megmosolyogtató feltételezés, merthogy nyoma sehol nincs a világsajtóban
A Juventus jelenleg talán a legstabilabb anyagi háttérrel rendelkező olasz klub. Csak nagyon minimális adósságaik vannak, mivel évek óta csökkentik azokat. Saját stadionjuk van, ami minden előzetes elvárást teljesítve működik és 100%-ban nekik termeli a bevételt, nem is kis bevételt. Csökkentették a 2008-10 körüli eszement fizetési összegeket, mindenki ésszerű pénzt keres, ami megint csak nem azt jelzi, hogy hú mennyire nincs pénz, hanem azt, hogy van eszük és nem követnek el olyan hibákat, mint amikor évekig 4 milliós fizetéssel ült a nyakukon az eladhatatlan Amauri - a Roma ugyanezt szívja éppen Borrielloval. Stabil az anyagi helyzetük, nem kell nehézségektől tartaniuk amíg ugyanígy kézben tartják a dolgokat, ugyanakkor van annyi eszük, hogy nem költenek el mondjuk közel 40 milliót egy Illarramendi-kaliberű játékosra… Ugyanazt a közel 40 milliót ők a Pogba, Pirlo, Barzagli, Bonucci, Llorente, Tevez, Vidal névsorra fordították, ők összesen kb. 36 millió euróba kerültek, és uralják Olaszországot.
Ja a Juve nem tud, azért van 2 komplett csapatuk:(
Az viszont teszik, ha mi kiszúrunk valakit egyből kell a Juvenuk, Fiornak és az Internek is:(