A Pirlo-probléma

Amikor 3,5 évvel ezelőtt megérkezett a Juventushoz az ősi rivális Milantól, majd első szezonját Aranylabda-színvonalon futballozta végig, kevesen gondolták volna, hogy Andrea Pirlo néhány éven belül mégis problémát jelent majd a Juventus aktuális vezetőedzőjének.

Most viszont a Juventus az elmúlt szűk 2 évének legfontosabb meccsére készül. A Dortmund elleni BL-nyolcaddöntő előtt sok a kérdőjel a csapat körül az aktuális formát, az ellenfél erejét, az optimális felállást, a Llorente-Morata kérdést és az esélyeket illetően, a legnagyobb fejtörést viszont az elmúlt 4 szezon egyik kulcsjátékosa, a zseniális Andrea Pirlo szolgáltatja Massimo Allegrinek - persze részben édes ez a teher.

Allegrinek kőkemény döntést kell majd meghoznia kedd estére, amikor a BVB pályára lép a Juventus stadionban. A Milan egykori trénerének döntenie kell, hogy kezdőként szavaz-e bizalmat Andrea Pirlónak, ez a döntés pedig könnyen döntő hatással lehet a csapat egész szezonjának megítélésére - és bárhogy dönt is Allegri, hiba esetén csontig lesz savazva a média és a szurkolók által. A kérdés tehát: játsszon-e a Dortmund ellen Andrea Pirlo?

Választ mi e helyütt semmiképpen sem szeretnénk adni, csupán objektíven vizsgálva megpróbálom áttekinteni a főbb érveket, a főbb vonásokat, amik a kérdést igazán nehézzé teszik. Kezdésként leszögezném, hogy Pirlóhoz hasonlóan zseniális középpályás még nem élt Olaszországban - sőt, a maga stílusában az egész futballtörténelemben egyedülálló a tudása -, nekem pedig már csaknem 10 éve tartozik a személyes kedvenceim közé - talán azóta, hogy ezt a bődületes szabadrúgásgólt lőtte 2005. december 6-án. Ennek ellenére mégis időszerűnek és kulcsfontosságúnak érzem felvetni a fent említett kérdéseket. Hogy miért?

Pirlóval a soraiban teljesen más a Juventus játéka, mint a mester nélkül. Ez nem pozitív és nem is negatív vélemény, ez egy értéksemleges tény. Azt, amit Pirlo tud, azt senki más nem tudja a világon, még kevésbé a Juve keretében, így természetes, hogy távollétében más stílust vesz fel a Juve. Az őt leggyakrabban helyettesítő Marchisio gyorsabb és stabilabb középpályás, aki jobban kiveszi a részét a védekezésből, ugyanakkor kevésbé passzol pontosan, sokkal gyengébb a hosszú labdáknál, és éppen az hiányzik belőle, amiben Pirlo a legjobb: a kulcspasszok. Ha Pirlo játszik, a karmester szerepkörében sokszor lassítja, nyugtatja a játékot - ami ellenféltől függően lehet jó és rossz is -, és bármikor benne van, hogy 50 méter távolságból ad egy olyan gólpasszt, amit aztán hetekig ismételgetnek mindenhol. Marchisioval ezzel szemben egy lapos passzokra épülő, lényegesen gyorsabb, ütemesebb játékra rendezkedik be a csapat, kisebb területen, több mozgással és helycserével járatják a labdát, ugyanakkor a stabil védelmeket nehezebben játsszák át így, mint néhány gyilkos Pirlo-labdával.

Támadásban Pirlo zsenije még most, 35 évesen is olyan elképesztő, hogy az ember hajlamos megfeledkezni a koráról. Továbbra is iszonyúan jól lát a pályán, olykor olyan társakat is hajszálpontosan találva meg, akiket egyszerűen nem is láthatott helyezkedni, brutálisan jól passzol, és zseniálisan hozza helyzetbe társait. Az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve 88,9%-os passzpontossággal bír (a rendszeresen szereplők közül ennél jobbat csak Ogbonna és Padoin tud felmutatni), meccsenként átlagosan 2,1 kulcspasszt oszt ki (ez a legjobb a csapatban), átlagosan csaknem 9 hosszú labdát jegyez (a második Bonucci 5,9-et), és meccsenként 76 passz fűződik a nevéhez (természetesen ez is a legtöbb csapaton belül). Pirlo támadásban továbbra is a Juve szíve-lelke, megkerülhetetlen eleme a csapatnak, és hiába érkezett az elmúlt évek során Vidal, Pogba vagy Tevez is a csapathoz, nélküle sokszor súlytalannak tetszik a csapat támadójátéka. Egyértelmű, hogy támadásban Pirlo olyan pluszt tud nyújtani, amit senki más rajta kívül.

A fentiek alapján nem is lehetne kérdéses Pirlo szerepe a keddi kezdőben, sőt, Buffon, Tevez és Pogba mellett az első név az övé lenne a gárda összeállításakor.

A modern futballban azonban, ahol a meccsek túlnyomó része a középpályán dől el, nem létezik olyan középpályás, akinek elegendő lenne csak a támadással törődnie.

A Pirlo-probléma pedig a védekezésnél kezdődik. A zseniális regista (= mélységi irányító) sosem a kiemelkedő védőmunkájáról volt híres. Pirlo még fénykorában, ereje teljén sem volt sosem gyors játékos, nem szerette az ütközéseket és a fizikai párharcokat, mindez pedig az idővel csak még hangsúlyosabb szerepet kapott a játékában. Pirlo egy kifejezetten lassú játékos, ami egyszerre igaz a stílusára és a futósebességére is. Állóképessége sem az igazi már, egy hajtós meccset bajosan bír végig magas szinten lehozni, ha pedig egy keményebb játékost állítanak rá őrzőül, vagy egy gyors támadót raknak mellé, akit neki kellene fognia, komoly bajban lehet.

Itt jön képbe a Dortmund, akiknek a stílusa alapjaiban olthatja ki Pirlo játékát. A német gárda pontosan olyan típusú futballt játszik, amely a legkevésbé fekszik a Professorénak: borzasztóan gyors, fizikálisan erős játékosok alkotják a sárga-feketék keretét, akik dinamikus, lendületes játékot játszanak. Reus, Aubameyang, Blaszczykowski, Mkhitaryan és Kagawa mind-mind robbanékony, villámgyors és jól cselező játékosok, akik közül bárkik fognak játszani Torinóban, posztjuk szerint szinte biztosan összeakadnak majd Pirlóval támadásaik során. A szakállas zseni ugyanis adottságainak megfelelően rendszeresen mélységben, a kezdőkörben, sőt, sokszor egészen a két középhátvéd között helyezkedik, és onnan indítja meg a támadásokat. Ezzel még nem is lenne gond, de a Dortmund várhatóan sok támadást vezet majd ezen a területen, így pedig Pirlo lassúsága és az, hogy ütközni vajmi kevéssé tud, gyilkos fegyvert adhatnak a vendégek kezébe.

Tisztában volt ezekkel a gondokkal persze Conte és Allegri is, és a két tréner nem is hagyta soha egyedül Pirlót. Alapesetben az őt két oldalról támogató Vidalnak és Pogbának feladata Pirlo kisegítése labdavesztés, az ellenfél megindulása esetén, ugyanakkor a chilei és a francia is hajlamos megfeledkezni magáról és kicsit késve indulni vissza ilyen szituációkban, ráadásul ezúttal más feladattal is el lesznek látva. A Dortmundnak ugyanis egyik legnagyobb fegyvere a halálos széljátéka, ez pedig éppen a Juventus egyik legnagyobb gyengéje is. Mind Evra, mind Lichtsteiner / Cáceres oldalán meg lehet lepni a szélen a Juvét, pláne egy ilyen széljátékkal rendelkező csapatnak. Éppen ezért a németek támadásainál Vidalnak Lichtsteinert (Cácerest?), Pogbának pedig Evrát kell majd segítenie, tehát a két labdaszerző középső kápé rendszeresen kihúzódhat majd a szélekre, amivel viszont Pirlónak sokkal nagyobb területet kellene levédekeznie, mint általában.

Mindez hatványozottan megmutatkozhat a dortmundi kontráknál, amikből jó eséllyel látni fogunk néhányat (már csak azért is, mert Klopp van annyira felkészült edző, hogy felismerje: ez ellen a Juventus évek óta nehezen tud védekezni). A gyors kontrákhoz minden fegyvere (taktikai és technikai felkészültség, gyors játékosok) megvan a vendégeknek, és fennáll a veszélye, hogy egy-egy ilyen szituációnál akár a felhúzódó Lichtsteiner-Vidal-Pogba-Evra tengelyt megelőzve felérjenek a Juventus térfelére, így a Bonucci-Pirlo-Chiellini hármasra maradna megállításuknak a csöppet sem hálás feladata. Ezek az apró védekezési hibák általában beleférnek az Atalanta, a Cesena vagy a Cagliari ellen, de a Dortmund kíméletlenül büntetni fogja őket.

A fentiek tetejében Pirlo aktuális formája csak tovább nehezíti a dolgokat. A Maestro ugyanis saját maga is számos érvet hozott fel játékával mind a kihagyhatatlansága, mind a mellett, hogy nem szabad őt kezdőként szerepeltetni a BVB ellen. Elég csak az utolsó két mérkőzést vennünk alapul, a Cesena elleni 2-2-es döntetlen és az Atalanta elleni 2-1-es siker is remekül példázta a fényt és az árnyékot is. A Cesena elleni volt a kettő közül Pirlo rosszabbik meccse. A válogatott klasszis akkor 78 passzt osztott szét 92,3%-os pontossággal, megfűszerezve 20 (!!!) hosszú labdával (ezek mind kiváló mutatók), igaz, kulcspassza csak egy volt. Ugyanakkor védekezésben katasztrofálisan teljesített, hiszen volt ugyan két közbelépése, de rengeteg labdát elvesztett, a Cesena első góljáért pedig közvetlenül tehető felelőssé, hiszen az ő elszórakozott, elvesztett labdájával indultak meg a hazaiak, majd meg sem álltak a kapuig.

Az Atalanta ellen támadásban megint villogott Pirlo, aki újfent 78 passzt hozott össze, ugyancsak 92,3%-os pontossággal, volt 7 kereszt- és 6 hosszú labdája, valamint 4 (!) kulcspassza - emellett pedig egyetlen kapura lövése egy hónapokig emlékezetes bomba volt, ami ráadásul 3 pontot ért. Védekezésben is imponáló a 6 közbelépés - ugyanakkor a statisztikák nem jegyzik, hogy az ő felesleges labdaérintése, rossz passza, egyben eladott labdája egy óriási Atalanta-helyzethez vezetett, amit bár Gigi Buffon bravúrral védett, de az ezért járó szögletből vezetést szereztek a hazaiak. 2 meccs, 3 bekapott gól - ebből 2 Pirlo lelkén szárad, márpedig két ilyen hibából a Dortmund kíméletlenül meg fogja lőni a maga 2 gólját, amin az sem segít sokat, ha Andrea cserébe megint beteker egy szabadot, vagy megint bebombázza a labdát 25-ről.

- 0:04-nél látható a labdavesztés, amely Djuric góljához vezetett -  

Szintén a Dortmund stílusából következően fennáll a veszélye, hogy még jobban megnő majd Pirlo labdavesztéseinek száma. A BVB játékának egyik legfőbb stílusjegye a nagyon magas szintű, egész pályás, 90 percen át tartó letámadás. A németek pressing-je nyilvánvalóan tudatos és szervezett lesz: a csapat agyát, Pirlót veszik majd a legkomolyabban célba. Pirlo pedig világéletében akkor tudott igazán érvényesülni, ha megvolt a megfelelő tere és az ideje, hogy a maga tempójában osztogasson, ezt a lehetőséget pedig a vendégek nem valószínű, hogy megadják majd neki, így képesek lehetnek akár többször is hibába hajszolni őt a saját térfelén.

Könnyen belátható a fentiek fényében, hogy hatalmas dilemmát jelent Pirlo szerepe a keddi meccs előtt. Egyrészt támadásban nem helyettesíthető, nem pótolható a karmester, a tökéletesnél is jobb indításai bármilyen védelmet bármikor szétszedhetnek, a szabadrúgás pedig fél gól, ha Pirlo áll oda elvégezni. Másrészt viszont a minden értelemben lassú játéka, a kevés hasznot hajtó védőmunkája és az egyre több és több elszórt labdája életveszélyt jelenthetnek egy ilyen gyors, kreatív és fizikálisan erős csapat ellen, mint a Dortmund.

 

A problémát tetőzi a Pirlo és Allegri között fennálló meglehetősen érdekes viszony is. Mind ismerjük a történetét annak, hogyan hagyta el a Milant 2011-ben a kispadra száműzött Pirlo, és mind tudjuk, kit okolnak akkori mellőzéséért egyöntetűen a média és a szurkolók: akkori és jelenlegi mesterét, Massimo Allegrit. Maga Pirlo az elmúlt hónapokban számtalanszor elmondta, hogy nem Allegri volt az oka a távozásának, csupán új terepre és új kihívásokra volt szüksége, de a szurkolókat és az újságírókat erről nem sikerült meggyőznie.

A Juventust elnézve pedig az embernek megvan az az érzése, hogy Allegri is így gondolja ezt, a vezetőedző ugyanis nemes egyszerűséggel fél a padra ültetni Pirlót. Akár az ő hibája volt a 2011-es távozás, akár nem, az vitathatatlan, hogy Pirlo hihetetlen módon cáfolt rá az őt már leíró milánói vezérkarra, és bizony a szurkolók is haragra lobbantak, amikor látták, hogy az ingyen elengedett klublegenda egy ősi riválist vezet diadalra. Egy szó, mint száz: Allegri nem meri újra elkövetni ugyanazt a hibát, mint a Milannál, és az indokoltnál még többet is játszatja Pirlót. A fontos meccseken rendre a kezdőbe nevezi, és ha belegondolunk, meg is tudjuk érteni: attól tart, hogy megint ő lesz az, aki nem szerepelteti eleget Pirlót, aki ezért a váltás mellett dönt. Ha pedig ezt követően Andrea megint csillogni fog új csapatánál, nincs az az Isten, aki a Juve kispadján tartsa Allegrit…

No és végül ne feledkezzünk el a hatalmas BL-rutinról sem: Pirlo 102 fellépésnél jár már a legrangosabb európai kupában, amivel messze a legtapasztaltabb e téren a Bianconeri keretéből - már csak ezért is kihagyhatatlannak tűnik egy ilyen fontos meccs előtt.

A pro és a kontra érvek alapján egyértelmű, hogy Allegrinek hatalmas felelősséget jelent majd a keddi meccs előtt a kezdők kijelölése. Ha a kezdőbe jelöli Pirlót, de a karmesternek nem megy majd a játék, vagy neadjisten miatta kap gólt a csapat, könnyen elúszhat a továbbjutás - ha viszont nem számol klasszisával a kezdő sípszónál, és a Juve nem ér el jó eredményt, ismét Allegri lesz a bűnbak.

Akkor mégis mit kellene tennie Allegrinek? Kezdőként jelölnie Pirlót, és bízni benne, hogy védelmi hibák és elszórt labdák nélkül hozza le a meccset, csupán zseniálisabb énjét villantva meg újra a világnak? Vagy kihagyni a csapatból, és a kevésbé veszélyes, de megbízhatóbb Marchisiót rakni a kezdőbe? Vagy mégis játsszon Andrea, de a társaknak más, védekezőbb szerepkört adjon a mester? Netán a padról állítsa be a veterán klasszist a második félidőben, amikor az ellenfél már fáradtabb? Esetleg váltson formációt? Nem tudom - amint a cikk elején is ígértem, csak az érvek objektív összegyűjtésére vállalkoztam, tanácsot nem tudnék, és nem is szeretnék adni a nálam felkészültebb Allegrinek. Ez az ő dolga, és csak az övé, bármilyen nehéz is legyen.

A Juventus egész szezonját meghatározza majd ez a párharc. Az egyre biztosabbnak tűnő újabb bajnoki cím mellett a szurkolók minimum egy BL-nyolcaddöntőt várnak el az új edzőtől - ha ez meglesz, senki nem temetheti őt többé Conte árnyékába. Ha viszont kizúg a csapat a legjobb 16 között, semmi sem teheti már sikeressé a szezont a Bianconeri számára, abba pedig könnyen lehet, hogy már a szezon végén belebukik a frissen kinevezett mester.

Allegrinek tehát torinói pályafutása eddigi legnehezebb feladatát kell megoldania, amire ráadásul mindössze 3-3,5 napja maradt. Egyetlen meccs kimenetelénél sokkal több múlik a döntésén, és senki a világon nem tudja majd biztosan megmondani kedd este 20:45-kor, hogy jól döntött-e. Hálátlan feladat lesz, de az ilyen szituációkban mutatkozik meg igazán egy edző valódi nagysága.

Pirloval vagy Pirlo nélkül: daje, ragazzi!