A Juventus játékosa lett az Empoli védője, Daniele Rugani. A tehetséges, húszéves labdarúgó 2019-ig kötelezte el magát a zebráknak. Az Olasz U-21-es csapat tagja fiatal kora ellenére érett játékával hívta fel magára a Bianconeri vezetőinek a figyelmét.
Az Empoli és Juventus korosztályos csapataiban egyaránt szereplő Daniele az olasz korosztályos válogatottakban is végigjárta a szamárlétrát. Első profi szerződését a toszkán csapatnál kapta. Ahol rövid időn belül a védelem oszlopa, stabil tagja lett. 64 mérkőzésen lépett pályára az együttesben, és négy gólt szerzett. Az utánpótlás válogatottban 5 találkozón már kétszer is eredményes volt védő létére.
A Serie B osztályban 2014-ben az év végi hivatásos labdarúgók gáláján az év legjobb játékosa lett a második helyen végző Empoliban.
Az idei szezonban a fegyelmezetten védekező toszkán gárda vezére volt, nagyon bízott benne Sarri mester. 21 találkozón lépett pályára és két gólt szerzett az idei szezonban. Nehezen tudják majd pótolni volt csapatánál.
Egyértelműen a jövő nagy játékos egyéniségei közé várják a szakemberek Olaszországban. A zebráknál elsősorban a tanulás lesz fontos számára, hiszen az öreg hölgynek kiváló belső védői vannak Chiellini, és Bonucci személyében, de itt megmutathatja majd, hogy képes szembenézni a kihívásokkal.
Sok sikert kívánunk Daniele!