Papírforma eredményeket hozhat a vasárnap

 

Forrás: freedigitalphotos.net / salvatore vuono

Forrás: freedigitalphotos.net / salvatore vuono

A tegnapi nyitómeccsek után ma mind a 8 hátralévő találkozóra sor kerül Itália napsütötte földjén. A találkozók között igazán nagy rangadó ezúttal nem akad, ellenben számos érdekes, kiegyensúlyozott mérkőzésre kerülhet majd sor, ráadásul nagycsapatok egész sorát követhetjük figyelemmel.

Kezdésnek mindjárt 12:30-kor a Milan nyitja meg a mai meccsdömpinget. A piros-feketék egyre elkeserítőbb helyzetben vannak, így létszükséglet lenne számukra begyűjteni a három hazai pontot, nem lesz ugyanakkor egyszerű dolguk. Ellenfelük bár újonc, mégis remekül szerepel: az Empoli bár csak 4 meccset nyert meg a szezonban, a liga egyik legmasszívabb csapatának számít, akikkel bárkinek meggyűlhet a baja - jól mutatják ezt az Inter és a Roma elleni döntetlenek is.

A két csapat között ráadásul - és ez a Milan kritikája - csupán 6 pontos távolság van, amit az Empoli egy bravúros sikerrel ma akár le is felezhetne. De hogy továbbmenjünk: a két csapat ugyanannyi, 7-7 vereségnél tart a szezonban, ráadásul Inzaghi csapata 3-mal több gólt kapott már a szezon során. A Milan hazai pályán is 4 vereségnél tart már, így egyáltalán nem mernénk azt mondani, hogy ez a meccs fix egyes - igaz, az Empoli idegenben csak a Parmát győzte le, és 21 rúgott góljuknál is csak 3 csapat produkált eddig kevesebbet.

A Milannál az eltiltott Mexes mellett a hosszú sérültlista jelent gondot, hiszen többek között El Shaarawy, De Sciglio, Zapata, Montolivo és Armero sem bevethető. A vendégeknek kevesebb a hasonszőrű bajuk, hiszen csak Guarente és Saponara hagyják ki biztosan a találkozót.

A Milan a forma ellenére nagy esélyesnek számít a mai meccsen, de a győzelemhez jelentős játékbeli javulásra, és mindenekelőtt nagyon jó csatárteljesítményre lesz szükségük, hiszen a kékek védelmét nagyon nehéz feltörni. A kulcs ezúttal is Menez lehet, ha a francia támadó ma is villog majd, eldöntheti a meccset, ellenkező esetben viszont ha a győzelemre nem is, egy ikszre mindenképpen esélyes lehet az Empoli. A várható kezdők:

Milan (4-2-3-1): Diego Lopez - Zaccardo, Rami, Paletta, Antonelli - Poli, De Jong - Honda, Menez, Bonaventura - Destro.
Empoli (4-3-1-2): Sepe - Hysaj, Tonelli, Rugani, Mario Rui - Vecino, Valdifiori, Croce - Verdi - Maccarone, Pucciarelli.

15 órai kezdettel aztán három további nagycsapat is pályára lép majd, kezdjük a sort a bajnoki címre hajtó AS Romával. Tottiék múlt hét végén végre újra nyertek 4 döntetlen után, igaz, a Cagliari szűkös legyőzése még nem ad sok okot az örömre. A csapat ráadásul nem tudta csökkenteni a győzelemmel 7 pontos hátrányát, hiszen a listavezető Juventus magabiztosan győzte le a Milant.

Ma viszont abszolút kötelező feladat előtt állnak a Farkasok, akik mostantól nem igazán hibázhatnak az ilyen típusú meccseken. A Roma visszatér az eddig bevehetetlennek bizonyuló Stadio Olimpicóba, ahol ugyanakkor utolsó 4 meccsükön nyerniük sem sikerült. Ellenfelük az a Parma lesz, amely már több ezer sebből vérzik: 18 bajnoki vereségnél tartanak, 12 ponttal lemaradva a bentmaradást jelentő helyektől tükörsimán utolsók a táblázaton, ráadásul borzasztóan súlyos anyagi gondjaik már odáig fajultak, hogy a csapatot akár a negyedosztályig is visszasorolhatják.

Ebben a helyzetben valóságos csoda lenne, ha a Sonkások ponttal távoznának Rómából, sőt, ez a meccs ideális lehetőséget biztosíthat a bordó-sárgáknak, hogy egy kiütéses győzelemmel visszaállítsák megtépázott önbizalmukat. Ebben nyújthat számukra segítséget a két elefántcsontparti támadó, Gervinho és Doumbia. Gervinho az Afrikai Nemzetek Kupája előtt a csapat húzóembere és egyik legjobbja volt, így visszatérése nagy lökést adhat a csapatnak, míg a CSZKA Moszkvától megszerzett Doumbia ma a kispadról beszállva mutatkozhat be adott esetben új klubjában. Szüksége is van a frissítésre Rudi Garciának, akinek hiányzók egész sorával kell számolnia: az eltiltott Holebas mellett Ibarbo, Iturbe, Strootman, Castan, Totti és Maicon is sérültek.

A Parmánál bár ennél kevesebb a hiányzó, a játékosok egy része talán már azon gondolkozik, hogy hol folytassa jövő héttől a karrierjét - ugyanis ha holnapig nem kapják meg az elmaradt fizetésüket a játékosok, szabadon igazolhatóvá válnak. Mindezek fényében a Roma könnyű ujjgyakorlattá teheti ezt a meccset, kiütéses hazai siker várható. A kezdők a következők lehetnek:

Roma (4-3-3): De Sanctis - Torosidis, Manolas, Astori, Cole - Paredes, Keita, Nainggolan - Gervinho, Ljajic - Florenzi.
Parma (4-3-3): Mirante - Cassani, Santacroce, Lucarelli, Feddal - Mauri, Mariga, Nocerino - Varela, Palladino, Rodriguez.

Szintén kötelező, mégis sokkal nehezebb feladat vár délután az Interre. A kék-fekete mezes csapatok meccsén Icardiék ezúttal idegenbe látogatnak, de saját stadionjukon kívül kereken 2 hónapja nem sikerült nyerniük. Ma megszakadhat ez a sorozat, de ehhez jó játékra lesz szükség.

3 nyeretlen meccs után győzött újra az Inter a legutóbbi fordulóban, igaz, a masszív Palermo elleni 3-0 feljebb tornázhatja végre a játékosok jelentősen megcsappant önbizalmát. Ahogy akkor is, ma is elsősorban Mauri Icardira számíthatnak, aki a legutóbbi duplájával már 13-nál tart a szezonban, amivel 2. a góllövőlistán.

Az Atalantánál nincsenek ilyen gólvágók, sőt, a csapat 19 góljánál csak a Chievo rezgette meg kevesebbszer az ellenfelek hálóját. Nincs is kényelmes helyzetben a bergamói csapat, amely 23 pontjával csak a 16., és 4 pontra van a kiesőzónától. Az elmúlt hetekben ugyanakkor valamelyest megrázták magukat, két szoros vereség mellett sikerült legyőzniük a Milant és a Cagliarit is. Gyenge szereplésük dacára a legtöbbször nem jelentenek könnyű feladatot, amit jól mutat, hogy csak a Juve és a Lazio tudta őket 2-nél többel megverni - az Inter hazai pályán 2-0-ra nyert szeptemberben.

A Nagatomót nélkülöző Inter jó eséllyel Kovacic, Hernanes és Palacio nélkül száll ma harcba, Podolski ugyanakkor a kritikák ellenére kezdő lehet Icardi párjaként. A másik oldalon Dramé a legnagyobb hiányzó, Mauricio Pinilla viszont ott lesz a pályán, és ha nem figyel rá megfelelően az Inter hibázásra hajlamos védelme, ő lehet az, aki pontot csen el az Inter orra elől. Manciniék számára azonban kötelező az újabb győzelem, amivel még feljebb léphetnének a tabellán.

Atalanta (4-4-1-1): Sportiello - Masiello, Stendardo, Benalouane, Bellini - Zappacosta, Cigarini, Carmona, Moralez - Gomez - Pinilla.
Inter (4-3-1-2): Handanovic - Campagnaro, Ranocchia, Juan Jesus, Santon - Guarin, Medel, Brozovic - Shaqiri - Icardi, Podolski.

A nagyok közül a legnehezebb feladat egyértelműen a Lazióra vár, az elmúlt hetekben döcögő Sasok a mindig kemény falatnak számító Udineséhez látogatnak. A Lazio legutóbbi 4 meccséből 3-at is elveszített, az utolsó, Genoa elleni zakóval pedig már 8 pontra került tőlük fő céljuk, a 3. hely. A sérüléssel bajlódó Felipe Anderson kiválása érzékenyen érintette a gárdát, Pioli mester eddig nem is tudta megoldani a fiatal brazil helyettesítését, de megnyugodhatnak a Lazialék, hiszen legújabb kedvencük ma már kezdőként kaphat szerepet. Lesz ugyanakkor hiányzójuk bőven, hiszen Marchetti, Mauri és Cana is eltiltott, sérülés miatt pedig többek között Djordjevic, Lulic és Cana sincs bevethető állapotban.

Az Udinese a teljes szezonban hullámzó teljesítményt nyújt, amit jól példáz utolsó 5 meccsük is. A Sassuolo és a Cagliari elleni döntetlent csalódásként könyvelték el Udinében, ellenben az Empoli legyőzésével és a Juventus elleni remivel - majd jött a Napoli elleni, tulajdonképpen papírforma vereség. Stramaccioni kénytelen forgatni a gárdát, hiszen két alapember, Koné és Pasquale sem játszhatnak ma eltiltás miatt.

A találkozó összességében erősen döntetlenszagú, a Lazionak az elmúlt hetek teljesítményéhez képest mindenképpen valami komolyabb extrára lenne szüksége, ha szeretnék valahogy megszerezni ezt a nagyon fontos 3 pontot. A mi tippünk egy döntetlen, de ember legyen a talpán, aki egy ennyire háromesélyes meccset sikerrel eltalál.

Udinese (3-5-2): Karnezis - Heurtaux, Danilo, Piris - Widmer, Allan, Guilherme, Badu, Gabriel Silva - Thereau, Di Natale.
Lazio (4-3-3): Berisha - Basta, Mauricio, De Vrij, Radu - Cataldi, Biglia, Parolo - Candreva, Klose, Felipe Anderson.

A szintén dobogóra hajtó, három meccse nyeretlen Sampnak papíron kötelező lenne ma megszakítani rossz sorozatát, hiszen a kiesés elől menekülő Chievohoz látogatnak. A Torino elleni kiütéses, 5-1-es zakó és az azt követő Eto’o-balhé nem tett jót a korábban oly remek csapategységnek, Mihajlovicnak így nagyon nehéz dolga lehetett a héten, hogy összekapja csapatát. Ebben segíthetne neki egy mai siker, ami a hazai pályán még veretlen csapatnak elvileg idegenben is kötelező. A Repülő Szamarak ugyanakkor azt követően, hogy múlt héten elkerültek a kiesők közül, nyilvánvalóan nem szeretnének ma máris visszacsúszni oda.

A Chievo edzője jó helyzetben van, hiszen Maran mester egyes egyedül az eltiltott Radovanovic játékára nem számíthat, így legerősebbnek vélt csapatát küldheti a pályára. A másik oldalon már akadnak hiányzók, köztük az eltiltott Okaka, de a friss szerzemény Muriel sem 100%-os még, így ő is a padon kezdhet, ellentétben Eto’o-val, aki újfent kezdő lehet.

Chievo (4-4-2): Bizzarri - Frey, Gamberini, Cesar, Zukanovic - Schelotto, Izco, Hetemaj, Birsa - Paloschi, Meggiorini.
Sampdoria (4-3-1-2): Viviano - Wszolek, Silvestre, Romagnoli, Mesbah - Acquah, Palombo, Duncan - Correa - Bergessio, Eto’o.

A sort végül a Juventus mérkőzése zárja majd le a megszokott, háromnegyed kilences időpontban. Allegri tanítványai ugyan ezúttal nem bevehetetlen stadionjukban játszanak majd, mégis toronymagas esélyesei lesznek a meccsnek, hiszen az utolsó előtti Cesena lesz az ellenfelük.

Az elmúlt hetekben a Roma botlásait kihasználva 7 pontos előnyt épített ki magának a címvédő, akik jó úton haladnak zsinórban 4. bajnoki elsőségük felé. A bajnokságot totálisan domináló Juve előtt most kulcsfontosságú hetek állnak, hiszen hamarosan következik a Roma elleni, bajnoki döntőnek is beillő összecsapás, eközben pedig a Dortmund ellen a Bajnokok Ligájában is újra megmérettetik az együttes, ahol már a legjobb 8 közé kerülés lesz a tét.

Addig viszont ma este le kell győzni a Cesenát, amely két egymás utáni győzelme után legutóbb ismét kikapott, ezúttal az Empoli vendégeként, így továbbra is csak a 19. helyet foglalja el a tabellán. Hátránya a bentmaradókhoz képest 6 pont, amit nem lehetetlen ledolgozni, de szinte biztos, hogy nem a mai meccsen kezdik majd el gyűjtögetni a pontokat a Csikóhalak.

Főleg úgy, hogy a mai meccsről Marilungo, Tabanelli, Cascione és Pulzetti is hiányoznak majd. Igaz, a Juvénak is akad neves távolmaradója: a góllövőlistát vezető Carlos Tevez sárga lapos eltiltását tölti, Asamoah, Cáceres, és a frissen visszaszerzett Matri pedig továbbra is sérültek - akad ugyanakkor jó hír is a Zebrák szurkolóinak: Andrea Barzagli ma már ott lesz a kispadon, sőt, egyes hírek szerint kezdőként térhet vissza a csapatba! A közelgő nagy meccsek ellenére Allegri azt ígérte, nem B csapatot küld ma pályára, így a Juve könnyen több gólos győzelemmel távozhat a Cesenától.

Cesena (4-3-1-2): Leali - Perico, Capelli, Lucchini, Magnusson - Carbonero, De Feudis, Giorgi - Brienza - Rodriguez, Defrel.
Juventus (4-1-2-1-2): Buffon - Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra - Pirlo - Marchisio, Pogba - Vidal - Llorente, Morata.

A 23. forduló teljes vasárnapi programja:

12.30 AC Milan - Empoli
15.00 AS Roma - Parma (Digi Sport 1)
15.00 Atalanta - Inter (SportKlub)
15.00 Genoa - Hellas Verona
15.00 Torino - Cagliari
15.00 Udinese - Lazio
18.00 Chievo - Sampdoria (SportKlub)
20.45 Cesena - Juventus (Digi Sport 1)

Share on Tumblr
Kategória: Inter, Juventus, Lazio, Milan, Roma, Serie A Címkék: , , , , , , , , ,

Ezt olvastad már?

Újra nyert a Roma és a Lazio, sokadszor is botlott a Napoli Újra nyert a Roma és a Lazio, sokadszor is botlott a Napoli
A Serie A esti programja: több frontos harc a dobogós helyekért A Serie A esti programja: több frontos harc a dobogós helyekért
Duplázna a Juve ellen a Genoa edzője Duplázna a Juve ellen a Genoa edzője

Szólj hozzá a témához!

A csillaggal (**) jelölt mezőket ki kell tölteni.

Hozzászólás elküldése

© 2015 Azzurri. All rights reserved. XHTML / CSS Valid.
Proudly designed by Theme Junkie.